Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. december 4 (246. szám) - „Az Országgyűlés tűzze napirendjére a szigetközi Öreg-Duna-meder és a győri Mosoni-Duna-szakasz vízgazdálkodási megoldásainak megvitatását” című országos népi kezdeményezés tárgyalása - DR. ÁNGYÁN JÓZSEF (Fidesz): - ELNÖK (Jakab István): - KEPLI LAJOS (Jobbik):
4609 Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Kétperces felszólalásra kért szót Ángyán József képviselő úr. Öné a szó, képviselő úr. DR. ÁNGYÁN JÓZSEF (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Kepli képviselő úrnak néhány megjegyezése k észtet arra, hogy elmondjam, ezzel kapcsolatban nagyon röviden két megjegyzést tegyek. Az egyik dolog, hogy mennyiben politikai jellegű ez a törekvés, hogy a folyók természetes állapotát tartsuk fönn. Azt hiszem, hogy ebben inkább Husák elvtársra szeretnék emlékeztetni, aki maga annak idején azt tervezte politikai célból, hogy Pozsonyig fognak a tengeri hajók följönni. A Duna erre alkalmatlan, nem erre való a Duna. Kettes megjegyzésem. Általában akkor járunk rosszul, ha olyan megoldásokat keresünk, ami a tá j adottságaitól eltér. Ezért aztán Ausztriával jönni példaként, hogy ott hogyan épülnek a vízlépcsők, bizony badarság, mert a táj maga teljesen eltérő megoldásokat hord magában. Egy síkvidéki terepen egészen más megoldásokra van szükség. (Dr. Illés Zoltán: Így van!) Voltak ilyen tervek valamikor, mondjuk, a Szovjetunióban például, hogy a folyókat megfordítjuk; emlékeznek rá, emlékeztek rá: Ob, Jenyiszej és Léna. Ezek a technooptimista elképzelések általában mind csődbe vezetnek. Amikor a BalatonNagybereket lecsapolták annak idején, akkor az volt a stratégia, hogy ott majd hullámzó búzamezők lesznek, és nem lettek hullámzó búzamezők. (Dr. Illés Zoltán: Így van!) Én megnéztem a táblatörzskönyveit, mert hogy a talaj is alkalmatlan, a környezet alkalmatlan rá. Kérem szépen, hogyha ott 10 mázsa búza, 1 tonna búza termett a táblatörzskönyvek szerint, akkor azt mondták, hogy rekordév volt. A természet nem hagyja magát megerőszakolni. Olyan megoldásokat kell keresni, ami a táj adottságaiban benne van, és sík vidéken egészen mások ezek a megoldások, mint a hegyek között. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok, az MSZP és az LMP soraiból.) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm, képviselő úr. Kettőperces felszólalásra megadom a szót Kepli Lajos képviselő úrnak, Jobbikképvisel őcsoport. (10.50) KEPLI LAJOS (Jobbik) : Köszönöm szépen. Tisztelt Ángyán Képviselő Úr! Minden tiszteletem ellenére mégiscsak azt mondanám, hogy pont erről van szó: a hozzászólásával most ön is igy ekezett megint csak egyfajta politikai ketrecbe zárni engem, ugyanis konkrétan szovjet meg kommunista példákat hozott fel arra, hogy a folyókat meg akarták fordítani, meg mit tudom én, milyen eszméletlen képtelenségeket megvalósítani. Higgye el, hogy amirő l én beszélek, az nem egy ördögtől való dolog, és abszolút nem ilyen horderejű beavatkozás a táj életébe, a táj ökológiájába. Azt pedig furcsa az ön szájából hallani - ezt így nyilván nem mondta ki , hogy ha a táj szerkezetéhez vagy a táj jellegéhez nem i llik, akkor nem kell azt a megoldást erőltetni, vagy nem kell az öntözést erőltetni. Azt gondolom, hogy bizony ennek lenne létjogosultsága, és én azt gondolom, hogy mivel a Duna már nem egy természetes ökológiájú folyó, hiszen 40 körüli vízlépcső épült meg ezen a folyón, igazából nem tudjuk a hatása alól kihúzni magunkat. Ha bárki mond egy olyan megoldást, ami segít megtartani a vizünket - megtartani és nem elvesztegetni , ami ugyanakkor nem jár semmiféle gát vagy fenékküszöb építésével, akkor én azt abszo lút teljes mellszélességgel támogatni fogom. (Dr. Illés Zoltán: Én mondok majd.) Akkor támogatni fogom, államtitkár úr, ha mond ilyet, de az elképesztő adat, hogy a hazánkon keresztüláramló, keresztülfolyó víz mennyiségének az 5 százalékát tudjuk csak jele nleg hasznosítani, és negatív az ország vízmérlege, azaz több víz megy el, mint amennyi bejön, tehát folyamatosan szárad ki az ország. Egyébként ez alapján, nemzetközi sztenderdek alapján vízhiányos országnak számítunk, mi, akik egy medence alján fekszünk. Ezen kellene valahogy változtatni!