Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. december 4 (246. szám) - Az egyes szakképzési és felnőttképzési tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Jakab István): - DR. CZOMBA SÁNDOR nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár:
4683 képzés, és nem mondom fel a leckét, annak érdekében a parametrizálás, a tá mogatási feltételrendszer alakításában is további módosításokra van szükség. Államtitkár úr jól tudja, hogy mi történt az elmúlt időszakban, hogyan és miképpen redukálódott az egy főre eső támogatás mértéke a gyakorlati képzéshez illesztetten. Míg a korább i kurzusban nagyjából 700 ezer forintos fejkvótával üzemelt a rendszer egy főre vetítetten egy évben, addig ez ennek az évnek az elején még 400420 ezer forint környékén volt. Tudom, hogy év közben átalakítások zajlottak, és a szakmák függvényében pró vagy kontra alapon eltérítések is vannak, de összességében ezek a folyamatok még mindig nem kellő motivációs háttérrel bírnak ahhoz, hogy a munkaadók, a vállalkozások a képzések tekintetében tártkörűen, nyitottan álljanak a szakképzés irányában. E vonatkozásba n financiális áldozatokat is kell vállalni annak érdekében, hogy pozitív elmozdulások következzenek be. Ezt szeretném kérni, államtitkár úr. Elnök úr, köszönöm szépen a szót. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt O rszággyűlés! Kérdezem, hogy kíváne még valaki az adott napirendhez hozzászólni. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok, így a részletes vitát lezárom. Megkérdezem Czomba Sándor államtitkár urat, hogy kíváne válaszolni az elhangzottakra. (Dr. Czomba Sá ndor jelzésére:) Igen, megadom a szót, államtitkár úr. DR. CZOMBA SÁNDOR nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenekelőtt szeretném megköszönni mindazoknak, akik módosító, illetve kapcsolódó módosító javaslatokkal segítették a munkánkat, és próbálják a törvényt, ha lehet, még jobbá alakítani. Részletes vitáról van szó, az általános vita végén is belementünk néhány dologba, de itt konkrét dolgok hangoztak el. Lamperth Mónika képvisel ő asszony azt kérte, hogy ne nyolcévezzek. Ha képviselő asszony járna a részletes vitákra, tudná, hogy soha nem nyolcévezek, hanem a konkrét kérdésre mindig konkrét választ igyekszem adni. Az eddigi szokásomhoz híven ezt most is megpróbálom megtenni. Szakm ai és vizsgakövetelmények. Már 77 van kész, a Nemzetgazdasági Minisztérium hatáskörébe tartozók. Azt ígértük, hogy 2012. szeptember 1jével lesznek olyan szakmák, amelyekben indulni tudunk, kész lesznek a kerettantervek és az ehhez kapcsolódó szakmai és vi zsgakövetelményrendszer. Meg is indult ezekben a szakmákban, többezres nagyságrendben vesznek részt jelen pillanatban is a képzésben. Azt ígértük, hogy 2013. szeptember 1jétől valamennyi szakiskolai képzésben már az új hároméves rendszerben fogjuk a képz ést indítani. Szeretném jelezni, hogy amikorra ez az idő elérkezik, addigra minden szakma esetében kész lesznek a szakmai és vizsgakövetelmények, kész lesznek a kerettantervek, és indítható lesz a képzés. A vidékfejlesztéssel kapcsolatban valóban láthatók eltérések a hagyományos szabályokhoz képest. Szeretném felhívni képviselőtársaim figyelmét arra, hogy kormánydöntés született a tekintetben, hogy a Vidékfejlesztési Minisztériumhoz tartozó szakképesítések tekintetében eltérést engedélyezzünk. A mezőgazdasá gnak foglalkoztatáspolitikai szempontból óriási szerepe és jelentősége van. A kormánynak e tekintetben konkrét, határozott elképzelései vannak a következő időszakot tekintve, hogy a szakképzésben, a szakképzésre ráépülve hogyan lehet a mezőgazdaságban a fo glalkoztatást bővíteni. Ennek köszönhető ez a speciális “támogatás” a részünkről. Az, hogy megvan a félelem, hogy esetleg egy vasas tanműhely is azt mondja, hogy innentől kezdődően én is szeretnék bekerülni valamilyen rendszerbe; arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a mezőgazdaság üzemszerűen is másképpen működik, és azok a garanciák megvannak a törvénytervezetben, amelyek biztosítják, hogy a tangazdaságokra vonatkozzanak ezek a szabályok, és azt tudjuk, hogy a tangazdaságban a tehenet vasárnap is fejn i kell, ott azért a hétvége sem egészen úgy működik, mint normál üzemmenetben. Magyarul, speciális helyzetekre speciális szabályokat kell alkotni.