Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. szeptember 18 (219. szám) - Bejelentés önálló indítványok tárgysorozatba-vételének elutasításáról: - Az MTA munkájáról és a magyar tudomány helyzetéről 2009-2010 szóló beszámoló, valamint az MTA munkájáról és a magyar tudomány helyzetéről 2009-2010 szóló beszámoló elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Latorcai János): - BALCZÓ ZOLTÁN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
529 mer even ragaszkodunk a beszámolóhoz, akkor csak erről a két évről szólunk, de elnök úr is említette, hogy az OTKA tekintetében mikor, melyik évben milyen előrelépés történt. Amikor e felszólalásra készültem egy vázlattal, dilemmám volt, hogy a pénzügyi feltét eleke ma a meghatározók vagy a személyi feltételek. Ezzel kapcsolatban hadd idézzem Pálinkás elnök úrnak egy többekkel írt publikációját, amely talán világossá teszi e kettő egymáshoz képesti helyzetét. “A hazai kutatóhálózatban végzett világszínvonalú fe lfedező kutatások legfontosabb szereplője a kiemelkedő teljesítményt nyújtani képes kutató, és a legfőbb tényező az erőforrások elosztásában hatékony és változni képes intézményrendszer, a kiegyensúlyozott finanszírozás, valamint a versenyképes műszerezett ség vagy más, a tudomány területére jellemző kutatási feltételrendszer. A kiemelkedő teljesítményűek azonban oda mennek kutatni, ahol adottak ezek a kutatási feltételek, és amelyek megteremtéséhez nélkülözhetetlen az államnak az a különböző mértékű és célú támogatása, amely nélkül nincs sikeres felfedező kutatás, célzott kutatás, valódi innováció.” Tehát a legfontosabb szereplő a kutató, és a legfőbb tényező az erőforrások rendelkezésre állása. Ha a személyi feltételeket előbb számszerűen nézzük, akkor a kö vetkezőt állapíthatjuk meg: 2008ban Magyarországon a kutatói létszám ezer foglalkoztatottra vetítve még 4,8 volt, ez 2010ben 5,6ra nőtt. S megint hozzá kell tennünk az összehasonlítást, az Európai Unió 15 országában, tehát a csatlakozás, a bővítés előtt i EU15ök országában ez a szám 10 feletti. Tehát nagy a lemaradás. Magyarországon a kezdő kutatók fizetése az EU 27 országa közül a 20. helyen áll, s ami még megdöbbentőbb, a 15 éves tapasztalattal rendelkező kutatók fizetése a 27., azaz az utolsó helyen á ll. Az alacsony kutatói bérezés hatása nyilván abban jelentkezik, hogy a legkiválóbbak elhagyják a pályát, vagy olyan külföldi intézményekbe mennek dolgozni, ahol a teljesítményükért méltányos fizetést kapnak. S nyilván nemcsak magáról a fizetésről van szó , a jövedelemről, a megélhetésről, hanem azokról az infrastrukturális kutatási feltételekről is, amelyek nélkül - még ha valaki vállalná is a szerény jövedelmet - nem tudnak eredményt elérni. A jövőbeni kutatói utánpótlást illetően aggasztó , hogy a minőségi felsőoktatást a tömegoktatást váltotta fel, és Magyarországon alacsony a matematikai, a mérnöki és az informatikai képzettségűek aránya. Ezen a kormányzat most a relatív megnövelt lehetőségekkel igyekszik változtatni, s az a kifejezés, ho gy “a tömegoktatás váltotta fel”, nyilván nem az elmúlt évekre vonatkozik. 1996 és 2008 közötti adatot tudok: az egy oktatóra jutó hallgatók száma a kétszeresére növekedett. Ez nyilván jelentősen befolyásolja a minőséget. S még egy kérdést jelentősen befol yásol. A felsőoktatási törvény - természetesen helyesen - előírja a felsőoktatásban dolgozó oktatók tudományos előrelépését, különböző lépcsőit. Na de túlterhelt, pluszórákkal kényszerűen ellátott oktatók esetében nagyon nehéz azt az elvárást minőségi szin ten teljesíteni, ami önmagában persze nagyon szép lépcsőnek tűnik. Az utánpótlás a felsőoktatásból kikerülők képzettségi színvonala. Ha a felvételizők 8085 százaléka bekerül a felsőoktatásba, akkor felmerül a kérdés, hogy milyen kiválasztás ez. Jómagam a műszaki felsőoktatásban 1970 óta veszek részt. Két éve nincs friss tapasztalatom, mert fizetés nélküli szabadságon vagyok, de 2009ről még van. Tíztizenöthúsz évre visszatekintve rendkívüli az a változás, amit alaptárgyat oktatóként is tapasztalok, s ebb en bizony az is szerepet játszott, hogy a kilencvenes évek közepétől az egymást váltó kormányok mindig azt a statisztikai adatot emelték ki, hogy egy adott korosztályból hányan vannak bent a felsőoktatásban. Ennek az egész rendszernek a Jobbik meggyőződése szerint egy átalakítása lehetséges: meg kell találni mindegyik képzési szint helyét. Amikor szakképzésről beszélünk, akkor nagyon sokszor a szakmunkás, a szakiskolai képzésről beszélünk, de azért ne felejtsük el, hogy az igazi szakképző osztályok az éret tségi után induló egykét éves magas szintű képzések. Sokkal nagyobb propaganda kellene annak világossá tételéhez, hogy ki hol találja meg a helyét. NagyBritanniában például fontszázmilliókat fektettek be abba, hogy a leendő diákok és a szülők számára vil ágossá tegyék az úgynevezett posztszekunderi képzés, az akkreditált felsőfokú szakképzés fontosságát, hasznosságát. Ennek is meg kellene találni a helyét a magyar képzési rendszerben, éppen azért, hogy a