Országgyűlési Napló - 2012. évi téli rendkívüli ülésszak
2012. december 17 (250. szám) - Egyes igazságügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása - DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): - ELNÖK (Balczó Zoltán): - DR. NAVRACSICS TIBOR közigazgatási és igazságügyi miniszter: - ELNÖK (Balczó Zoltán):
89 DR. GAUDINAGY TAMÁS (Jobbik) : Köszönöm a szót, elnök úr. Az előttünk fekvő javaslat záróvitájában el kell mondanom önöknek, hogy alaposan átgondoltuk és megfontoltuk az önök javaslatát, és magához a szándé khoz, ahhoz, hogy az igazságszolgáltatás rendszere egy átláthatóbb, gyorsabb, ésszerű határidőn befejeződő rendszerben folyjon, minden támogatást mindenkor megadtunk, és mindenkor szorgalmaztuk is ezt. Azonban a javaslat teljes egésze, illetve most a záróv itában benyújtott zárószavazás előtti módosítók összességében nem nyugtattak meg minket. Ezért tartózkodni fogunk a szavazásnál, mert úgy gondoljuk, hogy a járásbíróságok rendszere egy olyan járási rendszerre épül rá, amit úgy építettek önök ki, hogy igazá ból nem vonták be a társadalmat, nem kérdezték meg az érintetteket. Egy olyan rendszer részévé teszik most a bíróságokat, amely olyan garanciákkal fog működni, amibe nem tudtak beleszólni a választópolgárok, senki nem mondta nekik, hogy lesz járási rendsze r. Természetesen a helyben elérhető bíráskodás, a helyben hozzáférhető igazságszolgáltatás számunkra is fontos érték, azonban aggódunk amiatt, hogy a rendszer átalakítása és a cégérek átfestése elmehet egy olyan irányba, hogy a bírósági szervezetek száma, a helyi bíróságok száma esetlegesen csökken. Mi nem látunk kellő garanciát arra, hogy ez ne legyen így. A másik: a közigazgatási és a munkaügyi bíróságok egy bírósági rendszerbe, egy bíróságba való rendezése számunkra nem elfogadható. Mi szorgalmaztuk és m ondtuk a választási kampányban is és a programunkban is jeleztük, hogy kell a közigazgatásnak egy önálló bírósági rendszer, de semmiképpen nem helyes egy különböző fórumrendszerű, teljesen más logikájú bírósági szervezetrendszerrel egyesíteni a kettőt. Egy ébként a javaslatnak vannak szimpatikus elemei is, a záróvita előtt benyújtott zárószavazás előtti módosítók is tartalmaznak ilyet, mint például az elektronikus kapcsolattartás, ami felgyorsíthatja az ügyintézést, vagy éppen a végrehajtók számára a jogi vé gzettség előírása, de ott is szerettük volna, ha ez nem felmenő rendszerben valósul meg, hanem egy véghatáridőt tűzünk ki. 2021et szerettük volna egy olyan határidőként kitűzni, ameddig minden végrehajtó ahhoz, hogy alkalmas legyen arra a munkára, amelyet nagyon felelősen el kell látnia, szerezze meg a jogi végzettséget. Önök erre nem voltak hajlandók, így tulajdonképpen a teljes végrehajtói kar kihalását, eltávozását ki kell várnunk ahhoz, hogy végre egy minőségi, emberközpontú és szakszerű végrehajtás le gyen Magyarországon. Amit még tudunk támogatni, az az alapvető jogok biztosának az a lehetősége, hogy a Kúriához fordulhasson önkormányzati rendeletekkel kapcsolatban. De összességében, a javaslat minden elemét megvizsgálva nem tudjuk a támogatásunkat adni , pusztán egy tartózkodással fejezzük ki azt, hogy minden olyan javaslat támogatói vagyunk, amely előremozdítja az igazságszolgáltatás hatékonyabb működését, azonban ezt teljes mértékben nem látjuk ilyennek. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK (Balczó Zoltán) : Mivel több felszólaló nem jelentkezett, a záróvitát lezárom. Megkérdezem Navracsics Tibor miniszter urat, hogy kíváne válaszolni az elhangzottakra. DR. NAVRACSICS TIBOR közigazgatási és igazságügyi miniszter : Nem kívánok. ELNÖK (Balczó Z oltán) : Nem kíván válaszolni. Tisztelt Országgyűlés! Most a módosító javaslatokról határozunk. Arra figyelemmel, hogy az ajánlás 9., 10. és 11. pontjainak elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges, a támogat ott indítványokról két részletben döntünk. Kérdezem önöket, elfogadjáke az előterjesztő minősített többséget igénylő módosító javaslatait a 9., 10. és 11. pontok szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)