Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. május 6 (274. szám) - Dr. Tarnai Richárd (KDNP) - a közigazgatási és igazságügyi miniszterhez - “Milyen konkrét eljárások esetében valósította meg a kormány az egyszerűsítési program célkitűzéseit?” címmel - ELNÖK (Balczó Zoltán): - DR. TARNAI RICHÁRD (KDNP):
3133 esetben megalázó mivolta ellen, és erről naponta kapok értesítéseket, akár olyat is, hogy egy szerencsétlenül járt, mozgásában akadályozott hölgyet lealkoholistáznak, pedig életében egy korty alkoholt sem ivott, és nap estig tudnám sorolni a példákat; ezekre nem kaptam választ, hogy kíváne tenni valamit a kormány. Úgy látszik, hogy egyetért a kormányzat a felülvizsgálatok megalázó mivoltával. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Köszönöm. (T aps a Jobbik soraiban.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : Mivel a képviselő úr nem fogadta el az államtitkár úr válaszát, kérdezem az Országgyűlést, hogy elfogadjae azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 194 igen szavazattal, 40 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett az államtitkári választ elfogadta. Dr. Tarnai Richárd (KDNP) - a közigazgatási és igazságügyi miniszterhez - “Milyen konkrét eljárások esetében valósította meg a kormány az egyszerűsít ési program célkitűzéseit?” címmel ELNÖK (Balczó Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Tarnai Richárd, a KDNP képviselője, interpellációt nyújtott be a közigazgatási és igazságügyi miniszterhez: “Milyen konkrét eljárások esetében valósí totta meg a kormány az egyszerűsítési program célkitűzéseit?” címmel. Tarnai Richárd képviselő urat illeti a szó. DR. TARNAI RICHÁRD (KDNP) : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! A szocialista kormányo k ideje alatt nem láthattunk lépéseket a hatósági eljárások egységes és rendezett formában történő újjászervezésére, az egyszerűbb ügyintézési folyamatok kialakítására, valamint a közszféra versenyképessé tételére. E célkitűzés megvalósításával pedig csökk enthető lenne a különböző intézményekben való sorban állással töltött órák száma, illetve a kitöltendő nyomtatványok mennyisége, egyszóval a hivatalos ügyek elintézése nem jelentene egésznapos elfoglaltságot. 2010 előtt a közigazgatási szolgáltatások és az ügyfelek kiszolgálása igen alacsony szinten történt. Az akkori közigazgatási hivatalok a túlterheltség miatt gyakran igen nagy időcsúszással tudtak csak a feladataiknak eleget tenni, valamint a gyorsabb ügyintézést elősegítő fejlesztések sem tudták elérni a céljaikat. Az említett gyengeségek felszámolása érdekében az eddigi kezdeményezésekhez képest nem látott elszántsággal és lendülettel kezdett hozzá a jelen kormány a közigazgatás racionalizálásához. Az eljárások adminisztrációs terheinek csökkentése érd ekében a kormány 2011ben a Magyaryprogram egyszerűsítési programjának elfogadásáról döntött, amelynek alapvető célkitűzése a szervezeti átalakítás mellett az ügyszámok csökkentése, valamint az eljárások egyszerűsítése volt, magyarul: az állampolgárok min dennapi terheinek csökkentése. Az egyszerűsítési program lényege az ügyfelekre háruló adminisztratív terhek csökkentése, ezt pedig úgy kell megvalósítani, hogy a közigazgatásban foglalkoztatottak leterheltsége ezzel párhuzamosan ne növekedjen. Az eddigi er edmények szerint a kormány sikerrel látott neki a kusza, széttagolt közigazgatás átalakításához, amelynek középpontjába az ügyfél került, így a jó állam program megvalósítása a végéhez közeledik. (14.50)