Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. február 11 (251. szám) - Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat kivételes sürgős eljárásban történő összevont általános és részletes vitája - ELNÖK (Balczó Zoltán): - BABÁK MIHÁLY (Fidesz):
157 Hadd mondjam el, ha már együttes általános és részletes vita van: mélységesen egyetértek azzal, amit Nyikos képviselő úr mondott, hogy tudom, miközben tartalmában a falusi emberek számára, akik nem akarnak a földjüktől csak úgy könnyedén me gválni, tehát a Nemzeti Földalapkezelőn keresztül szívesen veszik igénybe a “földet életjáradékért” akciót, ez egy fontos kérdés, de ez nem most derült ki. Ezt lehetett volna korábban is rendezni. De még tovább megyek: képviselő úr, megint önök, kormánypár ti képviselők, bebújva a költségvetési bizottság álarca mögé, a köztársasági elnök urat hozzák nehéz helyzetbe. Most már tucatnyi olyan törvény van, amit az elnök úr azért küldött vissza, mert a módosító javaslat olyan paragrafusokról szól, amelyek nincsen ek nyitva. S miután az eredeti törvényjavaslat, amit a kormány, illetve a miniszter asszony benyújtott, a 44/A. §ról szól, önök pedig itt egyszerűen azt mondják, hogy egy új 2. §. Önnek mint jogásznak még azt is mondanám, az én ízlésemhez az is hozzátarto zik, hogy a jelenlegi 2es akkor 3asra változik. Ez is kimaradt belőle. Tehát egyfajta kapkodással megpróbáltak valamit beemelni, valahol valaki valamilyen hibára rájött, de ennek nem ez a formája, képviselő úr. Ha most, tegyük fel, elfogadnánk azt, hogy itt egy kezességvállalás történik, de az elnök úr ezt visszaküldi, akkor hiába volt a sürgős és kivételes tárgyalás, akkor ez a törvény nem születik meg, ez a törvény nem kerül kihirdetésre. S remélem, hogy a köztársasági elnök úr következetes lesz, úgy, a hogy eddig is volt, sőt időközben az Alkotmánybíróság is hozott ilyen értelmű döntéseket. Tehát én a következőt javasolnám. Nyikos elnök úr azt mondta, nem véletlen, hogy az előterjesztő, a kormány képviselője nem nyilatkozott. Gondolják meg, holnap reggel ig van idejük, ezt nem kéne megszavazni. Visszavonni már nem tudják, mert ahhoz a bizottságot össze kéne hívni, de holnap 9 óráig nyilván nem hívnak össze újabb bizottságot, azt viszont el lehet érni, hogy ezt a 3. számú indítványt nem szavazzák meg, és ne m kockáztatják azt, hogy az egész törvényjavaslat elfogadásra kerüljön. Köszönöm szépen a szót, elnök úr. ELNÖK (Balczó Zoltán) : Köszönöm, képviselő úr. Kettőperces reagálásra következik Babák Mihály, Fidesz. BABÁK MIHÁLY (Fidesz) : Mé lyen tisztelt Elnök Úr! Megdöbbenéssel hallgattam Göndör képviselőtársam vélekedését, bár az az igazság, hogy a számvevőszéki bizottságban már megtapasztalhattuk Szekeres úr részéről ennek az ügyletnek az elutasítását és nem a lényeget érintően mondott vél eményét, hisz gyakorlatilag mindig más megoldást keresett, mint a nemzeti érdeket. S tényleg azt számon kérni kedves szocialistaballiberális képviselőtársamtól, hogy nemzeti érdeket képviseljen, egy ország érdekét, a nép érdekét, ez már régen nem megy. Ne m is tudom, hogy miért szocialisták maguk, amikor elfelejtették a bolsevista vagy a szocialista neveltetésüket, és teljesen más érdeket szolgálnak, mint amire a nevük szólna és predesztinálná önöket. Azt azért be kell látni, hogy az a szociálliberális piac gazdaságszemélet, amit önök nagyonnagyon képviseltek, hogy az állam rossz tulajdonos és a piac majd mindent megold, az egész világon bedőlt. S azt is meg kell állapítani, hogy továbbra is csak a multik érdekeit képviselik és nem az országét. Azt a fogalm at meg kellene tanulniuk, kedves Göndör képviselőtársam, hogy nemzeti érdek. Nem tudom, hogy jön ehhez a pénztárgép meg az árpolitika, de teljesen mindegy. Akkor én most megkérdem öntől, tisztelt szocialista Göndör képviselőtársam, hogy miért adták el anna k idején az elektromos és a gázüzletágat, és miért adták el az utóbbi nyolcéves regnálásuk alatt a MOLrészvényeket. Ezek stratégiai ágazatok voltak, tessék már nekem mondani, hogy hová tették a pénzt. Sőt, addig ne is kérjen semmire sem választ, mert nagy on egyetértek Z. Kárpát Dániel vélekedésével, hogy miért árusították ki az országot, és hová tették 12 éves regnálásuk alatt azt a rengeteg pénzt, amiért kiárusították mindazt a rengeteg vagyont, amivel az ország rendelkezett. S olyan stratégiai kérdéseket és ügyeket is érintett az önök privatizálása és kiárusítása, mint az