Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. március 4 (257. szám) - A Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat kivételes sürgős eljárásban történő összevont általános és részletes vitája - ELNÖK (Jakab István): - GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): - ELNÖK (Jakab István): - DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP): - ELNÖK (Jakab István):
1137 történt az értékesítés? Igen, drágábban. (Dr. Aradszki András: Nem.) De, dr ágábban, képviselő úr, nem olvasta el rendesen a papírokat. Tehát lényegesen magasabb volt a vevő által vállalt kötelezettség, mint amennyi a vagyonértékelés volt. Hiszen mennyi volt a vagyonérték? Nulla. Ezt mutatta ki a nemzetközi vagyonértékelő. Tehát a zt mutatta ki, hogy nincs már megfelelő eszközállomány, amit lehetne értékelni, éppen ezért, ha úgy tetszik, akkor csak az elméleti értéke van meg a társaságnak, nem pedig valóságos vagyonérték van a társaság mögött. Éppen ezért ezt nyugodtan megnézheti bá rki, hogy semmifajta ilyen probléma nem volt az értékesítésnél, ha pedig az Airportot nézzük, akkor ott valami négyszeres volt a vagyonértékeléshez képesti vételár, amit fizettek. Tehát úgy gondolom, hogy ott sincs ilyenfajta probléma a vagyonértékelésnél. De az igazi gond az, hogy abban van közöttünk vita, hogy ha szabályozási eszközökkel is el tudja érni az állam ugyanazt a célt, akkor ne fizessen érte 300 milliárd forintot. Én nem tudok erre mást mondani, mint azt, hogy eddig is el tudtuk érni szabályozá si eszközökkel. Ékes képviselő úr, annak én szívből örülök egyébként, hogy ha létrejönnek ezek a bizonyos kapcsolatok, mi is dolgoztunk érte elég sokat annak idején kormányon. Én magam voltam annak a bizonyos új szerződésnek az aláírója azért, mert én is ú gy gondolom, hogy Magyarországnak az energiafüggőségét valamilyen módon csökkentenie kell, tehát tenni kell azért, hogy diverzifikált legyen Magyarország energiaellátása. Úgy gondolom, hogy más eszközzel is elérhető, csak ennyi a vita közöttünk. Köszönöm. ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm, képviselő úr. Kétperces felszólalásra megadom a szót Göndör István képviselő úrnak, MSZP. GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Azt gondolom, Aradszki képviselő úr kellő választ kapott Veres Jánostól, és én azt a kérdést tenném fel Ékes képviselő úrnak és a kormánynak is, hogy tény az, hogy az Orbánkormány, most már harmadik éve látjuk, hogy módszeresen teszi és hirdetik önök, hogy adnak, de valahol ezt beszedik. (0.40) Tessék már megmondani, hogy amikor az MVM majd kifizeti ezt a tranzakciót, honnan lesz rá fedezete. Miért kell kezes? Mert egyelőre bizonytalan az, hogy honnan fognak tudni ennyi pénzhez hozzájutni. A másik: a könyv szerinti érték és az új érték közötti különbség. Veres János elmondta, de én is szeretném elmondani, képviselő úr, hogy a megújítás zöme állami pénzből történt, költségvetési pénzből, mert a régi vezetékeket még abból finanszírozták, a rekonstrukciót. És az is igaz - benne voltam és tudom , hogy a saját erő, az önerő teljesen kifu lladt. És érdemes azt is megnézni, hogy a privatizációt követően hány tízmilliárdos beruházást hajtott végre minden egyes szolgáltató, aminek a fogyasztók látták az előnyét, mert ők tudtak bekapcsolódni a rendszerbe. Köszönöm szépen a szót, elnök úr. ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásra jelentkezett Aradszki András képviselő úr, KDNPképviselőcsoport. Öné a szó a hátralévő 14 perc időkeret erejéig. DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP) : Elnök úr, 27 perc. ELNÖK (Jakab Istv án) :