Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. május 23 (281. szám) - A személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Latorcai János): - DR. GYÖRGY ISTVÁN (Fidesz), a napirendi pont előadója:
4274 Úgyhogy úgy gondolom, hogy először is meg kell hogy köszönjem önöknek a mai általános vitában elhangzott felszólalásokat. A felmerülő kérdésekre, úgy hallottam, hogy gyakorlatilag a válaszokat már önök is megfogal mazták. Én szeretném azt megerősíteni Aradszki képviselő úr részére is, hogy mint műszaki, a műszakiak természetesen a harmóniát keresik mindenben, amikor terveznek, amikor megvalósítanak. Úgy gondolom, hogy az energiapiacon is ezt a harmóniát, harmonikus helyzetet próbáljuk meg elérni, és egy olyan portfólióról, egy olyan zenekarról álmodunk, olyat szeretnénk megvalósítani, amiben ezek az eszközök, a hangszerek éppen a harmóniát tudják megteremteni azon az úton, amíg a 2050es céljainkat el tudjuk érni. Úg y gondoljuk, hogy ebben a zenekarban a megújuló energiaforrások is, illetve az atomenergia is biztonságos, gazdaságos és versenyképes, és kulcsszerepet tudnak betölteni. Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Szórványos taps a kormánypárti sorokból.) EL NÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom. Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat érkezett, a részletes vitára bocsátásra és a részletes vitára is következő ülésünkön kerül sor. A személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája ELNÖK (dr. Latorcai János) : Most soron következik a személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. György István fideszes képviselőtársunk önálló indítványát T/11098. számon ismerhették meg képviselőtársaim. Most megadom a szót György István úrnak, a napirendi pont előadójának, 2 0 perces időkeretben. Parancsoljon, képviselő úr! DR. GYÖRGY ISTVÁN (Fidesz), a napirendi pont előadója : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem fogok visszaélni a 20 perces időkerettel. A személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvényhez nyújtottam be egy módosító javaslatot, amely őszintén remélem, hogy nem fog komoly politikai vitákat indukálni, hiszen egy olyan szakmai kérdésről van szó, amely remélhetőleg a budapesti közlekedésfejlesztés egyik színfoltja lehet. Nyugateurópai nagyváros okhoz hasonlóan és a tengerentúli városokhoz hasonlóan szeretnénk Budapesten is bevezetni ezt az úgynevezett közbringarendszert, leánykori nevén közbringarendszert, és egy közösségi kerékpáros rendszer létrehozását határozta el Budapest. Ez a bérbicikliren dszer tíz kerületben épül ki első ütemben, és hetvenegy dokkolóállomáson mintegy 1100 kerékpár lesz igénybe vehető rövidebb távolságokra vagy akár hosszabbra is, az első 30 perc ingyenesen, majd ezt követően pedig fokozatosan növekvő díjfizetés ellenében. A javaslat lényege az, hogy ennek a bérbiciklirendszernek és a működésének jogi feltételrendszerét is kialakítsuk, vagyis legyen a személyszállítási törvényben több olyan szakasz, amely a jogi feltételrendszert biztosítja. Egyfelől tehát a közösségi kerékp áros rendszer definícióját is meghatározza, és egyben rögzíti azt is, hogy személyszállító eszköznek és közúti járműnek minősül a bérbicikli, vagyis ez a kerékpár. A javaslat kiterjeszti a közösségi kerékpáros rendszer eszközeire a törvény elektronikus meg figyelésre vonatkozó előírásait, hiszen azt szeretnénk, hogyha a közösség ezeket a bérkerékpárokat úgy tudná használni, hogy az aztán nem megy át valamilyen módon egy elsajátítással valakinek a magántulajdonába. Ezek a kerékpárok teljesen sajátos arculatta l fognak rendelkezni, egyedi gyártásúak, tehát arról nem nagyon lehet szó, hogy valaki ezt elviszi haza és