Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. május 28 (283. szám) - A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Balczó Zoltán): - DR. ÁNGYÁN JÓZSEF (Fidesz):
4641 Köszönöm a szót. Pont jókor, mert akkor reagálnék Font Sándor elnök úr hozzászólására. Ez nem teljesen így van, ugyanis persze ka pcsolódó módosítót nyújthatunk be, de azzal csak a törvény eredeti szövegét módosíthatjuk, ezt a bizottsági módosítót nem. Tehát ha én koherens szeretnék lenni, akkor éppen ezért ez rendkívül nehéz. Például én nagyon szívesen módosítanám azt, ami egyébként egy szakmai kifogás, hogy az állattartó telepek tulajdonosainak ilyen mértékű elővásárlási, előhaszonbérleti jogosultságaik vannak, de ezt majd csak zárószavazás előtti módosítóként fogom tudni úgy megtenni, hogy ezt a koherenciát ne sértsem meg. Ha már itt a szakmai résznél tartunk, én szeretném megkérdezni, hogy a földbizottságoknak, jól értelmezeme, és ha igen, akkor miért van így, mert ez szerintem nem helyes, hogy így van, hogy a földbizottságoknak a földvásárlásoknál, az adásvételnél ugyan valóban van vétójoga, de a hosszú távú haszonbérleteknél nincsen. És hogyha ez így van, akkor ennek mi az oka? Mert hiszen azért látjuk, hogy a húszéves haszonbérletek jelentős mértékben befolyásolják egyegy település, egyegy faluközösség életét. Én azt gondolom , hogy ebbe is igenis joguk legyen a helyieknek beleszólni. Szeretném továbbá még megkérdezni, egyébként Budai Gyula államtitkár úr, gondolom, ő ül itt, csak ugye, a hangját még nem hallottam, tehát az… (Dr. Budai Gyula: Be kéne járni a parlamentbe. - Derü ltség a Fidesz soraiból.) - igen, igen, csak azért mondom, mert hátha államtitkár úr tud erre igazán jó választ adni nekem, hogy az 56. §ban van egy olyan kitétel, hogy a mezőgazdasági termelő szervezet mint felhasználó és az annak tevékenységében közremű ködő tagok, részvényesek és hozzátartozók közötti földhasználati szerződéshez nem kell hatósági jóváhagyás. Én csak kérdezem, hogy ez miért van, és kérdezem azt is, hogy nem gondoljáke esetleg, hogy azért ebben itt van némi kockázat, hogy ez esetleg jelen thet valamiféle problémát, hogyha adott esetben, ha nem kell hatósági jóváhagyás, akkor így túl lehet majd esetleg lépni a földbirtokmaximumot. (Gőgös Zoltán: A földhivatal nem jegyzi be.) Ez most egy kérdés, és tényleg nagyon örülök, hogyha erre valaki n ekem megnyugtató válasszal fog szolgálni, hiszen akkor majd erre a részre nem fogok módosító javaslatot benyújtani. Köszönöm szépen. ELNÖK (Balczó Zoltán) : Igen. Látom, képviselő asszony abban bízik, hogy az államtitkár úr az azonnali kérdések órájának fog ja tekinteni ezt a vitát. Ez tegnap zajlott le, de nyilvánvalóan az államtitkár úr eldönti majd, hogy kíváne válaszolni. Most viszont megadom a szót Ángyán József képviselő úrnak, Fidesz. DR. ÁNGYÁN JÓZSEF (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Néhány tarta lmi kérdés, ami nem politikai jellegű, bár nyilván mindennek van politikai összefüggése, és én ezt készséggel elfogadom. Valóban érthetetlen, amit itt épp az előbb Szabó Rebeka felvetett, hogy a földbérletekhez hogyhogy semmiféle hozzászólási lehetősége ni ncs a helyieknek. Erre tényleg valami magyarázatot kéne adni. Hát látjuk, a földbérlet határozza meg manapság a mezőgazdálkodás jelentős részét. Hogyhogy ebben nem tudnak a helyiek megszólalni? Miért tűnt el generálisan a foglalkoztatás? Nem azt mondtuk, h ogy a föld eltartóképessége az egyik legfontosabb? Nem azt mondtuk, hogy egymillió munkahelyet akarunk létrehozni? Ha eltűnik generálisan, hogy olyanok szerezhetnek földet, akik semmiféle foglalkoztatást nem vállalnak, akkor ez a dolog hogy fog megvalósuln i? A vidékstratégiából idézek, tehát én nem mást, mint a mi saját programunkat, amiben ez egy nagyon sarkalatos kérdés, a foglalkoztatás az egyik indikátora annak, hogy jó felé megyünke vagy sem. Birtokmaximum ügye: ugye, ezt még nem hoztuk eddig igazán s zóba. 1200 hektárról 1800 hektárra növekszik, de hozzáteszem rögtön, hogy a családi összeszámítás viszont eltűnt. Hát volt egy országos maximum, amit nem lehet túllépni. Szét lehet írni a családban? Ezt valaki magyarázza már el, hogy hogy lesz akkor, ennyi szer 1800 hektár is lehet adott esetben? Hogyha a férj a feleség… - látjuk, a bérleteknél hogy történik ez a dolog, hogy mindenki bepályázik, szétírják, a nagymama a