Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. május 28 (283. szám) - A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Balczó Zoltán): - DR. ÁNGYÁN JÓZSEF (Fidesz):
4651 megyében a 3040 aranykoronás földeken. Tehát ez az, amit nagyon nem szerencsés, hogyha egy kalap alá vennénk. El kell mondjam, hogy a törvény sok mind enben figyelembe vett módosítási irányokat. Tehát nem lennék korrekt, ha nem mondanám meg. Én úgy gondolom, hogy az, hogy baj van vele, abból látszik, hogy nagyonnagyon másként értelmezik különböző ezzel foglalkozó emberek. Tehát ha valaki végignézi a zöl dszervezetek véleményét, azok szerintem az egyik végletbe esnek, hogy korlátlan lehet a földszerzés. Szerintem nem lehet korlátlan, mert a földhivatalnak meglesznek nyilván a jogosítványai, amit Rebeka jelzett, hogy úgyis lesz majd egy “túllépheti, nem lép heti”. Nem fogja túllépni, én ebben biztos vagyok, legalábbis a következetes földhivataloknál. De az is tény, hogy sok olyan ügy van ebben, amit szerintem valamilyen módon tisztázni kell. A másik, hogy igen erős módosítási lehetőséget ad a kormánynak ez a törvény, az integrációs meg az üzemszabályozási, de nem az NFAtörvényben. Tehát az állami földekkel kapcsolatban lehetnek komoly problémák, és úgy látjuk, hogy vannak is. Ez egy teljesen külön történet nyilván, de azért erre vigyázni kell, hogy ne legyene k ezek a rossz minták mérgező hatásúak, mondjuk, erre a jogszabályra, amit azért tapasztaltunk az elmúlt egy évben. Ezért tamáskodunk sok mindenben. Végezetül csak még egy nagyon rövid megjegyzés. Államtitkár úr, tegnap én nem tudtam reagálni, amikor azt m ondta, hogy a Fideszkormány kezdeményezte a moratórium meghosszabbítását. Csak a történelmi hűség kedvéért mondom, hogy 2009 októberében került elküldésre az a papír, és akkor nem volt még Fideszkormány (Dr. Budai Gyula: Mi tárgyaltuk le, bocsánat.) , utá na ehhez túl sok hozzáfűznivaló nem volt, úgy tudom, és nem is kellett. Ezt csak azért mondtam el, mert a történelmi hűség ezt megkívánja, hogy ebben megvédjem a minisztériumunkat, mert ez így korrekt. Köszönöm szépen a figyelmet. ELNÖK (Balczó Zoltán) : Me gadom a szót kettő percben Ángyán Józsefnek, a Fidesz képviselőjének. DR. ÁNGYÁN JÓZSEF (Fidesz) : Még egy problémát szeretnék fölvetni, mert ezen is valószínűleg érdemes lenne elgondolkodni. Az, hogy valaki hogyan gazdálkodik, semmi módon nem befolyásolja, hogy hozzájute a földhöz, tehát hogy monokultúrás, iparszerű, nagyüzemi gazdálkodást csinál. Köztudott, hogy nem lehet ugyanazt csinálni kicsiben, mint a nagyok csinálják, mert akkor tönkremegy, és nem ez a célunk. Azt szeretnénk, hogy egy vegyes gazdasá g alakuljon ki. Többek közt azt szeretnénk, ilyen program van a vidékstratégiában, hogy ökológiai gazdálkodás. Ennek semmiféle jelentősége itt a bírálatnál sehol nincs, hogy milyen módon gazdálkodik az illető, márpedig a föld épp arra van, hogy élelmiszert termeljünk, nem akárhogyan, és a klímaváltozás ismeretében ezzel azért érdemes lenne foglalkozni. Az, hogy az aranykoronával problémák vannak, ez egy elég régen keletkezett mérőszám, de jobbat nem tudtak fölmutatni ennél. Tehát én azt gondolom, hogy mérni kellene a földértéket mindenképp; miután más nincs, ezért gondolom, hogy aranykorona lenne. A versenyképesség ügyéhez még annyit szeretnék hozzátenni, és ezzel kapcsolatban Gőgös Zoltánnal is voltak vitáink, nevezetesen, hogy tudniillik ez a kis mozaikokb ól építkező európai szerkezet úgy tud versenyképes lenni, hogy szövetkezik. Nem integrátorokat telepítenek rá, aki kiszívja a hasznot a fürtből, hanem pont azt a problémát oldják meg, amiről itt Hanó Miklós is beszélt, hogy az élelmiszerfeldolgozás meg a kereskedelem. Létrehozok erre egy szövetkezetet, ez nonprofit, és visszaosztja a létrehozóknak. Az integrátor meg mit csinál? Kiszívja a hasznot, és adott esetben Sing Pte Ltdn keresztül, Szingapúron keresztül még át is mossa a hasznát. Ez nem lehet a me goldás. (17.00)