Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. december 4 (246. szám) - „Az Országgyűlés tűzze napirendjére a szigetközi Öreg-Duna-meder és a győri Mosoni-Duna-szakasz vízgazdálkodási megoldásainak megvitatását” című országos népi kezdeményezés tárgyalása - ELNÖK (Jakab István): - DR. ILLÉS ZOLTÁN vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (Jakab István):
4616 kormánybiztosságot állít fel, amely hatékonyan képes fellépni a nemzetközi jog területén, majd a hágai Nemzetközi Bírósághoz visszaviszi a dunai vízmegosztás kérdését, a strasbourgi Európai Bírós ághoz fordul az európai jogszabályok megsértése ügyében, és az Európai Bizottságnál kötelezettségszegési eljárásokat indít a víz keretirányelv szlovák fél általi megsértése miatt. Ezek azok a lehetőségek, amelyekkel a magyar fél már néhány éves távlatban a szlovák félre olyan nyomást tud helyezni, amelynek eredményeképpen Magyarország hozzájuthat ahhoz a vízmennyiséghez, amely jár neki a hágai ítélet alapján, és utána ennek a vízmennyiségnek a birtokában lehet értelmes vitát folytatni arról. (11.20) Mert sa jnos azt be kell látnunk, hogy pusztán a vízmennyiség 50 vagy még nagyobb százalékának visszaadása sem fogja önmagában a Szigetköz ökológiai állapotának helyreállítását eredményezni. Tehát szükség lesz ennek birtokában is műszaki megoldások alkalmazására. Valóban, amit az ember elrontott, abba az embernek be kell avatkoznia, hogy helyreállítsa, és ehhez szükség lesz műszaki megoldásokra. De ezekről értelmes vitát és az optimális műszaki megoldásokat akkor fogjuk tudni megtalálni, ha tudjuk, hogy mennyi az a nnyi, ha tudjuk, hogy mennyi az a vízmennyiség, amivel a Szigetközben gazdálkodni lehet, mennyi az a vízmennyiség, amivel ki lehet elégíteni az ökológiai rendszerek igényeit, ki lehet elégíteni a helyben élő közösségek jogos igényeit, ki lehet elégíteni az okat a gazdálkodási igényeket, amelyeket figyelembe kell venni. Köszönöm a szót. (Szórványos taps az LMP soraiban.) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most kétperces felszólalások következnek. Elsőké nt megadom a szót Illés Zoltán államtitkár úrnak. DR. ILLÉS ZOLTÁN vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen. A legkomolyabb beszédet nem illik megzavarni közbekiáltással, ezért kértem szót. Dicsérni jöttem a szónokot. A legjobb és legköv etkezetesebb beszédhez viszont illik hozzászólni ebben a két percben. Az elmondottak 99,99 százalékával a magam részéről egyetértek, nemcsak államtitkárként, hanem parlamenti képviselőként is. Ugyanakkor két mondatra szeretném csak fölhívni a figyelmet, de ez nem csorbítja képviselő úr elmondott szavait, nem csökkenti annak okosságát, ésszerűségét, súlyát, komoly elemzését. Ez a dolog arról szól, ugye, azt mondta, hogy magukra hagyták a kormányok az embereket. Soha nem hagyták magukra, azért, mert ez nem a háziasszonyok, nem a családok, nem a városok szintjén történő dolog. Ez, ahogy nagyon érzékletesen elhangzott, a két ország legmagasabb szintjén zajló történet, és a tetejébe nem két ország, hanem az Európai Közösség legmagasabb szintjén zajló történet. Eh hez van közük az embereknek persze mindig, de az emberek nem tudnak odamenni és lefolytatni azokat a tárgyalásokat, akár a hágai Nemzetközi Bíróságnál, tízmillióan, meg a szlovákok akárhányan, mert ez fizikai képtelenség, és nem így működik a világ. A dolo g arról szól, hogy a képviselő úr javaslatot tesz, hogy Magyarország menjen Hágához az ügyből kifolyólag. Nem tudja megtenni Magyarország. Csak úgy lehet Hágához menni, ha mind a két fél önszántából, egyidejűleg jelentkezik Hágában. Tehát meg kell nézni a hágai Nemzetközi Bíróság idevonatkozó passzusait. Ha megtehette volna Magyarország, már régen visszament volna. A második, hogy a szlovák féllel szemben nincs kényszerítő eszköz a kezünkben, mint ahogy nekik sincs kényszerítő eszközük velünk szemben. Ebből pedig az következik, hogy igenis a két államfő szintjén, igenis az Európai Unió szintjén kell tárgyalni. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (Jakab István) :