Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. május 14 (277. szám) - A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP):
3663 Kérem, legyenek türelemmel, és ne idegesítsék a szülőket, sőt a gyerekeket sem, ne hiszterizálják Magyarország közhangulatát, mert önöktől hangos a média, a baloldali, liberál is sajtótól. Kérem, fejezzék be, mert már senki sem hisz önöknek, én sem. Mást állítok, mint amit önök mondanak. Rend van ebben az országban, és bizakodunk a jövőben. Tudja? És nem úgy, amikor önök voltak kormányon. Köszönöm, hogy szólhattam, elnök úr. Szé gyelljék magukat! (CsengerZalán Zsolt tapsol.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen. Kérem tisztelettel képviselőtársaimat, hogy a módosító javaslatra összpontosítsunk. Megadom a szót Józsa István képviselő úrnak, MSZP. DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm , elnök úr. Én az ajánlás 1. pontjához szeretnék szólni, azzal az általános érvénnyel, hogy Babák úr empirikus tapasztalatára reagáljak, ami körülbelül olyan, mintha azt mondanám, hogy olyan aires luftja van itt a levegőnek, merthogy az empíria meg a tapas ztalat ugyanaz. Úgyhogy ha ön azt állítja, hogy mi látszatkormányzást végeztünk (Babák Mihály közbeszól.) , akkor a káosz, amit magunk után hagytunk, az is csak látszólagos. Ez a mostani viszont valóságos. Tehát ha valaki itt szétnéz a Kossuth téren - az 1. ajánlási pontra koncentrálva , láthatja, hogy mi a magyar valóság. Nem kell, csak két lépést tennie a Parlamentből. És hogy ki hiszterizálja a közvéleményt: ezeket az információkat nem mi magunk szereztük, a szülőktől hallottuk. Tehát ők ezt pontosan tud ják, hogy hol lehet szakvizsgát tenni, hol nem, és hol, milyen körülmények között. Tehát önök a hivatali munkának, a kormányzati munkának az elemeit nem tudják végigvinni. Amit Babák úr államosításról regélt itt nekünk - különös tekintettel az 1. számú mód osító pontra , azt kell hogy mondjam, az a káosz kezdete, nem a vége, hanem a kezdete. Amit most csinálnak, hogy nem tudnak szakmailag végigvinni egyegy ágat, mert a kamarát bevonják, ezt bevonják, azt bevonják, próbáljanak már maguknak egy áttekinthető struktúrát csinálni és annak megfelelő törvényeket meghozni, és ne a trafikmutyi egyes ágaihoz adni be újabb meg újabb módosítókat, hogy ki keressen még többet, akit maguk kijelöltek, hanem azok, akik rendesen tanulni akarnak, azok a szülők, akik szeretnék , hogy a gyermekeik szakképzést szerezzenek, azoknak a lehetősége normális keretek között legyen meg. És Babák úr, ezért az egyért vagyok ideges, nem azért, amit ön mondott. ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kettő percre megadom a szót Göndör István képviselő úrnak, MSZP. GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen. Lamperth Mónika már elmondta, én csak még jobban pontosítom. Czomba képviselő úr is itt volt. Az előző időszakokba n, ha egy törvényjavaslat pénteken reggel nem volt benyújtva, a következő héten még bizottsági tárgyalásba sem voltak hajlandók önök belemenni. Ha önnek van kételye, akkor én szeretném felidézni, hogy a hétvégén kinyomtatott anyagomban is még csak az szere pel, hogy várhatóan Fideszkezdeményezésre hétfőn este szóba kerül a szakképzésről szóló törvény. De visszatérve az egészhez. Szóval, hogy káosz van, azt gondolom, igen, államtitkár úr, ezért nem merték önök mint kormány benyújtani a módosító javaslatot, é s hogy beszéltek volna valójában arról, hogy mi lesz a megyei szakképzési fejlesztési tervekkel, mi lesz az iskolákkal, ezért felkérték Kontur Pál urat, akit nyilván el is menekítettek a teremből, hogy véletlenül se legyen itt, nehogy elveszítse a türelmét a vitában. Tehát nem erről beszélnek, nem arról, hogy mi lesz a tagintézményekkel, mi lesz annak az 5060 intézménynek a sorsa, hanem egyszerűen egy határidőmódosításról, ami a mi meggyőződésünk szerint pont ezt a célt szolgálja, hogy önök még