Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. június 3 (285. szám) - Nyakó István (MSZP) - a nemzetgazdasági miniszterhez - “Hatmilliárd forintos zárolás a Nemzeti Foglalkoztatási Alapnál?” címmel - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár:
4858 Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Ú r! Magyarországon önök szerint minden rendben van, legalábbis ami a munka világát illeti. Ezt mutatja az is, hogy hatmilliárd forintot kívánnak elvonni a Nemzeti Foglalkoztatási Alaptól, bár a dohánymutyi 50 milliárdjához képest ez kevésnek tűnik, azért az t hozzá kell tenni, hogy ez a legtöbb pénz, amit alaptól egyáltalán elvonnak. Kérdezem: miért pont ettől az alaptól kell a legtöbb pénzt elvonni? Ugyanis ez az alap az, ahova a munkavállalók és a munkáltatók fizetik be a járulékaik egy részét. Ezt a pénzt önöknek a munkavállalókkal és a munkáltatókkal egyetértésben úgy kéne felhasználni, hogy új munkahelyek jöhessenek létre, hogy a meglévők megmaradjanak, hogy könnyebben és gyorsabban tudjanak a munkanélküliek munkát találni. Ebből a közös pénzből önök most önkényesen hasítanak ki egy szép szeletet, hogy a szabadságharcuk árát ismét a dolgozókkal, kisvállalkozókkal, bérből és fizetésből élőkkel fizettessék meg. Ebből a hatmilliárd forintból - ha az ön foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkártársának sza vaiból indulunk ki - hozzávetőlegesen 4 ezer - államtitkár úr, négyezer - új munkahelyet lehetne teremteni, az önök munkahelyteremtő pályázata ugyanis másfél millió forintot ad egy új munkahely létrehozására. Önök szerint ennyire jó a helyzet ma Magyarorsz ágon, hogy lemondhatunk 4 ezer új munkahely létrehozásáról? Szerintem, szerintünk nem, akkor pedig végképp nem, amikor a KSH legfrissebb adatai szerint 476 ezer, tehát félmillió munkanélküli van Magyarországon, s ebből 82 ezren fiatal pályakezdők. Nem vonh ató ki hatmilliárd forint a munka világából akkor, amikor a munkanélküliek közel fele több mint egy éve nem tud elhelyezkedni, s az átlagos munkakereséssel töltött idő másfél év. Miniszter Úr! Miért nem fontos önöknek a munkahelyteremtés? Miért adják fel k orábbi választási ígéretüket, miszerint egymillió új adófizető munkahelyet szeretnének teremteni? Köszönöm szépen. (Lukács Zoltán tapsol.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Megadom a szót a válaszadásra Cséfalvay Zoltán államtitkár úrna k. DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Talán egyetérthetünk abban, hogy új munkahelyekre van szükség Magyarországon, és minél több új munkahelyre. Éppen ezért örvendetes, h ogy a KSH legfrissebb adatai szerint 2013 februáráprilisában az elmúlt esztendő azonos időszakához viszonyítva 58 ezer fővel növekedett a foglalkoztatottak száma, miközben pedig a munkanélküliség, a munkanélküliek száma 20 ezerrel csökkent ugyanebben az i dőszakban. Úgy gondolom, a Foglalkoztatási Alap és az európai uniós források is jelentősen segítik a munkahelyteremtést, hadd utaljak arra, hogy az elmúlt három évben ötszörösére, azaz 10 milliárd forintra emeltük a munkahelyteremtésre biztosított források at, és valóban megemeltük az alaptámogatás összegét is 800 ezerről 1,5 millió forintra, ahogy említettem. Hadd utaljak arra például, hogy az “első munkahely” garanciaprogramban is 3,6 milliárdról 5 milliárdra emeltük a forrást, ami a fiatalok számára a mun kahelyteremtést segíti elő, és az európai szociális alap forrásaiból pedig a fiatalok vállalkozóvá válását is egy külön program segíti. Ami pedig a konkrét összeget illeti, szeretném azért világossá tenni, hogy a Nemzeti Foglalkoztatási Alap valóban a dolg ozók és a vállalkozók befizetett járulékaiból épül fel, de ehhez ebben az esztendőben 20, azaz húszmilliárd forintot tett hozzá a költségvetés, és ha figyelembe vesszük ezt a hatmilliárd forintot, akkor ez az állami költségvetési hozzájárulásból vonódik le . Tehát ez ebben az értelemben nem érinti a dolgozók és a vállalkozók által befizetett járulékot (Nyakó István: Jövedelemadó, általános forgalmi adó.) , az állam által hozzátett 20 milliárd lesz most