Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. június 10 (287. szám) - Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény módosításáról szóló, az Országgyűlés 2013. április 30-ai ülésnapján elfogadott, de ki nem hirdetett törvény záróvitája - ELNÖK (Jakab István): - DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): - ELNÖK (Jakab István): - DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik):
5184 által a megfontolásra visszaküldésben tett indokolását, és fogalmazza meg a javaslatait, illetve a k öztársasági elnök úr észrevételeivel kapcsolatos szakmai álláspontját. Péterfalvi Attila elnök úr 2013. május 30a napján kelt levelében, átiratában azt a szakmai véleményét az asztalra le is tette, illetve a parlament és az alkotmányügyi bizottság számára meg is küldte. Egyébként ezt az okiratot, dokumentumot is az alkotmányügyi bizottság valamennyi tagja részére akkor továbbítottuk. A Péterfalvi Attila elnök úr által elkészített és átküldött levélben foglalt észrevételek alapján készült el a zárószavazás előtti módosító javaslat, /12. szám alatt került benyújtásra a parlament elé, ezt tárgyalta és fogadta el az alkotmányügyi bizottság. Több pontban javasolja módosítani a korábban benyújtott és egy ízben a parlament által elfogadott törvényjavaslatot. Az 1. pont tekintetében ez a törvény egyértelműsíteni kívánta, hogy az infotörvényben biztosított közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jog, valamint az érintetteket az infotörvény 15. §a alapján megillető tájékozódási jog nem azonos az egyes speciális eljárá si törvényekben meghatározott iratmegismerési, betekintési joggal, sem az érintettet az egyéb törvények alapján megillető tájékozódási joggal annak érdekében, hogy ne lehessen téves következtetéseket levonni ezen külön törvények szerinti jogorvoslati lehet őséget illetően. Figyelemmel a köztársasági elnök úr álláspontjaira is, indokolt ezen rendelkezések elhagyása, tehát ezt rögzíti az 1. pont. A 2. pont jogtechnikai módosításokat tartalmaz. A 3. pont tekintetében pedig a hatósági vizsgálati eljárás kezdemén yezéséről szóló lehetőséget rögzíti ez a pont. Tehát a Péterfalvi Attila elnök úr által tett javaslatokat figyelembe véve készítettük el és fogadta el az alkotmányügyi bizottság a zárószavazás előtti módosító indítványt. Kérem ennek megtárgyalását, illetve azt, hogy a holnapi napon a parlament ezt majd fogadja el. Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a képviselői felszólalások következnek, képviselőcsoportonként 55 perc, a függet len képviselőknek összesen 3 perc áll rendelkezésükre. Megadom a szót Staudt Gábor képviselő úrnak, Jobbikképviselőcsoport. (23.00) DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Há z! Nagy figyelemmel hallgattam CserPalkovics elnök úr szavait, egyébként az alkotmányügyi bizottságnak a tagjaként ezt a vitát már ott részben lefolytattuk; elmondta, hogy ennek a törvényjavaslatnak mi volt a sora, és hogyan került újra az Országgyűlés el é. Egyet tudunk érteni azzal az aggállyal, amit Péterfalvi Attila mondott el, illetőleg ami miatt Áder János köztársasági elnök úr visszaküldte ezt a javaslatot. Viszont az a mód, ami alapján kezelni próbáljuk a helyzetet, sajnos nem kielégítő, bár bizonyo s esetekben vagy bizonyos körökben… (A Jobbik padsorai mögött ülő független képviselők hangosan beszélgetnek.) Elnök úr, kérem, itt a mögöttem vitatkozó képviselőkre szóljon rá, mert nem lehet koncentrálni! ELNÖK (Jakab István) : Képviselő úr, egy pillanat türelmét kérem! Megkérem képviselőtársaimat, lehetőleg ezt a vitát ne itt és ne így folytassák le! Staudt Gábor képviselő úré a szó. Kérem az időkeretet figyelembe venni! Folytassa, képviselő úr! DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tehát bizonyos aggályokat orvosol ez a javaslat, viszont ez alapján tulajdonképpen az egész módosítás, tehát az információs önrendelkezésről szóló törvény módosítását vissza lehetett volna vonni, hiszen próbálják önök korrigálni azt, amit Áder János, illetve Pét erfalvi Attila megfogalmazott, de sajnos ezt nem sikerült tökéletesen kivitelezni.