Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. március 4 (257. szám) - Új bizottsági tagok megválasztása - A szociális közműszolgáltatás kialakítása érdekében egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP):
1067 bizottságok történetében. Göndör képviselőtársam azt mondta, hogy az önkormányzati bizottság ülésén Bóka képviselő úr indítv ányát az előterjesztő támogatta. Szeretném kijavítani, hogy nem támogatta, mert nem volt ott. Tehát egy olyan bizottsági ülésen vettünk részt, ahol egyrészt nem volt ott az előterjesztő képviselője; a kormányt képviselő helyettes államtitkár megjelent, a b izottsági elnök kérdésére, hogy kormánytámogatást vagy tárcatámogatást mond ezekre a javaslatokra, azt mondta, hogy egyiket sem, mert nincs felhatalmazva. Majdnem megkérdeztük, hogy akkor miért jött el - azért, hogy lássuk? Azt gondolom, mindenesetre nagyo n furcsa, hogy az önök által beadott úgynevezett szociális tárgyú energetikai tárgyú törvények módosításához így állnak hozzá, hogy úgy kell egy bizottságban a szerintünk lényeges módosító javaslatokat elmondani és emellett érvelni, hogy sem az előterjeszt ő, sem a kormány képviselője nem jön el egy ilyen bizottsági ülésre, és nem mondja, hogy mégis mi várható majd a parlamenti döntés során. Ebből született aztán az a Göndör képviselő úr által mondott furcsa dolog, hogy az önkormányzati bizottságban a Bóka k épviselő úr által gründolt módosító javaslat átment, mert azt nyilván, miután Bóka képviselő úr tagja a bizottságnak, nyilván nem szavazták le. De maga a javaslat is azért az önkormányzati területről nyilván támogatható volt, mert ha már vannak ilyen igény ek, és teljesen természetesen vannak, ahol egyáltalán városképet, műemléki környezetben, tehát olyan helyen vannak ezek a légvezetékek, amelyek kiváltása indokolt lenne, és ha egy ilyen forrásmegosztásban ez a dolog megoldható, akkor teljesen természetesen ezeket az ügyeket lehet támogatni. Én két konkrét dologhoz módosító javaslatot szeretnék még nagyon röviden hozzászólni, mert képviselőtársam majd nyilván folytatja az indoklást a többi módosító javaslat tekintetében. Az egyik ilyen dolog az árváltozás kö zbeni leolvasás. Még egyszer szeretném az önök figyelmébe ajánlani, ha önök tényleg úgy gondolják, hogy ez egy felhasználóbarát és a fogyasztók számára egy nagyon fontos törvényjavaslat, amit önök benyújtottak a képviselőjükön keresztül, akkor legalább ezt támogassák, mert szeretném még egyszer hangsúlyozni, hogy nagyon fontos, hogy ha egy ilyen év közbeni árváltozás történik, akkor minden fogyasztó tisztában legyen, hogy a mostani fogyasztása ilyen áron lezárul, és a következő időszakban pedig, az árváltoz ással életbe lépő fogyasztása pedig így fog történni. Azt gondolom, ha önök is tényleg azt tűzik ki célul, hogy a fogyasztók terheit könnyíteni akarják, akkor ezt mindenféleképpen meg kell tenni. A másik a kikapcsolás, bármilyen fogyasztásból való kikapcso lás, mert itt nyilván nemcsak villamosenergia, hanem gázszolgáltatásból is lehet kikapcsolni, telefonból, akinek vezetékes rendszere van vagy vezetékes televíziója van, azt is kikapcsolhatják nyilvánvalóan a fogyasztásból. Tehát itt is egy fogyasztóbarát dolog lenne, ha háromszori számlanemfizetés után lehetne, kellene ezt a dolgot megoldani. Fatális dolgok is előfordulhatnak, és az élet olyan, hogy produkál ilyen fatális helyzetet. Én például kerültem egy olyan szituációba, hogy bedobta a szolgáltató a sz ámlát a postaládámba, valami oknál fogva ez kiesett, és az én kutyám miszlikbe tépte ezt a számlát, és nem is lehetett utána azonosítani, hogy mi történt, csak amikor a következő számla jött, akkor szembesültem azzal, hogy van elmaradásom. Tehát én azt gon dolom, hogy tényleg, ha egy felhasználó- és fogyasztóbarát törvényt akarnak, akkor ezeket az indokokat és ezeket a javító javaslatokat, amelyek módosító javaslatként megfogalmazódtak, érdemes lenne támogatni. Köszönöm szépen a lehetőséget, elnök úr. ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Köszönöm szépen én is. Göndör István képviselő úr, ahogy jelezte is, folytatja. GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. És köszönöm Zsigó képviselő úr válaszát. Tisztelt Képviselő Úr! Ne haragudjon már, és ne vegye köt özködésnek, azzal, hogy az ajánlás 8. pontjában, ami hivatkozik a Vet. 47/B. § (4) bekezdésére: én elfogadnám az ön érvét, de akkor miért