Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. szeptember 10 (216. szám) - Új bizottsági tagok megválasztása - A Hálózat a Globális Fejlődésért létrehozásáról szóló megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Latorcai János):
95 foglal állást minden esetben, ahogyan az egyébként egy lokalizációs modell követőjét ől elvárható lenne. Ezért a Jobbik a globális futószalag, az urbanizáció mindenáron való erőltetése mellett a lokalizációs modell bizonyos ismérveit is fel kell hogy hozza, hiszen a parlamentbe kerülésekor vállalta azt, hogy egyértelműen állást foglal a he lyi, a nemzeti értékek, érdekképviselet mentén minden olyan esetben, amikor egy globális akolba kívánnak minket hajszolni, legyen az Európai Unió, legyen az másfajta unió, vagy éppen egy olyan, a Világbankhoz is köthető szerveződés, amelyik különböző célok kal érkezik Magyarországra. Látható az is, hogy amikor ezen említett konferencia szóba került, akkor itt bizony a városiasodás, az urbanizáció mint egy szükségesen bekövetkező folyamat kerül elénk terítékre. Megjelennek az unosuntalan ismételt statisztiká k, amelyek szerint 2007től a Föld lakosságának már több mint 50 százaléka él városokban. Ez egy évtizeden vagy kettőn belül 60 százalékra, majd az évszázad közepére akár 70re is emelkedhet. Nem jelenik meg viszont az, hogy mi történik Magyarországon egy olyan sajátos jellegű közegben, ahol igenis ellenválaszokat is ki kellene erre a problémakörre dolgozni, hiszen egy túlvárosiasodott országról és országrészekről beszélünk és egy elnéptelenedő vidékről, ami természetesen különböző okokra vezethető vissza. De ha Magyarország globális szinten foglalkozik ezekkel a kérdésekkel és hagyja magát becsatornázni különböző szervezetekbe - és félreértés ne essék, a kutatás, a tervezés egyáltalán nem baj ebben a tekintetben , akkor saját hazájában is végezze el azt a kutatási, felderítési folyamatot, amely lehetővé teszi számára, hogy hosszú távon, évtizedes távlatban válaszokat dolgozzon ki e tekintetben. Tehát még egyszer mondom, véleményünk szerint ez is köthető a GDN megjelenéséhez, legitimálásához és egyáltalán ah hoz, hogy Magyarországon egy globalizációs és egy lokalizációs modell kerül szembe egymással, és bizony ez a szembekerülés nem a jövő idő zenéje - ez már megtörtént. Látható az, hogy ami városiasodás címszó alatt könyvelhető el Magyarországon, az magával h ozta, ha nem is olyan fokon, mint a külföldi slumosodás esetében, de a gettósodás bizonyos jelenségeit. Magyarországon főleg a bűnözési statisztikákat ismerők kimondottan és nagyon erősen hangoztatják azt, hogy az önmagában való és önmagában vett városiaso dás igen, adott esetben kéz a kézben járhat a gettósodással és olyan bűnelkövetési formák és olyan bűnözői elemek tömeges megjelenésével, akiknek nem feltétlenül lenne hely, tér egy egészséges közegben, és akiket egy egészséges közeg adott esetben ki is tu dna nőni. De idetartozik a városiasodás kérdésköre mellé a lakhatási viszonyok, a lakásviszonyok és egyéb szociális kérdések rendezése, ami tisztességesen rendezhető volna, hogyha felmerülne egyáltalán ezen vita során. Idetartoznak azok az egészségügyi kér dések, amelyek mármár tarthatatlanná teszik a folyamatos forráskivonásokat előidéző állapotokat, és még egyszer mondom, azok az alapvető környezetterhelési kérdések is, amelyek nem merülnek fel. Itt, ezen háromnapos, általam említett találkozó megnyitó el őadása szerint is teljesen egyértelműen jó dolog az, például a The Global City című könyv szerzője szájából idézve, hogy igen, bekövetkezik az a kontroll nélküli városiasodás, ami az egészséges, természetes, ember közeli élettereket egyrészt kihasználatlan ná, elnéptelenedetté teszi, másrészt pedig élhetetlenné teszi azokat a városi régiókat, amelyek egy tisztességes életvezetéssel adott esetben beláthatóan kezelhetőek lennének. Folytathatnánk nagyon sokáig a sort, kitérve a földvédelemre, a vízkészletek véd elmének kérdésére, de maradván a tárgykörnél, teljesen egyértelmű az, hogy bár támogatható a széles körű kitekintés, tökéletesen hiányoljuk egyelőre azt a stratégiai víziót, kilátások tömegét, ami megmutatná Magyarországon azt, hogy mit kíván ezzel a folya mattal hosszú távon kezdeni nemcsak Magyarország kormánya, de a széles körben vett politikum is. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik padsoraiból.) ELNÖK (dr. Latorcai János) :