Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. május 28 (284. szám) - Az országgyűlési képviselők választása kampányköltségeinek átláthatóvá tételéről szóló törvényjavaslat részletes vitája - DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz):
4759 DR. TURIKOVÁCS BÉLA (Fidesz) : Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem hiszem, hogy 6 perc lesz, hanem igyekszem nagyon röviden szólni. Azt gondolom, hogy mind az anyagi törvény, mind pedig az eljárásjogi törvény tekintetében az előterjesztő kifejezetten a demokratikus maximum elérésére törekedett. Csakhogy a demokratikus maximum elérése egyben azzal a veszéllyel is jár vagy járhat, hogy ilyenkor túlságosan szélesre nyílhatnak a kapuk. Lehet egy olyan helyzet, amikor ez a választás komolyságát és tisztaságát is veszélyeztetheti. Ez a javaslat éppen azt a célt szolgálja, hogy minden ilyen lehetőséget igyekezzen kizárni vagy a minimumra csökkenteni. Az 1., 2., 3. és 6. §hoz kívánok hozzászólni, mindegyikhez nagyon röviden. Azt gondolom, hogy egy extrém helyzet volt, amikor kiderült, hogy az a szándék, hogy ne zárjuk el azokat, akik el akarnak indulni a választáson, anyagi okok legalábbis ne zárják el, hanem ezeket biztosítsuk. Ha ezeket a biztosítékokat, mindenekelőtt azt a bizonyos minimális öss zeget, amivel el lehet indítani, megfelelő ellenőrzés mellett garantáljuk és biztosítjuk, akkor ez a demokratikus maximum felé megy. Én azt gondolom, hogy adott esetben is erről van szó. A kritikám mégis ezzel kapcsolatban: figyelni kell arra, és azt gondo lom, még mindig nem késő, hogy a magyar közéletben az elmúlt húsz év tapasztalata szerint számos olyan induló volt és valószínűleg marad, akiknek az indulása vagy csak egyegy helyi településhez kötődő és az ehhez fűződő érdekek miatt történik, vagy éppens éggel csak azért történik, mert az illető a közéletben valamilyen módon fel kíván tűnni. Ez esetben az 1 millió forint felvétele és elköltése meg fog történni, elkölti az 1 millió forintot. A probléma azonban ott adódik, amikor ezt az 1 millió forintot vis sza kellene fizetni, mert nincs meg a 2 százalék. Azt gondolom, hogy itt el kellene gondolkodni azon, hogy nem kelle valamilyen garanciális elem, amely garantálja, hogy valamilyen módon behajtható legyen. (11.00) Ami elhangzott az alkotmányügyi bizottságb an a vita során, nevezetesen, hogy elég fenyegetés a sikkasztással való fenyegetés, azt gondolom, ez azokra vonatkozik, akik nem költötték el vagy csalárd módon költötték el. De akik ténylegesen elköltötték, 2 százaléknak meg a közelébe se kerülnek a válas ztókerületben, de nem rendelkeznek azokkal az anyagi forrásokkal, amiből ez behajtható lenne, erre valamit ki kell találni, és ezt a törvényben biztosítani kell. Tisztelt Ház! Be kell jelentenem, hogy sajnálatosan a torokbántalmaim egyszerűen lehetetlenné teszik, hogy végigmondjam a teljes felszólalásomat, azért mégis egy olyan ügyre szeretném felhívni a tisztelt Ház figyelmét, amely szintén, meggyőződésem szerint, reparációra szorul, és ez a pártok esetében merül fel. Ezek a számok, amelyek itt megjelennek , nyilván számításokon alapulnak, és én ezeket el is tudom fogadni. A probléma itt is ugyanaz, mint az egyéni indulónál, már ma hallani lehet olyanokat, hogy talán érdemes az elkövetkezendő időben pártot alapítani, miután igen egyszerűvé, azt kell mondanom , és könnyen elérhetővé tette a törvény azt a kopogtató, ma már ajánló aláírást, amely az induláshoz szükséges, következésképpen az országos lista állítását. De ugyanaz a helyzet állhat elő, mint az egyéni képviselők esetében, nyomokban sem tudja még a mi nimumot se teljesíteni egyegy ilyen párt. Itt érdemes megint egy számítást elvégezni: mennyi az a pénz, amely így felvehető, mennyi az a pénz, amely garantáltan a választásokra kerül felhasználásra, és vajon ez egyértelműen csak a demokratikus kiszélesíté sét jelenti a választásoknak, vagy egy lehetőséget némelyek számára? Hangsúlyozom, összességében támogathatónak gondolom azt, hogy a demokratikus kiszélesítés megtörténjen a választás során. Hosszúhosszú évek óta folyt a vita az ú gynevezett kopogtatócédulákról. Fájdalmasan az ellenzék folyamatosan ostromolta, állandóan támadta, mi is a kopogtatócédulák bizonyos formáit, de egy igazán jó formát helyette nem igazán sikerült kitalálni. És ez az alapvető probléma most is. Az ötletelése k hosszan mentek az elmúlt húsz évben, de az, ami garantálhatja azt, hogy komoly legyen az indulás, amely garantálhatja azt, hogy ne kerüljön sor olyan versengésre, amely versengés méltatlan helyzeteket teremthet, azt gondolom, ezt még nem sikerült teljese n kiküszöbölni. Ezért