Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. március 25 (264. szám) - Döntés napirendi ajánlás módosításáról - Az ülés napirendjének elfogadása - Dr. Harangozó Tamás (MSZP) - a belügyminiszterhez - “Mi lehet a megoldás?” címmel - ELNÖK (Kövér László): - DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): - ELNÖK (Kövér László):
1885 sajtón. 884 esetben sikerrel átment a sajtón. Tehá t ennek megfelelően mindenki tudhatta, hogy mi vár rá. Na most, hogy mennyit használt ez az összes dolog, ezt elég nehéz megítélni, de az mindenesetre egyértelmű, hogy 14én 17 órakor a felhívások ellenére önök Miskolcon megtartották azt az ünnepséget, ami t minden más parlamenti párt gyakorlatilag 15én lemondott, és nem tartotta meg. (Felzúdulás, közbeszólások az MSZP padsoraiban.) Na most, ennek megfelelően nem ez volt az igazi gond. Az igazi gond az, hogy megtartották ezt az ünnepséget, és utána annak a tudatában, hogy már ÉszakkeletMagyarországon is tombol a vihar, elengedték az ünnepen részt vevő szimpatizánsokat, akiket ki kellett a hóból menteni, és el kellett látni. (Dr. Józsa István: Mellébeszél.) Még egyszer szeretném elmondani, hogy megkérdőjelez ik az ellátást, megkérdőjelezik, hogy ott hagytunk mindenkit. Kérem, senkit nem hagytunk ott, senki nem hűlt ki a hóban, akinek elfogyott az üzemanyaga, üzemanyagot kapott, és ezt az üzemanyagot úgy kapta, hogy a kollégáink - miután nem lehetett odaszállít ani gépjárművel, mivel minden sáv el volt zárva - a viharban, a 120 kilométer/órás sebességű viharban kézzel húzták a hóban a marmonkannát, hogy mindenkinek legyen fűtés a kocsijában, hogy mindenkinek legyen üzemanyaga. (14.10) Én köszönöm a kollégá knak ezt az áldozatot és ezt az erőfeszítést. (Taps a kormánypártok soraiban.) Képviselő úr, csodálkozom, csodálkozom azon, hogy ebből a katasztrófahelyzetből egyszerű politikát próbálnak csinálni. Én azt gondolom, hogy a kérdésfeltevésére adott válaszom, hogy összefogással lehet és kell megoldani ezt a kérdést, ezt az összefogást szeretném látni példaértékűen más oldalról is. És felmerül a kérdés, hogy hogyan és milyen módon készülünk fel, hogyha valami más katasztrófahelyzet alakul ki. Kérem, egyértelműen : 108 ezer kiképzett, önkéntes polgárvédelmissel, akik önként jelentkeztek, és önként fogják teljesíteni a szolgálatukat. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Kövér László) : Kérdezem a képviselő urat, elfogadjae a választ . DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP) : Köszönöm szépen. Miniszter úr, mi is megköszöntük mindenkinek a munkáját, aki kétségbeesve próbálta menteni a bajba jutott embereket. A mi kérdésünk elsősorban… Bár lehet, hogy nem ugyanazt a műsort nézzük tényleg, én azt kért em a miniszter úrtól, hogy a problémák jövőbeni elkerülése érdekében közös gondolkodást kérünk a kormánytól és a parlamenttől; az ön válaszát valami egészen más kérdésre írták a kollégái nagy valószínűséggel a minisztériumból. Nagyon reméljük, hogy a jelen tés, amit ön elkészített, nem atól z pontig a Szocialista Párt március 14ei rendezvényéről fog szólni, hanem esetleg szót ejtene már végre arról is, hogy a szervek miért nem készültek fel erre a katasztrófahelyzetre (Közbeszólások, derültség a kormánypár tok soraiban.) , és hogy kinek a személyes felelőssége az, ami ebben az ügyben (Zaj. - Az elnök csenget.) történt. (Közbeszólások, zaj. - Az elnök csenget.) Miniszter úr, a válasza még akkor is elfogadhatatlan, ha a jelentését a mai napig sem az ország, sem az Országgyűlés, sem annak nyilvánossága nem láthatta. Köszönöm szépen. (Közbeszólások a kormánypártok soraiból. - Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Kövér László) : Kérdezem a tisztelt Házat, elfogadjae a belügyminiszter úr válaszát. Kérem, szavazzanak! (Sza vazás.) A Ház a választ 215 igen szavazattal, 46 nem ellenében, 31 tartózkodás mellett elfogadta.