Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. október 15 (229. szám) - Dr. Szekeres Imre (MSZP) - a nemzetgazdasági miniszterhez - “Mi lesz veled, 2013?” címmel - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. SZEKERES IMRE (MSZP):
1963 De egyébként van egy olyan érzésem, hogy önöknek azért is érdeke az elszegényedett és a megélhetésér t küszködő, egyfajta új zselléri rendszer vagy társadalmi réteg kialakítása, mert a nyakas és önállóságra törekvő földműves nem tűrné el ezeket a fajta antidemokratikus intézkedéseket, amiket önök hoznak. Hogy csak egy példát említsek, AlcsútdobozGöböljár ás környékén él egy juhász, Váradi András, aki pályázott egy 42 hektáros állami földdarabra, több generáció óta itt él, és azért nem tud most legeltetni, mert az önök egyik kedvenc oligarchája, Mészáros Lőrinc kapta meg az ő területeit. Na, most pályázott egy állami földrészletre, amit miután már megvette a pályázati csomagot, önök gyanús körülmények között visszavonták ennek a földnek a kiírását. Nagyon érdekelne, hogy miért. (Babák Mihály: Miért tartozik ez ide?) Ezek az emberek azok, akik elszegényednek vidéken (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) , és akiknek önök nem adnak megélhetési lehetőséget, miniszter úr. (Taps az LMP padsoraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen, képviselő asszony. A miniszter urat is megilleti a vis zonválasz. DR. FAZEKAS SÁNDOR vidékfejlesztési miniszter : Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Szeretném már kérni öntől, hatá rozza meg szabatosan, hogy mi az, hogy oligarcha, kit támad ezzel, mert legutóbb már a 20 hektáros egyik agrárvállalkozás is oligarchaként szerepelt, és szerintem legalábbis vicces egy vidéki falusi polgármestert oligarchaként beállítani. (Babák Mihá ly: Szégyen!) Az viszont egyáltalán nem vicc, tisztelt képviselő asszony, hogy ön nemrégiben Csongrád megyében mindenféle jelzőkkel illetett olyan családi gazdálkodót, olyan családot, amelyet 1956 előtt sanyargattak, üldöztek gazdaszármazása miatt, ’56ban külföldre kellett menekülnie, aztán hazajöttek Magyarországra, újrakezdték a gazdálkodást, ma több száz embernek adnak megélhetést, sertéstartással foglalkoznak, vágóhidat üzemeltetnek és húsüzemet. Én kikérem a magyar gazdatársadalom nevében azt, hogy az LMP és ön felelőtlenül oligarcházza, feudálisurasozza, és így tovább, ezeket a tisztességes gazdaembereket, függetlenül attól, hogy mit tettek le az asztalra, mert amit ők letettek, az igenis a vidéki foglalkoztatás. (Az elnök a csengő megkocogtatásával j elzi az idő leteltét.) Ezek a komplett rendszert alkotó gazdaságok több tízezer családnak adnak ma Magyarországon megélhetést. Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokból.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen. Köszönöm, miniszter úr. Dr. Szekeres Imre (MSZP) - a nemzetgazdasági miniszterhez - “Mi lesz veled, 2013?” címmel ELNÖK (Lezsák Sándor) : Tisztelt Országgyűlés! Szekeres Imre, az MSZP képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a nemzetgazdasági miniszternek: “Mi le sz veled, 2013?” címmel. A miniszter úr halaszthatatlan közfeladata ellátása miatt válaszadásra Cséfalvay Zoltán államtitkár urat jelölte ki. Kérdezem a képviselő urat, hogy elfogadjae. (Jelzésre:) Jelzi, hogy igen. Öné a szó, Szekeres képviselő úr. DR. S ZEKERES IMRE (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Kicsit nehezen érthető a szövegem, mert influenzás vagyok, de remélem, azért tud figyelni és válaszolni. Éppen ezért, mert ilyen különleges körülmények vannak, szeretnék egy megállapo dást kötni önnel: minden politikai felhang nélkül