Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. május 28 (283. szám) - A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási tevékenység minősítéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Latorcai János): - DR. SZÉL BERNADETT (független): - ELNÖK (dr. Latorcai János): - DR. ILLÉS ZOLTÁN vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (dr. Latorcai János):
4588 Köszönöm a lehetőséget. Schmidt Csaba képviselőtársamtól szerettem volna kérdezni, illetve rá szerettem volna reagálni, de sajnos már elment, úgyhogy ebből nem lesz egy érdemi beszélgetés. ELNÖK (dr. Latorcai János) : Képviselő assz ony, bocsánat, de kettőpercesre kért szót; most a kettőpercesnél vagyunk. DR. SZÉL BERNADETT (független) : Igen, így van. Ezért is mondtam, hogy Schmidt Csabával szerettem volna egy kicsit beszélgetni, mert megütötte a fülemet polgármester úrnak, képviselőt ársamnak az a mondata, hogy biomasszaerőművekről beszélt Tatabányán, és arról is beszélt, hogy a közösségnek kell eldöntenie azt, hogy milyenfajta erőművekben érdekelt. Nem tudom, tudjae képviselőtársam, hogy Szegeden éppen milyen folyamatok indultak be ezzel kapcsolatban, hogy konkrétan egy lakótelep közepére kívánnak fideszes kollégái egy biomasszaerőművet telepíteni, és erről sem a közösséget, sem az ott lakó embereket nem kérdezték meg érdemben. Jelenleg már zajlik egy népi kezdeményezés, és én örült em volna (Babák Mihály: Szegeden nem is fideszes polgármester van. Botka a polgármester.) , ha ő azt a gondolatot, amit az előbb elmondott, gyakorlatilag szegedi fideszes kollégái tudomására hozza, hiszen nagyon fontos az, hogy ha neki ez az álláspontja, ak kor a kormánypártokon belül is elterjedjen az a nézet, ami véleményem szerint is természetes, hogy a lakóközösségek megkérdezése nélkül semmiben nem lehet dönteni az őket érintő kérdésekről. Köszönöm. ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen. Illés Zolt án államtitkár úr következik. Parancsoljon! DR. ILLÉS ZOLTÁN vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen. Mégiscsak fogadatlan prókátora leszek Schmidt Csabának, pedig mondtam, hogy neki nincs szüksége erre. Lehet, hogy én értek valamit fél re, de Szegeden nem Schmidt Csaba a polgármester - tehát hogy Szegeden hogyan zajlanak a dolgok , a tetejébe szocialista a polgármester, és a többsége fideszes az önkormányzatnak, ha jól tudom. Schmidt Csaba Tatabányán polgármester. Hogy ő Tatabányán hogy an fogja intézni a dolgokat, hogyan vonja be a lakosságot, hogyan érdekegyeztet, azt bízzuk a polgármester úrra, és én biztos vagyok benne, hogy ő megfelelően meg fogja tenni a lépéseket. A másik: én igazából Szilágyi László azon felvetésére szeretnék reag álni, amelyben azt kérdezte, hogy például ez a minősítési törvény mit változtat a tekintetben, hogy kevesebb legyen a lerakás, vagy ne a lerakás történjen, illetve nagy meglepetéssel hallom, de örömmel jegyzem meg, hogy azt kérdezi, hogy ez hogyan fogja ki szorítani a multikat. Először is jelzem, hogy ő említette itt a multik kiszorítását. Még egyszer hangsúlyozom, nem azzal van a baj, hogy valaki külföldi vagy hazai, hanem azzal van a baj, ha csalárd módon olyan hasznokra tesz szert, amelyek teljes mértékbe n indokolatlanok. De pontosan a minősítési rendszer teszi majd lehetővé azt, hogy vagy megkapja a minősítést, vagy nem kapja meg a minősítést, és innentől kezdve mehet a bíróságra, ugye, mert egy jogállamban a bíróság dönti el legvégsőképpen a dolgokat; ne m fogja megkapni a minősítést, oszt jó napot, ahogy a főnököm szokta mondani. (Derültség az MSZP padsoraiban.) Igen, pontosan azért, mert nem a külföldiekkel és nem a külföldi multikkal akarjuk csináltatni a dolgot, hanem az állammal akarjuk csináltatni, és az állam számunkra az önkormányzat meg az állam. Itt azt kell mondanom, hogy hogyan fogja az elkövetkezendő időszakban állam az anomáliákat megtenni, (Sic!) nyilvánvalóan megvan a koncepciónk, és szeretnék nagyon sejtelmes lenni: abba az irányba akarjuk elvinni a dolgokat, hogy a hulladékos közszolgáltatás területén az állam szerepvállalása legyen sokkal nagyobb. ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Bencsik János képviselő úr következik. Parancsoljon!