Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. május 28 (284. szám) - Napirenden kívüli felszólaló: - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - NOVÁK ELŐD (Jobbik):
4799 lesz június 4én, a nemzeti összetartozás ünnepe. Így próbálták narancsszínűre festeni, ünneppé varázsolni azt, ami valójában a nemzet legnagyobb tragédiája, és amelynek orvoslása sajnos még elemi szinten sem történt meg. Azonban mindezt nem lehet úgy elfedni, hogy ünnepnappá festik át a magyarság legnagyobb tragédiáját. Ünnepi koncert is lesz, és fellépnek az Összetartozás dalának művészei. És máris itt a másik minapi botrány, hiszen láthattuk ezt a legfinomabban szólva i s idióta dalt, amely megvalósulhat, gondoljuk, kormányzati támogatásból - szívesen tudnánk meg azt is, hogy pontosan milyen pénzből , Bársony Bálint és Gergely Éva Barackfa című szerzeménye, amely még akár egy szép kis dalocska is lehet óvodában vagy akár másutt, de június 4e kapcsán arról énekelni, hogy milyen mókás dolog állni egy barackfa alatt, azt gondoljuk, hogy semmiképp sem az - önök szerint - ünnephez méltó. A dalban közreműködik a Magyar Rádió gyermekkórusa is, ezért is gondoljuk, hogy itt bizon y kormányzati felelősség is van, és hivatalosan a nemzeti összetartozás napjának zeneszáma, azaz az összetartozás dala lesz ez, és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a június 4ei emléknapra közös éneklést is szervez ezzel az idióta dallal. Ezért engedjék meg, hogy némi visszatekintést nyújtsak, hogy hogyan is jutottunk el idáig. Hiszen, hogy ne is szaladjak olyan messzire, csak 1990ig, amikor már lehetett emlékezni Trianonra, épp egy plenáris ülésnap, egy hétfői ülésnap volt, amikor Szabad György házelnök csak egy egyperces néma felállást kért itt, az új Országgyűlésben, nem sokkal az új összetételű Országgyűlés megalakulása után, azonban a Fidesz képviselői tiltakozásul kivonultak. Meg lehet tekinteni a mai napig a parlament.hun az Országgyűlés jegyzőkönyvében. Mások érzékenységére hivatkoztak, mert akkor ez fontosabb volt a Fidesznek; azóta némileg jobb útra tértek. De nem sokkal jobb útra, hiszen még a Fidesz pálfordulása után is 2000ben - tehát eltelt tíz év - eljött az első Orbánkormány ide je, amikor a trianoni évforduló másnapján, bár egy ünnepi államfőválasztó gyűlés volt itt, a Parlament épületében, ebben a teremben, azonban mégsem tartották szükségesnek még az egyperces néma felállást sem. Ilyen értelemben 1990hez képest tíz év elteltév el az első kormány idején még csak visszalépés történt. Azonban eltelt még tíz év. Addigra azonban, talán nem szerénytelenség, ha azt mondom, hogy megalakult a Jobbik Magyarországért Mozgalom, hiszen elsősorban a köreinkben, de nem kizárólag a köreinkben, rengeteg civil szervezet által is szervezett több száz helyi megemlékezés, amelyek mögé végül egyre több önkormányzat is beállt, ami végül eljuttathatta oda a trianoni emléknapot, hogy az ma már nem fasizmus. Sőt elértük, hogy 2010re az MSZP is tartott tr ianoni megemlékezést. Hiszen mi mást tehetett volna, amikor bár innen tiltakozásul kivonult 2010. június 4én, azonban skizofrén zavarában szükségesnek tartott valamilyen saját ilyetén rendezvényt megszervezni. Pedig mi még fasisztának, mindennek el lettün k mondva korábban, s mégis 2010ben elértük azt, hogy az alulról szervezett Trianonmegemlékezések arra kényszerítették a kormányzatot, hogy ha nem is abban a formában, ahogy az alakuló ülés után néhány perccel Balczó Zoltán képviselőtársam benyújtotta a T rianonemléknapra vonatkozó határozati javaslatot, de mégiscsak valamiféle emléknap lehetett. Azonban figyelmeztetnünk kell, hogy ez az emléknap nem ünnep. Annál is inkább, mert ahogy már két éve is felhívtam a házelnök úr figyelmét, ilyenkor az Országház épületén vagy az épület előtt a nemzet lobogóját félárbocra kellene engedni, nem pedig felvonni, mint azt ünnepnapokon szokás. Azonban hiába írtam levelet ezzel kapcsolatban házelnök úrnak, hiába kérdeztem ezzel kapcsolatban álláspontját, pökhendi válasza, mely az érdemi válaszadást elkerülte, nem mutat semmiféle előrelépést. Én ezért arra kérem önöket, kormánypárti képviselőket, hogy gyakoroljanak nyomást, és ezt a fajta ünneplést június 4én fejezzék be. A magyarság legnagyobb tragédiája Trianon, amelyre emlékezhetünk, és amelyet gyászolnunk kell. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik padsoraiban.)