Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. április 30 (273. szám) - A dohányzással összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Jakab István): - SZILÁGYI PÉTER (független):
3094 senkitől semmilyen utasítást arra, hogy kik nyerhetnek. Ennek nem tudott megfelelni véleményem szerint a Dohánykereskedelmi Zrt., tehát szeretnénk, ha levonnák azokat a konzekvenciákat, amit ebből a szomorú ügyből le kell vonni. Egyetlenegy megoldás van az én véleményem szerint, hogy tényleg tisztázni lehessen ezeket a dolgokat - és előre elnézést kérek azoktól, hiszen még egyszer mondom, nem azt mondjuk, hogy minden pályázat ilyen volt. Azt mondjuk , hogy a pályázatok nagy része ilyen volt. Tehát voltak a pályázók között biztos olyanok, akik becsülettel, tisztán, semmiféle hátszéllel, semmiféle lobbitevékenységgel nem rendelkeztek, mégis nyertek. Ők a kárvallottjai lehetnek annak, ha ezt a rendelkezé st önök hajlandóak lennének meghozni. Ezt az ügyet egyféleképpen lehet tisztára mosni, az pedig az, hogy meg kell semmisíteni a pályázatokat, meg kell semmisíteni a pályázati nyerteseket, és egy új pályázatot kellene kiírni, amely új pályázatot normálisan, valóban nagyon komolyan felügyelve és mindenki megelégedésére az elért pályázati pontok alapján, a lehető legkisebbre csökkentve a szubjektív megítélést kellene megcsinálni, és akkor valóban elmondhatnák azt, hogy ezt a piacot nem a saját klientúrájuk gya rapítására, nem a saját klientúrájuk gazdagodására használták fel, hanem valóban esetleg Magyarországon egy normális piaci tevékenységet kívánnak folytatni a dohánykiskereskedelemben. Tehát arra kérem önöket, hogy ezt a törvényt szerintem jó lenne, ha vég iggondolnák, és úgy, ahogy van, a jelen pillanatban visszavonnák, hiszen, mint mondtam, mi sem veszünk részt ilyen gyalázatos ügyhöz kapcsolódó módosító indítvány elfogadásában, megszavazásában vagy munkájában. Semmisítsék meg a pályázatokat, írjanak ki új pályáztatást, és ezeken az új pályáztatásokon nyerjen a Jobbik, nyerjenek azok, akik valóban megérdemlik azt, hogy dohánykiskereskedelemben egy ilyen magas árréssel részt vehessenek. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK (J akab István) : Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Normál időkeretben kért szót Szilágyi Péter, független képviselő. Öné a szó. SZILÁGYI PÉTER (független) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt kormánypárti Képviselőtársaim! Nem fogok sokáig beszélni, mert nagyjából semmi értelme nincs annak, hogy most sokat beszéljünk a parlamentben. Háromnegyed kilenc van, ha jól látom, már az MTI tudósítója sincs a teremben. Viszont önöket egyre nagyobb empátiával figyelem. (20.40) Tehát tényleg önök re bízták, főleg Lipők képviselőtársamra bízták azt, hogy védje a védhetetlent. Én azt gondolom, hogy minden tiszteletet megérdemel az, ha önök legalább valamilyen szinten megpróbálnak kiállni az ellenzék elé, és elmondják azt, amit elmondanak. De én bízom benne, hogy egyre többen vannak önök között olyanok, akik látják, hogy valami nagyon nincs rendben. Önök eltették háromnegyed kilencre ezt a vitát, de ez körülbelül annyit ért, mintha egy fa mögé próbálnának egy erdőt elrejteni, az egész sajtó erről beszé l, ez a legfőbb téma jelenleg Magyarországon. Tisztelt Képviselőtársaim! Én igazából tanácstalan vagyok, mert amit önök ebben az elmúlt időszakban műveltek, az lényegében arról szólt, hogy az ingerküszöböt próbálták egyre följebb és följebb tolni, az Alkot mánybíróság hatáskörének a szűkítésével, a magánnyugdíjpénzek elvételével, és folytathatnánk a sort. És ezek valahogy az ingerküszöböt nem nagyon vitték át. Önök érzik, hogy most valami azért kezd meginogni, érzik, hogy kezd itt az a bizonyos győzelembe ve tett hit egy picikét elpárologni. Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor önök a korrupciót a társadalom legalsó szintjére leviszik, és önök a korrupciót a mindennapi emberek számára kézzelfoghatóvá teszik, ez a legnagyobb hülyeség, amit egy politikai erő művelh et, én azt gondolom.