Országgyűlési Napló - 2012. évi téli rendkívüli ülésszak
2012. december 17 (250. szám) - Z. Kárpát Dániel (Jobbik) - a nemzetgazdasági miniszterhez - “Milyen karácsonyuk lesz a hitelkárosultaknak?” címmel - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (Lezsák Sándor): - Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik):
59 Azt is látnunk kell, hogy még ebben a téli időszakban, a kilakoltatási moratórium alatt is van olyan végrehajtó, amely direkt és tudatosan lakhatatlanná teszi az ingatlant, hogy onnan kikerüljön a benne lakó, tehát még most is veszélyben vannak a károsult családok. Kilakoltatási kvóta jövőre is lesz, ami által a kormányzat deklarálja és elismeri, hogy megint csak családokat tesznek az utcára. A mi álláspontunk szerint pedig mindez elfogadhatatlan, egyetlen család esetében is elfogadhatatlan addig, amíg a ba nkokra nem terhelik vissza a kártételük következményeit, addig, amíg a közműcégek akadálytalanul garázdálkodhatnak Magyarországon 540 ezer forintos kötbérek kivetésével, az óra manipulálásával vádolva ártatlan embereket. Ez az egész csomag úgy ér össze, ho gy bizony a devizahitelkárosultak több százezres rétege és a közműcégek több százezer áldozata fuldoklik a sárga csekkek tengerében. A károsultak 1520 százalékán (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) segített valahogy a kormán yzat, de ez nagyon kevés; a végcél csak az lehet, hogy egyetlen magyar család se legyen veszélyben (Az elnök ismét csenget.) Magyarországon. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen. Válaszadásra megadom a szót Csé falvay Zoltán államtitkár úrnak. DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Azt kérdezi, hogy milyen karácsonyuk lesz a hitelkárosultaknak. Nos, azok, akik bejele ntkeznek az árfolyamgát rendszere alá, azzal, hogy a gyűjtőszámlán lévő kamatnak a megfizetését átvállalja felerészben az állam, felerészben pedig a bank, számítások szerint átlagosan 450550 ezer forintot takaríthatnak meg 2017ig. Tehát annak, aki ebben a helyzetben van, és úgy dönt, hogy az árfolyamgát alá bejelentkezik, ez karácsonyi ajándék lehet, év végéig lehet erre jelentkezni. A számok azt mutatják - egyébként már az előbb is idéztem, de úgy látom, hogy még egyszer idézni szükségeltetik , hogy 201 2. október 31éig 78 ezren már el is indították a gyűjtőszámlát, és 93 ezren jelentkeztek be a rendszer alá október végéig. Ez a szám még felfuthat, ami azért mégis a 450 ezer jogosultnak több mint a 20 százalékát jelenti, sőt, ha magát az állományt nézzük , akkor még nagyobb az arányuk. Azt kérdezte, hogy milyen karácsonyuk lesz: mindazok, akik már bejelentkeztek, csak ebben az időszakban, a bejelentkezés időszakában, illetve hogy már megkötötték a gyűjtőszámlát, több mint 2 milliárd forintnak a befizetését ől, kamatfizetésétől mentesültek. Tehát én úgy gondolom, hogy ez egy olyan fontos eszköz, amelynek még az év végéig várható talán a felfutása, de mindenképpen széles körben, már egy százezres körnél is nagyobb körben segíthet a devizaadósokon. Köszönöm a f igyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen. Viszonválasz illeti meg Z. Kárpát Dániel képviselő urat. Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik) : Államtitkár Úr! Amiről ön beszélt, az karácsony a gyarmaton, az üveggyöngyök veté se a bennszülöttek elé. Magyarország nem ezt érdemli - nem azt érdemli, hogy a károsultak 1520 százalékán segítsenek, százezreket meg otthagyjanak a mocsárban. Hiszen a Nemzeti Eszközkezelő esetében még mindig a bank adja ki az engedélyt, hogy segíthete az önök konstrukciója vagy pedig sem. Nem ciki egy kicsit, hogy a Kereskedelmi Bank ad Magyarország kormánya számára engedélyt, hogy segíthete vagy sem? Az ócsai viccről ne is beszéljünk, hiszen nem érdemel szót, semmi nem jött létre belőle. Az árfolyamgá t tekintetében pedig ne kábítsák az igénybevevőket, a gyűjtőszámlán gyűlő összeget bizony egyszer valamikor, késleltetve, de vissza kell fizetni. A megoldás felé nem az vezet, hogy vitanapokat rendezünk itt a devizakérdésről meg a közműcégekről. Az vezetne a megoldás felé, ha közműcég Magyarországon csak állami felügyelet alatt vagy állami kézben lehetne, és ha a bankok esetében visszahárítanánk a kártételük minden