Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. december 4 (246. szám) - „Az Országgyűlés tűzze napirendjére a szigetközi Öreg-Duna-meder és a győri Mosoni-Duna-szakasz vízgazdálkodási megoldásainak megvitatását” című országos népi kezdeményezés tárgyalása - ELNÖK (Jakab István): - DR. ILLÉS ZOLTÁN vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár:
4636 lépések történtek. Ne a két most futó projekttel példálózzon államtitkár úr, megbeszéltük, hogy az milyen problémá kra ad megoldást, tényleg, valóban szükségesek, hasznosak, de messze nem elegendőek. Tényleg nem akarok ebből pártpolitikai ügyet csinálni, ebből egyedül ön csinál pártpolitikai ügyet, mert valahogy a személyes politikai tőkéjét, hitelét érzi veszélyben ak kor, ha műszaki megoldásokat sürgető javaslatokkal találkozik a Duna vagy bármilyen más folyó esetében. Követelem a szigetközi emberek, az ott élők nevében, hogy ne sikkadjon el ez az ügy, és legkésőbb fél éven belül most már lássunk konkrétumokat. (12.40) A Jobbik javaslata is egyébként szerintem támogatható abban a kérdésben is, hogy hozzunk létre, bonyolítsunk le egy konferenciát, akár itt a Felsőházi teremben, ahol nem mi, politikusok vitáznánk, akik nem értünk ehhez a kérdéshez, és csak így közvetve, m ég ha utána is olvastunk és beszélgetünk szakértőkkel, érintettekkel, de ez messze nem elegendő ahhoz, hogy egy komoly vitát lefolytassunk, és a valódi, tényleges megoldás mellé letegyük a garasunkat. Így jó lenne, ha ez a vitanap létrejönne, és tényleg ne m lenne semmiféle pártpolitikai színe. Még nem egyeztettem a képviselőtársammal, de szerintem le is mondanánk mi ennek a kezdeményezésnek a lehetőségéről, és ez úgy lenne fair és tisztességes az ott élő emberekkel szemben, hogy például az a kormány tegye m eg a javaslatot erre a szakmai konferenciára, amelyre egyébként az ott élő emberek a legnagyobb százalékban szavaztak. A szigetközi falvakban a Fideszre messze az országos átlagot meghaladó mértékben szavaztak az emberek, egészen addig, amíg az államtitkár úrnak a hozzászólását le nem vetítjük a szigetközi televíziókban. De visszatérve a javaslathoz, ez azért egy komoly felelősség, és az ott élő embereknek ezt feltétlenül érezniük kell, hogy a kormány ezt a kérdést nem fogja ennyiben hagyni, és egy egyszerű igenlő válasszal lesöpörni majd a tényleges megoldásokat az asztalról. Nagyon várom így több óra vita után az államtitkár úrnak az érdemi válaszát ezekre a kérdésekre, hogy ha ez nem, akkor mi, hogyan lesz víz, hogyan lesz több víz a Szigetközben, mert ez ekre a sokadik felszólalásban sem mondott semmit. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Kétperces felszólalásra megadom a szót Illés Zoltán államtitkár úrnak. DR. ILLÉ S ZOLTÁN vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen. Én a kormánytól azt a felhatalmazást kaptam, hogy a kormány álláspontját képviseljem, és vigyem végig ezt a vitát. Most szeretném bejelenteni, hogy az ország házá ban vagyunk, és sem a pártpolitika, sem a politika nem ördögtől való. Tehát ne kísérelje meg, képviselő úr, akár ön, Magyar Zoltán, hogy azzal manipulál, hogy a politikát megpróbálja úgy beállítani, mintha az ördögtől való lenne. De önmaga árulja el önmagá t, hiszen mondta, hogy szerdára ideszervezte az embereit, akiknek ezt látniuk kellett volna, de miért baj az, hogy ideszervezte? Ez pártpolitika. Azért hozza őket ide, hogy lássák, hogy ön hogyan vitézkedik itt, ezen a helyen, és nincs ezzel semmi gond, de akkor ne mondja azt, hogy ezzel gond van, miközben én is azt állítom, hogy nincs ezzel semmi gond. Innentől kezdve igenis mindenütt, ami az emberek életét érinti, ott van a politika, csak nem mindegy, hogy kik csinálják, mert van a személyi tényező, meg n em mindegy, hogy hogyan csinálják. A kormány döntött: úgy döntött, hogy zöld Dunastratégia lesz. Ez azt jelenti, hogy a magyarországi Dunaszakasz tekintetében a természetvédelmi szempontoknak van előnyük, pontosan azért, mert a kormány látja, hogy mi a D una sorsa, jövője, és a magyar szakaszt a természetvédelmi szempontok alapján akarja megőrizni. Ez nem azt jelenti, hogy nem lesz beruházás, vízi sportokra, ilyen jellegű kikötők létesítésére, keresztbe hidak megépítésére, a hozzá tartozó infrastruktúrára igenis EUs és magyar pénzek lesznek.