Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. február 11 (251. szám) - Bejelentés helyettes válaszadó személyének elutasításáról - Hegedűs Lorántné (Jobbik) - a közigazgatási és igazságügyi miniszterhez - “Helyben járás?” címmel - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. NAVRACSICS TIBOR közigazgatási és igazságügyi miniszter: - ELNÖK (Lezsák Sándor):
52 A hivatalos kommunikáció szerint a járási rendszerre történő átál lás zökkenőmentesen meg is történt - sajnálatos, hogy a valós élet tapasztalata nem egészen tükrözi mindezt. Hallani ugyanis egyre növekvő aktahalmokról, elvégzetlen feladatokról, tanácstalan ügyfelekről, a feladatellátásba nehezen beletanuló tisztségvisel őkről, éppenhogy csak kinevezett, majd rögtön le is mondó hivatalvezetőkről. Volt olyan település, ahol hetekig hiába várták a járási hivatal kirendeltségének munkatársát fűtött, berendezett, felszerelt hivatali helyiséggel - nem érkezett meg. Hallani tová bbá az egyablakos ügyintézés csodáját kevéssé dicsőítő, többszöri nekifutásra is dolgavégezetlenül távozó, elégedetlen állampolgárokról, akik - nyilván csak ideológiai fejletlenségük miatt - nem érzik a jó állam áldásait. Végezetül, hallani elbocsátott nyu gdíjas tisztségviselők tömegéről, akiknek az évtizedes tapasztalata most is nagyon hiányzik a járási, kerületi vagy akár az önkormányzati hivatalokból. Tisztelt Miniszter Úr! Kérem, itt, a Ház és az ország nyilvánossága előtt adjon számot arról, mennyibe k erült mind ez idáig a járási rendszer felépítése, mennyivel lett olcsóbb ennek az üzemeltetése az eddigiekhez képest, mennyivel lett hatékonyabb, gyorsabb az ügyintézés az egyes ügyfajták szerint, és végül hány ember lett elbocsátva, nyugdíjazva. Konkrét é s érdemi válaszát várom. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen. Válaszadásra megadom a szót Navracsics Tibor miniszter úrnak. DR. NAVRACSICS TIBOR közigazgatási és igazságügyi miniszter : Köszö nöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy így hallgattam, próbáltam eldönteni, hogy most viccel vagy ennyire nem érti, hogy miről van szó. Lehet, hogy viccelni akart, de akkor a poénok nem voltak túlságosan sikeresek. Soha nem ígértünk földi paradicsomot, ezt nem tudom, hol hallotta, egy szóval nem mondtuk soha. Mindig is azt mondtuk, hogy a jó államnak az a célja, hogy az az állam és az a polgár, amely között egészen a legutóbbi időkig alapvetően bizalmatlan, fogalmazzunk úgy, nem egészen partneri viszony volt az ügyintézés terén is, lehetőség szerint kerüljenek partneri viszonyba. Ehhez az államnak kell többet változnia. Azt is mindig elmondtuk, hogy egy csapásra nem változik meg semmi, de mi legalább elindulunk, el szándékozun k indulni ebbe az irányba. Természetesen, mivel egy nagy átalakulásról van szó, ezért nagyon sok apró részletkérdés van, amelyeket - bár az ön konkrétumok nélküli sejtetései voltak azok, amikről nem tudtam, hogy viccelni szándékozik, vagy pedig ezeket most komolyan mondja, és csak a felháborodástól hadar ennyire - megpróbálunk kezelni természetesen, de mind a kormánymegbízottaink, mind pedig a járásihivatalvezetőink hétről hétre arról számolnak be, hogy jól halad a munka. Hogy az egyablakos ügyintézésben h ol csalódtak, azt nem tudom, mert jelen pillanatban nincs egyablakos ügyintézés. Nem is mondtuk, hogy lenne most egyablakos ügyintézés. Annyit mondtunk, hogy 2013 végéig egy 300 pontból álló kormányablakrendszert fejlesztünk ki, amelynek majd a végcélja - rengeteg informatikai fejlesztés után, évek múlva - az egyablakos ügyintézés lesz. Az sem minden esetben, most sem, mert vannak olyan alacsony ügyszámú, specializált tudást igénylő ügyek, amelyeknél egyszerűen nem éri meg egyablakos ügyintézést kifejleszte ni, de a gyakori ügyek túlnyomó többségében ez lesz majd. Ehhez milliárdokra van szükség, ezeket a milliárdokat pedig uniós forrásokból teremtjük elő. Részben az államreform operatív programba megy a pénz, amely a járási hivatalban és a kormányablakokban d olgozók képzését szolgálja, részben pedig az elektronikus közigazgatás operatív programba (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , amely pedig elsősorban az informatikai fejlesztéseket támogatja. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Ta ps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) :