Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. március 5 (258. szám) - A felnőttképzésről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Jakab István): - BERTHA SZILVIA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
1206 megoldani a rendszer, hogy n égyévente legalább az akkreditált cégeket leellenőrizzék. Még egyszer hangsúlyozom tehát, hogy bár szigorítani akarják a szabályozást, és megígérték, hogy a megszűnő akkreditáció helyett is lesz majd másik minősítő rendszer, de mindez csak akkor ér valamit , ha ehhez megfelelő végrehajtás és ellenőrzés is társul, anélkül többet árt, mint használ. Magának a tervezett felnőttképzési rendszernek a megítélését jelentősen nehezíti, hogy ez valójában egy kerettörvény, és egyfajta biankó csekket kívánnak velünk alá íratni és megszavaztatni, mert ki tudja, hogy mik szerepelnek majd azokban a kormányrendeletekben, amikben a részleteket kívánják szabályozni, amikbe viszont parlamenti erőként az ellenzéknek nincsen beleszólási joga. Itt van például a vagyoni biztosíték k érdése. A jelen tervezetben az áll, hogy akkor végezhet valaki felnőttképzési tevékenységet, ha a kormányrendeletben meghatározott biztosítékkal rendelkezik. Igen ám, de hogy ez mennyi lesz és milyen összegű, elbírhatóe vagy nem bírható el, jogose vagy j ogtalan, azt nem lehet tudni. Akár még jogos is lenne ez a felvetés és ez a feltételszabás, csak a kisördög mindig a részletekben bújik meg, és ha mi ezt majd később felhánytorgatjuk, hogy ellehetetlenítik a képző cégeket, akkor adott esetben majd visszavá laszolják, hogy mi is megszavaztuk a kerettörvényt, akkor most miért panaszkodunk. Számos más probléma is van azonban a javaslattal, amire szóban a bizottsági ülésen valamiféle választ kaptunk, de be kell látni, hogy szavazni mégiscsak arról kell majd, ami le van írva, nem pedig arról, amit adott esetben minisztériumi főosztályvezető elmond egy bizottsági ülésen. Akkor nézzük a problémákat, kérdéseket sorban! Itt van rögtön annak a kérdése, hogy rendelkezni kelle a képzéshez szükséges személyi és tárgyi fe ltételekkel, vagy elég csak biztosítani őket. A bizottsági ülésen azt mondta el helyettes államtitkár úr, hogy elég csak biztosítani, de leírva az van, hogy rendelkezni kell vele. Ez máris egy komoly probléma. Komoly gondot okoznak továbbá a 19. § és az ál talános indoklás egyes részei, mert ezek alapján felmerül a kérdés, hogy ezentúl majd nem lehet személyre szabott képzéseket indítani, akár nyelvi képzéseket, akár egyéb vezetői képzéseket, amilyenekre mostanság különösen igény van a piacon. Ezek alapján a szabályozási leírások alapján ez ezentúl nem lehetséges, hanem csak az állami képzést lehet nyújtani. Ezzel megölik például a legális intézményi nyelvoktatást. Fontos megemlíteni a kamarák és a szakmai szervezetek közötti különbséget is. Az csak a problém a egyik része, hogy helyenként kavarog az, hogy mi a hatóság és a kamara feladata, tehát ez időnként összekeveredik, időnként nem különül el egyértelműen egymástól. (13.00) A nagyobb probléma az, hogy a tervezetben szinte kizárólag a kamaráknak kívánnak sz akmai felügyeleti jogosultságot adni. Ebben igazából a kormányzat tulajdonképpen következetes, mert ez a szakképzési törvény kapcsán is felmerült, az pedig már egy másik kérdés, hogy ez nem feltétlenül jó, hiszen vannak olyan területek, például pedagógiai területek, vizsgáztatás, bizonyos oktatási, módszertani kérdések, ahol nem feltétlenül a kamaráknak kellene felügyeletet gyakorolni. Erre megfelelő állami intézmények jogosultságát kellene továbbra is fenntartani. Nem feltétlenül lehet azzal sem egyetérten i, hogy a gazdasági élet szereplői határozzák meg egyre jobban a hagyományosan állami feladatokból adódó és állami felelősségvállaláshoz kapcsolódó, jelen esetben például oktatásügyi kötelezettségek végrehajtásának és ellenőrzésének legfőbb jellemzőit. A k amara hatáskörébe fog tartozni a felnőttképzési szakmai programkövetelmények, a felnőttképzési nyelvi programkövetelmények kapcsán szinte minden felügyeleti, ellenőrzési és engedélyezési jog. A gond az, hogy a valódi szakmai képviselet nem a kamaráknál van jelenleg. Leginkább az országos szakmai szervezetek képesek az érintett képzések szakmai tartalmát megfelelően elbírálni és megítélni, a kamarák legfeljebb a gazdaság igényeinek szükségességét közvetítik. Tehát a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara nem szak mai szervezet, még a nevében sem az, mert a kereskedelem és az ipar nem szakma, hanem gazdasági ágazat. Ha a kamara köztestület, akkor már nem is lehet szakmai szervezet. Ez nyilvánvaló. Szakmákat képviselő szakemberek tömörülnek kamarába, szakmai
