Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. május 21 (279. szám) - Farkas Gergely (Jobbik) - az emberi erőforrások miniszteréhez - “Milyen lépéseket kívánnak tenni a Nemzeti Ifjúsági Tanács pénzügyi hátterének biztosítása érdekében, illetve milyen garanciákat akarnak nyújtani, hogy a szervezet a mindenkori kormányzat... - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - DR. SIMICSKÓ ISTVÁN, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: - ELNÖK (dr. Ujhelyi István):
3837 szükséges még ahhoz, hogy a szervezet be tudja tölteni a hivatását, és valóban a céljainak megfelelően tudjon műk ödni. Az egyik legfontosabb, magától értetődő feltétel a szervezet anyagi biztonságának megteremtése, érdemi munkát ugyanis csak akkor tudnak végezni, ha megfelelő infrastruktúra és emberi erőforrás áll rendelkezésükre. Az hosszú távon nem megoldás, ami je lenleg is működik, hogy a kormány nyújt a szervezetnek támogatást, mert ezzel magához köti, vazallusává teszi, így pedig nehezen képzelhető el hatékony érdekképviselet, hisz ahhoz sokszor épp a kormánnyal kellene konfrontálódnia a NITnek. Nem vitatom, hog y kezdetben ez a segítség szükséges, de ha a kormány valóban segíteni szeretne ennek a szervezetnek a munkájában, akkor hosszú távra kellene megteremtenie a stabil, kiszámítható működéshez szükséges anyagi forrását a szervezetnek. Más országokban is törvén y garantálja a NIT pénzügyi biztonságát, hazánkban is valóban független működést csak egy ilyen szabályozás teremthet, amikor nem kell a szervezetnek attól félnie, hogy ha az ifjúság érdekében nemet mond egy kormányzati javaslatra, akkor esetleg megvonják tőlük a működéshez szükséges pénzt. Tisztelt Államtitkár Úr! Mindezek alapján kérdezem, hogy milyen tervei vannak a kormánynak a NIT finanszírozásának biztosítására, amely hosszú távon biztosíthatja a mindenkori kormánytól független működést. Várom érdemi válaszát. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : A tárca nevében Simicskó István államtitkár úr válaszol. Államtitkár úré a szó. DR. SIMICSKÓ ISTVÁN , az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Tisztelt Elnök Ú r! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselő Úr! Egyetértek azon megállapításával, mely szerint a Nemzeti Ifjúsági Tanács létrejötte fontos lépés volt a hazai ifjúság szempontjából, valóban régi hiányosságot sikerült pótolnunk a közel kétmilliós ifjúsági réteg érdekképviseletének terén. A Nemzeti Ifjúsági Tanács 2012. december 1jei megalakulását hosszú folyamat előzte meg. A kormányzat a nemzeti ifjúsági stratégia, valamint annak cselekvési tervéről szóló határozatában hangsúlyozta a N emzeti Ifjúsági Tanács létrehozatalának, valamint működtetése szakmai támogatásának fontosságát. Ezen cél elérése érdekében az EMMI a KIMmel, a Közigazgatási Minisztériummal együttműködve támogatta azt a transzparens és a civil szféra aktív részvételével zajló előkészítő folyamatot, amelynek eredményeként mára elmondhatjuk, hogy Magyarországon egy több mint száz tagszervezetet számláló Nemzeti Ifjúsági Tanács működik. A Nemzeti Ifjúsági Tanács működtetésének, működésének támogatása kiemelt feladat a kormán yzat számára, ezzel összhangban a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium biztosítja a tanács alapvető munkavégzéséhez szükséges budapesti irodát, valamint egy fő, a NIT adminisztratív és operatív feladatait ellátó fiatal foglalkoztatásának költségeit, t ovábbá fedezi a Nemzeti Ifjúsági Tanács évi két közgyűléséhez kapcsolódó kiadásokat a helyszín, a szállás és az étkeztetés biztosításával. Mindazonáltal fontosnak érzem hangsúlyozni, hogy a Nemzeti Ifjúsági Tanács függetlenségét nem befolyásolhatja a kormá nyzattól kapott támogatás és annak esetleges megvonásának rémképe sem. A mindenkori kormányokkal együtt kell működnie a NITnek, de azoktól függetlenül látja el a jövőben is a fiatalok érdekképviseletét. Fontos megjegyezni ugyanakkor, hogy a Nemzeti Ifjúsá gi Tanács szervezete jelenleg bírósági bejegyzés alatt áll. Remélem, hogy ez mielőbb befejeződik, és ezt követően, amikor megtörtént a bejegyzése a Nemzeti Ifjúsági Tanácsnak, lehetőségünk nyílik arra (Az elnök csenget.) , hogy a szervezet támogatási módoza tait is átlátható módon, hosszú távon kidolgozzuk és rendezzük. Addig kérem a szíves türelmét. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormányzó pártok soraiban.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) :