Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. június 10 (287. szám) - A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Jakab István): - ROGÁN ANTAL (Fidesz):
5172 közlekedési kapcsolat is. Mindezek ellenére a főváros ezt Budapest legnagyobb szórakozóhelyévé alakította, bérbe adta egy cégnek, és most ott a legnagyobb szórakozóhely működ ik Budapesten. Így működik a külvárosok felé a főváros szabályozása. De amiért szót kértem, az egy másik dolog. Hallgatva a vitát, azt kell mondanom, hogy a probléma teljesen világos mindenki számára. Az a cél is támogatható, hogy szeretnénk, hogy rend és tisztaság legyen. Az eszközzel van probléma, ennek ugyanis nem az a módja, hogy egy új adót kell kivetni. Arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy itt ugyan a világörökség területéről van szó, de nehogy az előterjesztő fejében esetleg az álljon össze, hog y a mi hozzászólásainknak az a következménye, hogy nemcsak a világörökség területén lévő romkocsmák számára vetik ki ezt az adót, hanem az összes vendéglátóipari helyiség számára, mert az ellenzék felvetette a hozzászólásában. Nem ezt mondtuk! Azt mondtuk , hogy más megoldást kell erre találni. Én magam is például azt jeleztem, hogy ma a hatályban lévő törvények és az önkormányzatok költségvetése lehetőséget ad arra, most az idő rövidsége miatt a számokba nem tudok belebonyolódni, hogy a meglévő forrásokból ezt a célt el lehet érni, és ezért nem kell egy különadót kivetni. Illetve azokat a problémákat pedig kezelni kell, azt gondolom, amelyeket a korábbi hozzászólásunkban jeleztünk. Köszönöm szépen. (22.10) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm, képviselő úr. Tiszt elt Országgyűlés! Mivel több felszólaló nem jelentkezett, megkérdezem az előterjesztőket, kívánnake válaszolni a vitában elhangzottakra. (Jelzésre:) Megadom a szót Rogán Antal frakcióvezető úrnak. ROGÁN ANTAL (Fidesz) : Tisztelt Elnök Ú r! Tisztelt Képviselőtársaim! Figyelmesen hallgattam a vitában elhangzottakat. Hadd kezdjem azzal, hogy Szilágyi György képviselő úr meglepett azzal, hogy milyen tájékozottsággal rendelkezik a védelmi pénzek területén. Én nem rendelkezem ilyesmivel. Nagyon csodálkozom, hogy egy országgyűlési képviselőnek ilyen mélyreható tapasztalata van a védelmi pénzek szedésében. Ez engem aggaszt, tisztelt képviselő úr, és remélem, hogy másokat is aggaszt ebből a szempontból. (Szilágyi György: Szép riposzt volt, képvisel őtársam!) Tisztelt Képviselőtársaim! Végighallgatva egyébként az érdemi észrevételeket, azt tudom mondani önöknek, hogy azt gondolom, hogy egy meglévő valós problémára mindig kell valamilyen választ adni. Ez a válasz csak akkor alakítható ki, ha abban vala milyen kompromisszum tükröződik. Az egyik véglet, hogy az ember természetesen azt mondja, hogy akkor ne legyenek romkocsmák, meg ne legyenek éjszakai szórakozóhelyek. Ezt az álláspontot is lehet képviselni. Ahogy elnéztem, még az önök soraiban sem támogatj a mindenki ugyanezt. A másik lehetőség, hogy ha már vannak, akkor döntsük el, hogy az általuk okozott, illetve felvetett problémákat hogyan próbáljuk meg kezelni. Ezekhez kellenek anyagi erőforrások, ezt ki kell mondani őszintén, mert lehet, hogy önök azt gondolják, hogy természetes, de azért kérdezzék meg, hogy mekkora erő, energia meg forrás van arra, hogy mondjuk, éjszaka legyen közterületfelügyelő. Pál Tibor képviselő urat is megkérdezném, hogy hány éjszakai közterületfelügyelővel találkozott a főváro s területén, hányra van akár a kerületi önkormányzatnak, akár a Fővárosi Önkormányzatnak pénze, mert nem sokra. Ugyanúgy az éjszakai rendőr járőrök száma is lényegesen alacsonyabb, hiszen nekik is magasabb díjazást kell kapniuk ebben az időszakban. Ezt a p roblémát pedig csak úgy lehet megoldani, ha egyébként éjszaka vannak közterületfelügyelők és vannak rendőr járőrök. Ehhez anyagi forrás kell. Ennek a lehetőségét biztosítja többek között ez a törvényjavaslat, ugyanúgy, ahogy egy koncentrált takarítás egyé bként az, amit mondjuk, egy ilyen éjszaki szórakozóhely környékén meg kell tenni. Lehet, hogy azt mondja a tisztelt képviselő asszony, hogy ez így természetes, ezt oldják meg így az önkormányzatok, de azért hozzáteszem önnek, hogy én azt gondolom, hogy egy egész várost kell takarítani, és nem az a feladat, hogy mondjuk, egyegy területre koncentráljuk csak az