Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. május 28 (284. szám) - A diktatúrák által intézményesített gonoszság, valamint a történelem, jövő nemzedékek számára történő objektív bemutatásáról szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitája - A recski munkatáborban a kommunista diktatúra erőszakszervezetei által elkövetett rémtetteknek a felnövekvő generációk számára történő hiteles bemutatásáról szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - KUCSÁK LÁSZLÓ (Fidesz): - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - KUCSÁK LÁSZLÓ (Fidesz): - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - KUCSÁK LÁSZLÓ (Fidesz):
4797 pályázó minden közösség megkaphatja ezt a támogatást. Mert nyilván neki kell kialakítani, hogy melyikre és hogyan pályázik. Mi ezt támogatnánk, tehát hogy aki meg tudja szervezni, és el akar menni ezekhez az emlékhelyekhez, az kapjon ehhez támogatást. Vagy pedig úgy érti majd a minisztérium - d e nem szeretnénk ezt rábízni, megbocsát államtitkár asszony, már csak a megfelelő költségkeret biztosítása miatt is szeretnénk, ha ez a határozatban szerepelne , hogy van egy keretösszeg, pályáznak 300an, és megkapják 100an ezt a lehetőséget? Úgy gondol juk tehát, hogy egyfelől helyes a tanszabadság biztosítása ilyen irányban is, de az is helyes, ha azok, akik az adott utat választják, mindenképpen, kvázi a pályázat nyomán kötelezően, ha megfelelnek a feltételeknek, megkapják ezt az állami támogatást. Eze n túlmenően azt is szeretnénk, ha az egyik irányba célponthoz történő látogatás támogatása nem zárná ki a másik irányba, másik célponthoz, akár a hasonló korszakból származó, de mégiscsak más típusú személyes élményhez vezető utat; tehát azt szeretnénk, ha nyelvtanilag fogalmazom, ha a vagylagosság helyett a “továbbá”, “és” kötőszavak szerepelnének, megengedve ilyen útirány választását és amolyan útirány választását is. De azt mindenképpen üdvözölni tudjuk, hogy az előző vitánk néhány jó és néhány nagyon ro ssz részletének nyomán talán abban konszenzus alakítható ki, hogy ezeket az emlékhelyeket állami támogatással látogathassák a diákok, és azt tartjuk kívánatosnak, hogy az iskolai időszakuk alatt ilyen látogatásra, a célpontok között adott esetben válogatva , mindenképpen sor kerüljön. Köszönöm szépen, ennyit szerettem volna mondani. ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Köszönöm szépen, képviselő asszony. Megkérdezem, hogy kíváne még hozzászólni valaki. (Nincs jelentkező.) Nem. Akkor a ré szletes vita ezen szakaszát lezárom. Megnyitom a második szakaszt. (Kucsák László: Bocsánat, lehet, hogy kicsúsztam.) Az az igazság, hogy a képernyőből indulok ki és a jegyzői segítségből. Az első szakaszhoz? (Kucsák László jelzi, hogy igen.) Igen. Jó, hát akkor visszatérünk kivételesen. Nem szoktam ilyet csinálni, de természetesen képviselő úrnak akkor megadom a lehetőséget, hogy a vita első szakaszához még egy kétpercesben hozzászóljon. Jó. (13.40) KUCSÁK LÁSZLÓ (Fidesz) : (A képviselő hangosítás nélkül ke zdi meg hozzászólását.) Köszönöm szépen… ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Képviselő úr, bent van a kártyája? KUCSÁK LÁSZLÓ (Fidesz) : Bent. ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Mert a gép nem észleli. (A terembiztos hordozható mikrofont helyez a képviselő elé.) Egy sétál ós mikrofont adunk. (A képviselő neve megjelenik a kijelző táblán.) Hopp! Megjött. Most már mindenféle hangja van. KUCSÁK LÁSZLÓ (Fidesz) : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Röviden, két perc időtartamot sem feltétlenül felhasználva annyit s zeretnék hozzáfűzni, kapcsolódva mindahhoz, amit előbb képviselő asszonytól hallhattunk, hogy érdemes emlékezetünkbe idézni, hogy mind a két elnyomó, diktatórikus rendszerrel kapcsolatban az emléknapok műfaja létezik hazánkban. Ily módon ezen emléknapokhoz kapcsolódóan a megemlékezés lehetősége is biztosított. Ha felidézzük mindazt, amit az oktatási bizottság ülésein a jelen lévő képviselők, bizottsági tagok, illetve előterjesztők megfogalmaztak, akkor azt a konzekvenciát is leszűrhetjük, hogy az a