Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. április 15 (268. szám) - A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Jakab István): - DR. HOPPÁL PÉTER (Fidesz):
2432 A 7. §ban több más mellett a javaslat egyfajta megoldási módot kínálna arra az esetre, ha sztrájk vagy sztrájkkészültség van az iskolában. Tudjuk, hogy ez kérdésként jelent meg az érdekképviseletekkel való tárgyalások során is. Itt arra hívnám fel a figyelmet, hogy a sztrájkjog szabályozását, a minimális szolgáltatás szabályozását, és legalább ilyen fontos vagy a mi szempontunkból fontosabb tényezőként a tanuláshoz való jog szabályozását mindenképpen indokolt egybefésülni. Ez még kimunkálásra vár ebb en a javaslatban az én meglátásom szerint. A 8. §ban az etikaoktatásról, erkölcstanról és egyéb kérdésekről olvashatunk. Erről az előterjesztő részletesen beszélt az expozéjában, ezért erre most nem térnék ki a magam részéről. Viszont a 9. §t illetően, a mely az állami intézményrendszerben megjelenő hit- és erkölcstanoktatással kapcsolatban további szabályozásokat fogalmaz meg, felvetném azt, amit az oktatási bizottság ülésén is említettem - és erről egy módosító indítványunk is szól majd , hogy ennek az elindítását, kezdeményezését célszerű lenne az egyházakhoz rendelni. Tehát az egyházak részéről induljon el a kezdeményezés. S azzal a törekvéssel, azzal a javaslati iránnyal magam is egyetértek, hogy ennek a bevezetését az ismert körülményekből kiindulva célszerű elhalasztanunk. Helyeselhető a 10. és 11. §ban alkalmazott technikai jellegű módosítás, ami a nyilvántartandó személyes adatokról, illetve a jegyző és a járási hivatal részére továbbítható személyes adatok kérdéséről szól. Mé g egy dolgot hadd említsek meg, azt, ami a javaslat 13. §ában szerepel, ez pedig a felhatalmazó rendelkezés a miniszternek döntésre az állami intézményfenntartó központ által fenntartott köznevelési intézmények létesítéséről, átszervezéséről, megszüntetés éről és tevékenységi körének módosításáról. Ezzel kapcsolatban itt is szeretném jelezni - a törvény első változatának a vitája során gyakorlatilag erről is esett már szó, és ebben a vitában is elhangzott már , mindenképpen indokoltnak látnám a magam részé ről, hogy a működtető önkormányzatnak legalább véleménynyilvánítási - ez az enyhébb megközelítés , de esetleg egyetértési jogosítványa legyen, hiszen a tulajdonjog ennél a bizonyos önkormányzatnál van ebben az esetben. Zárásképpen annyit szeretnék mondani , hogy ami a javaslatcsomagban szerepel - ahogy azt Dúró Dóra is említette, hogy azok irányát ők is jónak látják , az a törvényi szabályozás egészét nem érinti, de ezek a pontok szerintem előremutatók, és úgy gondolom, hogy ezen a nyomvonalon haladva, ill etve módosító javaslatokkal előbbre tudunk lépni, és - ezzel kezdtem - reményeim szerint a sok nyitott kérdésből újabb kérdésekre találjuk meg a választ. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm, képviselő úr. T isztelt Országgyűlés! Az utolsó írásban előre bejelentett felszólalás következik. Megadom a szót Hoppál Péter képviselő úrnak, Fideszképviselőcsoport. DR. HOPPÁL PÉTER (Fidesz) : Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Asszony! Képviselőtársaim! Nyilvánvaló, hogy a nemzeti köznevelésről szóló törvény új megnyitása mindenki számára várható volt. Várható volt az ellenzék és várható volt a kormányzó erők számára is, hiszen egy olyan törvény, amely markánsan átalakította a közoktatás rendszerét, és a hatályba léptetési dátumait illetően eléggé elhúzódó törvény, a gyakorlat folyamatában több kérdést is felvet. Az expozéban hallottuk már, hogy ezeket kellett orvosolni. Hallottuk azt is, hogy számos technikai vonatkozású kérdés van a módosítások között, amelyeket szükséges volt a való élethez igazítani. Az is várható volt, s ezt is hallhattuk az ellenzék soraiból, hogy néhány kérdésben majd csomópontok alakulnak ki, néhány olyan kérdésben, amelyeket tulajdonképpen a törvény egészének a támadására is próbál használni az ellen zék. Ilyen kérdések a mai napon már számos alkalommal fel is merültek. Ezekből szeretnék néhányat kiemelni. Tisztelt Képviselőtársaim! Hogy a korábbi közoktatási törvény szabályozása, illetve a jelenlegi köznevelési törvény eddigi hiányossága ekvivalensen használhatóe, jelesül hogy a korábbi 20 százalékos szabályt a fenntartó alkalmazhatjae, úgy gondolom, hogy ebben érdemi vita nem is