Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. május 27 (282. szám) - Napirenden kívüli felszólaló: - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz):
4531 De ami még ennél is számunkra érthetetlenebb és felháborítóbb, az a gépjárműadó kapcsán bevezetett új szabályozás, hiszen eddig ezt az önkormányzatok kezelték, most egy részét ennek elvonták tőlük, de nem elég, hogy elvonták, még a Kincstárnak egy olyan plusz betekintési jogot is adtak, ami szerintünk inkább visszaélésekre vagy rosszízű gondolatokra adhat okot. Önök azt javasolják, hogy a Kincstár a belföldi gépjárművek után beszedett adótörvé ny alapján a központi költségvetést megillető hányadának ellenőrzése céljából betekinthet a települési önkormányzatnál a gépjárműadóval összefüggésben kezelt dokumentumokba, és az azokban szereplő adótitkot és egyéb felméréshez szükséges adatokat megismerh eti és kezelheti, legkésőbb az adatkezelés megkezdésének napjától számított 5 évig. Mi azt gondoljuk, hogy ez jó helyen volt az önkormányzatoknál, jó helyen van most is, semmi szükség arra, hogy két helyről is betekintsenek, úgyhogy mi ezt az egész javasla tot úgy, ahogy van, egy az egyben törölnénk. Ezek lettek volna a legfontosabb pontok. Köszönöm a türelmüket, és remélem, hogy ezt fogják támogatni. Köszönöm. (Szórványos taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Mivel több felszólaló nem jelentkezett, a részletes vita e szakaszát és a vita egészét lezárom. Megkérdezem Orbán Gábor államtitkár urat, hogy kíváne válaszolni a vitában elhangzottakra. (Jelzésre:) Jelzi, hogy nem. Tisztelt Országgyűlés! A benyújtott módosító javaslatokról várhatóan következő ülésünkön döntünk. Tisztelt Országgyűlés! Napirendi pontjaink tárgyalásának végére értünk. Most a napirend utáni felszólalások következnek. Napirenden kívüli felszólaló: ELNÖK (Lezsák Sán dor) : Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Horváth János fideszes képviselő úr: “Reisch Alfréd búcsúztatása” címmel. Megadom a szót ötperces időkeretben. Öné a szó, képviselő úr. DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz) : Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Reisch Alfr éd Sándorra, a világban ismert magyar politológusra emlékezünk ma itt a magyar Országházban. A közelmúltban halt meg, életének 82. évében. Reisch Alfréd Hollandiában született 1931ben, apja magyar diplomata volt ott. Később Párizsba költöztek, Genfben tel epedett le. Ott végezte tanulmányait, bár idővel a Columbia Egyetemen, New Yorkban PhDfokozatot szerzett. Hogy megszerezze amerikai állampolgárságát, belépett az amerikai hadseregbe. A magyar forradalom éveiben került a Szabad Európa Rádióhoz, amikor több mint 2 ezer magyar menekült vallomásait rögzítette írásban. Később a Szabad Európa kutatóintézetéhez került, amelynek magyar osztályát vezette, közben számos közismert intézmény munkatársa lett, dolgozott a Hoover Intézetnek, a Stanford Egyetemen, és még sorolhatnánk másokat. Reisch Alfréd a nemzetközi és külkapcsolatok, a diplomácia és a hidegháború, hadügyi, nemzetbiztonsági és kisebbségi kérdések történetével foglalkozott. (22.00) A Szabad Európa kutatóintézet rangidős elemzője volt New Yorkban, és veze tője a rádió és egyéb elemző, értékelési intézménynek is. Ebben a minőségben irányította a titkos könyvküldemények eljutását Közép- és KeletEurópába. Ezt tartották 1954 és ’56 között egy hatásos