Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. május 23 (281. szám) - A személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. GYÖRGY ISTVÁN (Fidesz):
4292 autókat hogyan akadályozzák a kerékpárosok, az derül ki, hogy itt egy alapvető filozófiai kérdés fölmerül, egy közlekedésfilozófiai kérdés. A városnak megítélésem szerint nem az a dolga, hogy autófolyamokat keletkeztes sen, és azt engedje átözönleni önmagán. Természetesen fontos az, hogy az egyéni közlekedés, a kerékpáros közlekedés, a közösségi közlekedés, személygépjárművel történő közlekedés és az áruszállítás, és ebben a preferenciasorrendben, egyformán figyelembe l egyen véve akkor, amikor a város közlekedéspolitikáját, az infrastruktúrakérdéseket és az eszközfejlesztési kérdéseket figyelembe vesszük. De mindenképpen hangsúlyozni kell, hogy ez a város akkor semmiképpen nem lesz lakható, ha a kerékpárosokat, mondjuk, ellenségnek tekintjük. Nem mondom, hogy ezt önök mondták, de van ilyen szemlélet is. Elhangzott itt persze sok javaslat, infrastruktúrafejlesztésről, s a többi. Egyetértek vele. De ez a javaslat most nem erről szól. A város foglalkozik is ezzel. Kőbányán például korábban kiépült kerékpárút a Sportliget és a Népliget között, a Kőbányai út mellett, az Albertirsai út mellett, most is, az új fejlesztésekhez, mindenhol, ahol csak lehet, hozzákapcsoljuk a kerékpárutat. Csepelen is. Az Andrássy úton átalakítottu k az előző önkormányzat idején elhibázott kerékpárutat, és ha felújításra fog kerülni a Kossuth Lajos utca, akkor minden szándékunk az, hogy ott is megépítsük a kerékpárutat. P+R parkolók is kellenek, tökéletesen igazuk van. A tavalyi esztendőben hét P+R p arkoló építéséről döntött a Fővárosi Közgyűlés. Sajnálattal azt kell mondanom, hogy húsz év lemaradását mi két esztendő alatt nem tudtuk bepótolni. Ha ezért hibáztathatók vagyunk, akkor ezt a marasztalást elfogadom. De azt gondolom, hogy az a közlekedéspol itika, az a filozófia, amivel ma a városban gondolkodunk, talán nem teljesen rossz irány. Hogy mennyibe került, ez elhangzott végül is az ön hozzászólásában. Én itt sem gondoltam azt, hogy részletesen kellene ezt a BUBIprogramot ismertetni, hiszen, még eg yszer mondom, ez a Fővárosi Közgyűlés feladata, nem pedig az Országgyűlésé. Az Országgyűlésben jogalkotás történik, jogszabályi keretek meghatározása, amely alapján majd az önkormányzat rendeletet alkot. És még egyszer a legnagyobb tisztelet hangján mondom , hogy az elhangzott javaslatok közül nagyon sok olyan van, ami okszerű, ésszerű, figyelembe veendő, de nem ennek a vitának a tárgyát képezi. Az, hogy mennyi pénzt költött vagy költ a Fővárosi Önkormányzat ennek a kommunikációjára, önöknek pontosan kell tu dniuk, hiszen ott tartja ön is a kezében ezt az előterjesztést, hogy 900 millió forint európai uniós támogatást kap a főváros ennek a projektnek a megvalósítására. Még azt is elmondta, hogy mennyi önrészt fogunk fizetni. Akkor nyilván azt is pontosan tudja , hogy egy európai uniós projektnél kötelező kommunikációsköltségarány van, amit be kell építeni. Hogy ez ellen néha a józan ész is tiltakozik, mert olyan mértékű, osztom ezt a véleményét. Ettől még ezeket az európai uniós szabályokat nem tudjuk megsérten i és áthágni. Az pedig, hogy a kerékpárok milyenek legyenek, meg mennyire különböznek, meg vane kereke a kerékpárnak, úgy gondolom, valóban nem a tisztelt Ház feladata, hogy részletesen foglalkozzon és megbirkózzon itt ezekkel a kérdésekkel. Ha önöknek to vábbi javaslatuk van, nagyon szívesen vesszük, akár a fővárosi frakcióban, akár pedig azon kívül is. Szeretnék valamit még elmondani. Itt az infrastruktúra kérdése kapcsán tényleg sok minden fölmerült, a kerékpárostársadalom, egyáltalán a kerékpározási ku ltúra kérdése. Kerékpározási kultúra kerékpárosok nélkül nem lesz. Az biztos, hogy idő kell hozzá, Staudt képviselő úr ezt nagyon helyesen elmondta, hogy ha nem kezdjük el, akkor nyilván nem is fog kialakulni. Az elmúlt években nagyon komoly fejlődés van e gyébként a kerékpárhasználat terén. Sokan ülnek bringára. Valóban vannak olyan helyek, sőt sok ilyen van, ahol kerékpárút nincs kiépítve, de ott a KRESZ szabályai érvényesek, és nyilván az lenne a cél, hogy egész Budapest területén kiépüljön a kerékpárúth álózat, de hangsúlyozom, anyagi források és az idő rövidsége ezt azért még nem tette lehetővé, hogy ennek a feltételrendszernek eleget tudjunk tenni. Amit még szeretnék mondani. Bizonyára tudják önök, hiszen köztudomású, hogy a Critical Mass minden évben t art egy figyelemfelhívó demonstrációt, ahol éppen a politikai döntéshozóknak hívja