Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. május 14 (277. szám) - Az agrárgazdasági jelentés elkészítéséről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - OBRECZÁN FERENC, a mezőgazdasági bizottság előadója: - ELNÖK (Lezsák Sándor): - GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP):
3579 Az agrárgazdasági jelentéssel kapcsolatban az eredeti jogalkotói szándék az volt, hogy megalapozza a következő évi költségvetést. Figyelembe véve azonban, hogy a költségvetési tervezés gyakorlata megváltozott, és a jelentés elkészítése komoly együttműködést és adatszolgáltatást igényel valamennyi háttérintézmény mellett a Központi Statisztikai Hivataltól, továbbá a jelentés elkészítéséhez szükséges adatok gyakran csak a második félévben állnak rendelkezésre, a jelentés Országgyűléshez történő b enyújtásának határidejét november 15ére szükséges módosítani. Ez lehetőséget biztosít arra, hogy a jelentés adatai minél megalapozottabbak legyenek, illetve az Agrárgazdasági Tanács számára is megfelelő idő álljon rendelkezésre a jelentés tanulmányozására és véleményezésére, amely az Országgyűlés elé terjesztés alapvető feltétele. Kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a felsorolt indokok alapján az agrárgazdasági jelentés elkészítéséről szóló országgyűlési határozati javaslatot tárgyalja meg, majd azt követ ően fogadja el. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a mezőgazdasági bizottsági álláspont ismertetésére kerül sor, a napirendi ajánlás szerint ötperces időkeretben. Megadom a szót Obreczán Ferenc úrnak, a bizottság előadójának. OBRECZÁN FERENC , a mezőgazdasági bizottság előadója : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága 2013. április 30ai ülésén megvitatta az agrárgazdasági jelentés elkészítéséről szóló H/10900. számú országgyűlési határozati javaslatot, és a Házszabály 95. § (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően egybehangzó igen szavazattal tárgysorozatba vette, és általános vitára alkalmasnak találta. Az agrárgazdasági jelentésre vonatkozó rendelkezéseket az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló 1997. évi CXIV. törvény tartalmazta, ez a törvény ugyanakkor jelentős részben elavult rendelkezéseket tartalmazott, ezért a 2012. évi CCXIII. törvény hatályon kívül helyezte 2013. január 1jével. A Vidékfejlesztési Minisztérium fontosnak tartja ugyanakkor, hogy az agrárgazdaság helyzetéről évente átfogó beszámoló készüljön az Országgyűlés részére; így került beterjesztésre a H/10900. számú orsz ággyűlési határozati javaslat. A mezőgazdasági bizottság ülésén kérdésként fogalmazódott meg, hogy mi lesz az agrárgazdasági tanácsok szerepe a jövőben, és milyen szabályok vonatkoznak rájuk. A VM képviselője kiemelte: az Agrárgazdasági Tanács a kormány, i lletve a vidékfejlesztési miniszter munkáját segítő testületnek minősül, az Agrárgazdasági Tanácsra vonatkozó rendelkezések kormányhatározatban kerülnek megállapításra. A jelentésről az Agrárgazdasági Tanács véleményt nyilvánít. (12.10) Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelettel kérem önöket, hogy a H/10900. számú országgyűlési határozati javaslatot támogatni szíveskedjenek. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, képv iselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót, elsőként Gőgös Zoltán képviselő úrnak, MSZP. GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP) : Köszönöm, elnök úr, a szót. Azzal szeretném kezdeni, hogy a határozati javaslatot támogatni fogjuk. Azzal nem értettünk egyet, hogy megszűnik az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvény, szerintünk egy átalakítása annak a jogszabálynak célravezetőbb lett volna, ugyanis egy 1997ben nagy konszenzussal elfogadott jogszabályról beszélek, ami több ek között, sok egyéb mellett előírta, hogy ez a jelentés is elkészüljön. Ezen túl nyilván azt is előírta, hogy milyen dinamikával kell