Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. május 6 (274. szám) - Csizi Péter (Fidesz) - az emberi erőforrások miniszteréhez - “A jelenlegi kormány milyen intézkedéseket tett a hátrányosabb helyzetben élő gyermekek és családjaik érdekében?” címmel - ELNÖK (Balczó Zoltán): - CSIZI PÉTER (Fidesz): - ELNÖK (Balczó Zoltán): - SOLTÉSZ MIKLÓS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
3147 rászorultakat, hogy azok az önkormányzatok, ahol a gyermekétkeztetést megszervezik, 30 százalékban az étkeztetéshez 40 kilométeres körzeten belül szerezzék be az élelmet. Ezt a gondolatot egyébként nem értik a szocialisták, de a lényege ennek az, hogy igenis rászorítsuk a környezetet, rászorítsuk az embereket azokra a közmunkákra (Dr. Vad ai Ágnes: Hát ez az!) , közösségi munkákra, amellyel adott esetben saját gyermekeiknek, unokáiknak termelik meg az ételeket. És ugyanígy a követelményrendszer része az is, tisztelt képviselő úr, hogy az idei, egyébként több mint 30 százalékkal megemelt támo gatásban, amit az 18. osztályban osztunk a gyermekek után, mindazok a szülők, akik bármilyen támogatásra rászorultak, jogosan, azok részt is vegyenek közmunkákban, részt vegyenek abban, hogy a lakókörnyezetüket rendben tartsák. Hiszen ha ezt nem teszik me g, akkor nem tesznek meg mindent a gyermekeikért, akiknek egyébként mind az iskolába járás, mind pedig a támogatásnak bármilyen része felelőssége, kötelessége. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Csak így lehet kijönni abból az éle thelyzetből, amibe sajnálatos módon az elmúlt évtizedekben beszorultak. Köszönöm szépen a kérdését. (Taps a Fidesz padsoraiból.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : Viszonválasz illeti meg a képviselő urat. CSIZI PÉTER (Fidesz) : Köszönöm, elnök úr. Köszönöm a vá laszát, államtitkár úr. (Dr. Vadai Ágnes: Nincs hang, nem halljuk!) Köszönöm a szót, elnök úr - most már megérkezett. Köszönöm a válaszát, államtitkár úr. Pécsi, baranyai képviselőként jól látom az Ormánságban mélyszegénységben élő családok problémáját. Úg y gondolom, hogy egytől egyig mindegyik család küzd azért, hogy megoldja a gyermeke étkeztetését. Nagyon nagy nehézséget okoz majd a nyári időszak. Úgy gondolom, hogy az ön által is említett kormányzati segítség, túl azon, hogy minden család maga is megtes z mindent annak érdekében, hogy megoldják ezt a problémát, jelentős segítséget fog majd nyújtani. Az államtitkár úr válaszában kitért arra is, hogy fontos, hogy a gyermekek a közétkeztetésben helyi termékeket kapjanak, helyi egészséges alapanyagokból megfő tt ételt vehessenek magukhoz. (Lukács Zoltán: Helyi narancsot!) Ezért például Pécs városában a közétkeztető céget köteleztük arra, hogy nagy százalékban hazai és helyi termékeket használjanak fel. (Lukács Zoltán: Helyi tengeri halat!) A válaszát köszönöm s zépen. (Taps a Fidesz padsoraiból.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : Viszonválasz illeti meg az államtitkár urat, akihez most már megérkezett a felszólaláshoz szükséges kártya, az idő is látható. Öné a szó. SOLTÉSZ MIKLÓS , az Emberi Erőforrások Minisztériumának állam titkára : Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselő Úr! A szocialisták továbbra sem értették meg a kérdésének és a döntések lényegét. Továbbra is csak bekiabálnak, és azt cikizik, azt támadják, amikor egy közösség, egy város, egy település saját környezetében aka r termelni. Én elhiszem egyébként, hogy önök, szocialisták nem tudnak másban gondolkodni, mint hogy csak nagy áruházakban szerzik be az élelmet (Lukács Zoltán Csizi Péter felé mutatva: Ott volt a kérdés!) , de nevetséges, amit az egész életükben tesznek, ho gy csak a segélyt kiosztják, másik oldalról pedig semmi elvárást nem támasztanak. (Lukács Zoltán: Orvost!) Tisztelt Képviselő Úr! Éppen ezért még hozzátenném a kérdéséhez, hogy olyan célzott programokat is bevettünk a rendszerbe (Dr. Vadai Ágnes: Sok volt a trafik!) , amely a szegregált környezetben élők lakhatását is segíti, és ezzel is kiemeli abból a nyomorból, mélyszegénységből (Lukács Zoltán: Arról vagytok híresek!) , amit ön említett. És nemcsak ezt segíti, hanem a “Biztos kezdet” gyerekházakon keresztü l a nevelésüket, a gondozásukat, a tanításukat is segíti.