Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. június 3 (285. szám) - Budapest főváros közigazgatási területével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő szavazás - ELNÖK (Jakab István):
4870 Az előterjesztői zárszó már elhangzott, most a határozathozatalok következnek. Az ajánlás 1., 2., 3. és 4.pontjai nem kapták meg a szükséges bizottsági támogatást, de az MSZP a 2., 3. és 4. pontokról kérte a szavazást. Tájékoztatom önöket, hogy az előterjesztő a kiegészít ő ajánlás 1. pontját támogatja. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a támogatott módosító javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 282 igen szavazattal, 44 nem ellenében, tartózkodás nélkül a támogatott módosító javaslatot elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Frakciókérésre figyelemmel még további javaslatról is döntenünk kell. Az ajánlás 2. pontjában Harangozó Tamás és mások a 11. § (2) bekezdésében dokumentációs kötelezettséget írnak elő. Az MSZP kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 47 igen szavazattal, 281 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elutasította. A 3. pontban Harangozó Tamás és mások a 77. § (16) bekezdésében a jogállási t örvény 123. § (5) bekezdésének elhagyását kezdeményezik, amely az alacsonyabb beosztásba helyezéssel együtt járó következményeket tartalmazza. Az MSZP kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 42 igen szava zattal, 274 nem ellenében, 7 tartózkodás mellett a módosító javaslatot elutasította. A 4. pontban Harangozó Tamás és mások a 77. § (25) bekezdésében a jogállási törvény 204. § (2) bekezdésének módosításával a külföldi szolgálatra történő vezénylés szabályá t kívánják megváltoztatni. Az MSZP kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 50 igen szavazattal, 278 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elutasította. Tisztelt Országgyűlés! Határozatho zatalunk végére értünk, a zárószavazásra jövő heti ülésünkön kerül sor. Budapest főváros közigazgatási területével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő szavazás ELNÖK (Jakab István) : Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Budapest főváros közigazgatási területével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Az előterjesztést T/11210. számon, az önkormányzati és területfejlesztési bizottság ajánlásait pedig T/11210/3. és 6. számon kapták kézhez. Az előterjesztői zárszó már elhangzott, most a határozathozatalok következnek. Az ajánlás 139. pontjai nem kapták meg a szükséges bizottsági támogatá st, de a bennük szereplő összefüggő két javaslatsorról a Jobbik és az MSZP kérte a szavazást. Tájékoztatom önöket, hogy az előterjesztő a kiegészítő ajánlás 127. terjedő pontjait támogatja. Ezek közül a nyelvhelyességi és kodifikációs pontosításokat tarta lmazó, a 10. és 26. pontokban szereplő indítványok kivételével a további összefüggő javaslatokról az MSZP és a Jobbik is külön szavazást kért Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a kiegészítő ajánlás 10. és 26. pontjaiban szereplő támogatott módo sító javaslatokat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)