Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. március 25 (264. szám) - Prof. Iván László (Fidesz) - az emberi erőforrások miniszteréhez - “Holt tart az Arany Alkony idősotthonok ügyének megoldása?” címmel - ELNÖK (Lezsák Sándor): - PROF. IVÁN LÁSZLÓ (Fidesz):
1923 százalékát adják az idegenforgalmi vállalkozások, amely büszke turisz tikai attrakcióira, amely az egészségturizmus fellegvára. Várom válaszát. Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiból.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, képviselő úr. Válaszadásra megadom a szót Völner Pál államtitkár úrnak. DR. VÖLNER PÁL nemzeti fejlesztési min isztériumi államtitkár : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A kormány kiemelten fontosnak tartja egy új nemzeti légitársaság kialakítását, azonban soha nem hangzott el ígéret arra vonatkozóan, hogy a magyar állam kizárólagos va gy többségi tulajdonában álló új légitársaság beindításában gondolkodna. Ilyen értelmű kijelentést már csak azért sem tehetünk, mert figyelemmel az Európai Bizottság 2012. év elején hozott döntésére, új légitársaság létrehozásának állami forrásokból történ ő finanszírozását nem is látjuk lehetségesnek. Ebben a kérdésben az állami vagyongazdálkodási eszközrendszer keretében nincs mozgástér. Nem az a kérdés tehát, hogy tisztában vagyunke egy nemzeti légitársaság nemzetstratégiai, nemzetgazdasági jelentőségéve l, hanem hogy találunke ma olyan pénzügyi vagy szakmai befektetőt, aki komolyan érdeklődik egy új hazai légi cég megalapítása iránt. A sajtóban ugyan időről időre felröppenek optimista várakozásokat tükröző híradások új magyar légi fuvarozó közeli beindul ásáról, nekem azonban nincs tudomásom arról, hogy egy piacon versenyképes és pénzügyi szempontból is fenntartható üzleti modellel lépett volna színre bárki is, aki egyúttal a szükséges induló tőkét is le tudná tenni. Sajnos, jelenleg egy Budapest központú nemzeti légitársaság felállításának nem kedveznek a külső körülmények sem. A légiközlekedési piacon évek óta folyik a konszolidáció, a szektort övező válságnak újabb és újabb áldozatai vannak, az európai légitársaságokat pedig most az adósságválság miatti gazdasági lassulás is sújtja. A negatív körülmények ellenére munkatársaim és szakértő csapataik továbbra is keresik az új nemzeti légitársaság létrehozásának lehetőségét, minden komoly érdeklődővel, szakmailag alkalmas és tőkeerős külső befektetővel ké sz a kormány érdemi tárgyalásokat folytatni az új hazai légi cég megalapításáról, amelyben szükség esetén a befektető igényeihez rugalmasan alkalmazkodva és konkrét üzleti terv ismeretében a tulajdonos mellett (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) legfeljebb kisebbségi tulajdonosként a magyar állam is kész szerepet vállalni. Köszönöm. (Taps a Fidesz padsoraiból.) Prof. Iván László (Fidesz) - az emberi erőforrások miniszteréhez - “Holt tart az Arany Al kony idősotthonok ügyének megoldása?” címmel ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Iván László, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni az emberi erőforrások miniszterének: “Holt tart az Arany Alkony idősotthon ok ügyének megoldása?” címmel. Iván László képviselő urat illeti a szó. PROF. IVÁN LÁSZLÓ (Fidesz) : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A legutóbbi hír, miszerint Budapest főváros kormányhivatala visszavonta a korábbi fenntartó, a Kálvin János Pre sbiteri Misszió működési engedélyét, a bentlakó és a hírről értesülő idős emberek aggódását válthatja ki. Voltak és vannak biztató törekvések a kormány és a Fővárosi Közgyűlés részéről, azonban a megnyugtató megoldás bizony még várat magára. Félreértések, félreértelmezések és konfliktust gerjesztő hírverések