Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. április 30 (273. szám) - A dohányzással összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Jakab István): - SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik):
3092 szövetség élt megfontolásra érdemes javaslattal. Kíváncsi lennék, hogy kik ezek a szervezetek, kik ezek a szövetségek. Tehát gondolom, biztos egyezte ttek azzal a Sánta Jánossal, akiről tudjuk, hogy az ő email címéről ment ki Brüsszelbe az előző törvény, hogy ott véleményezzék, az a Sánta János, aki állítólag jó kapcsolatokat ápol Lázár Jánossal is, és akinek a hírek szerint elég sok barátja, rokona, i smerőse, samesza, alkalmazottja és minden egyéb más nyert koncessziós szerződést. Hogy csak egyet említsek, állítólag hozzájuk köthető az az egyébként most már nagy klánná alakult Egedi család, amely kilenc körzetben 19 koncessziós szerződést tudott elnyer ni. Hát két dolog lehet: vagy lottózniuk is kellene, mert nagyon nagy szerencséjük van ezzel a pályáztatással, vagy valami frenetikus pályázatokat tudtak írni, hogy ők ennyi körzetből el tudtak vinni ennyi boltot, a harmadik dolog meg az lehet, hogy jó kap csolatokkal rendelkeznek a Fideszhez, és akkor így sikerült nekik ez a nyerés. De mivel úgy látjuk, hogy itt a visszaélések - és itt most nem csak a dohánykoncesszióról beszélek, itt beszélhetünk ugye a tömeges termőföldvisszaélésekről vagy a fideszes offshore mutyikról is, hogy ezek már szinte rendszerszintűek. Mint egy polip, a csápjaikat mindenfelé kiterjesztik, és csinálják; én azt mondom, elképzelhető, hogy az egyébként mostanában visszaszoruló olasz maffia esetleg tanulhatna ebből a rendszerből, ebb ől a felépítettségből, ebből a szervezettségből, és a mai napig, amíg meg nem szólalt Hadházy Ákos, még a hallgatás, az omerta törvényéből is egyébként önöktől, de most már átszakadt ez a fal, tehát valószínű, hogy egyre többen fognak elmondani dolgokat. A ztán, ha már említettem a haszonbérleti, a termőfölddel kapcsolatos dolgokat, akkor hadd említsek meg még egy dolgot, és ez biztos megint csak véletlen. Tehát én tényeket mondok mindig, nevekkel, tehát nem azzal, hogy hogy is mondta? - a XVII. kerületben egy jobbikos szimpatizáns is nyert, tehát én tényeket, meg neveket mondok. Tehát azt mondom, hogy a termőföldhaszonbérleti pályázat során volt egy olyan klán, egy olyan család, a JunekFlier család, akik szintén nagyon szerencsések voltak akkor, hiszen 32 0 hektárt nyertek. (20.30) Ez egyébként az országos átlag 16szorosa, csak hogy lehessen érzékelni, hogy mennyire szerencsések voltak ennél a pályáztatásnál. Hozzá kell tenni, akkor szóvá is tettük, hogy abban az időszakban, amikor ezek a pályáztatások vol tak, egyébként Junek Nikolett véletlenül a Vidékfejlesztési Minisztérium alkalmazásában állt, de biztos nem volt összefüggés a kettő között. És képzeljék el, hogy ez egy mennyire szerencsés család, most elindultak a dohánypályázaton is, és Felcsúton egyetl enegy boltot lehet nyitni. Önök szerint ki nyerte meg? Hát nem a Junek Károly? Komolyan mondom, felragyog egyegy családnak, egyegy embernek a szerencsecsillaga, és onnantól kezdve aztán egyfolytában megy. Azt az egy koncessziós helyet Junek Károly nyerte meg, ennek a Junek családnak az egyik tagja. Tehát azért ezek nagyon érdekes dolgok, és hogy tényleg ne vádoljanak azzal, hogy nem konkrét dolgokat mondanánk, főleg, mondom, Hadházy Ákos mai felszólalása alapján, hiszen az látszik, hogy önök meg akarják a kadályozni, először különböző kommunikációs trükkökkel; tehát a tegnapi nap folyamán is végig azt hajtogatták, hogy az egészségügy, meg azt hajtogatták, hogy mi mennyire nem akarjuk, mondjuk azt, hogy itt egészségesen éljenek az emberek, közben nem erről s zól. Meg azt hajtogatták, hogy semmi köze a Fideszhez, önök senkit nem ismernek, tehát még a szóvivőjük se tudta, hogy ki az a Sánta János. Mondtam neki, hogy örülök neki, ha tudok segíteni, hogy esetleg közlöm vele, hogy már elismerte Lázár János is, hogy az ő email címéről ment ki Brüsszelbe az anyag. Tehát önök senkit nem ismernek, semmiről nem hallottak. Én ezt elhiszem, ezek jó kommunikációs trükkök, de önök meg akarják akadályozni a vizsgálatokat is. Tehát igazából az, hogy önök vasárnap benyújtottak egy olyan törvényt sürgősségi tárgyalással, a mai napon már meg is szavazták az információs önrendelkezésről és az információs szabadságról szóló törvénymódosítást, amit CserPalkovics András és Vas Imre nyújtott be, ami azt a célt is szolgálhatja, hogy a zokat az