Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. december 4 (246. szám) - „Az Országgyűlés tűzze napirendjére a szigetközi Öreg-Duna-meder és a győri Mosoni-Duna-szakasz vízgazdálkodási megoldásainak megvitatását” című országos népi kezdeményezés tárgyalása - ELNÖK (Jakab István): - KEPLI LAJOS (Jobbik):
4605 és jelen pillanatban is ellene vannak, ezt csak egy dologért teszik. Mert én személy szerint egyetlenegyszer nem hallottam olyan javaslatot, amit ők tettek volna, csak az volt a lényege, hogy mit miért nem lehet megcsinálni, és mi miért rossz. Elvárnánk ezektől a szervezetektől Győrben, a Szigetközben, az a 250 ezer ember, aki ott él, hogy a mi problémánkat, az ott élők problémáját pozitívan, és ne negatívan kezeljék, azaz a megoldást keressék ők is, és kompromisszumot találjunk ebben a k érdésben. Erre szeretném kérni a tisztelt államtitkár urat is, hogy ebben kompromisszumot találjunk, hiszen - még egyszer szeretném kiemelni - mintegy 250 ezer ember életkörülményeit és az ottlétét tudná ez nagymértékben javítani. Tisztelt Képviselőtársaim ! Úgy gondolom és úgy érzem, hogy a MosoniDunánál, Vének magasságában - hiszen erről szólnak azok a szakmai előterjesztések, amelyek megoldanák a MosoniDuna kérdését - mintegy kétméteres vízszintemelést biztosító műtárgy szükségessé válna, vagy nevezzük mederstabilizátornak, amelynek a szélén egy hajózsilip van. Úgy gondolom, hogy az a korábban tervezett, akár a gönyűi projektben lévő fenékküszöb nem kapcsolódik ahhoz a 13 milliárdos projekthez, hiszen korábban ott akarták megoldani. Nagyon helyesen a jel enlegi kormányzat és az államtitkár azt mondja, hogy nem megfelelő, és ne építsünk a Dunára ilyen jellegű vízzáró gátat és egyéb műtárgyakat. De én arra kérem az államtitkár urat, hogy fontolja meg azt, és segítse az ott élőket, hogy egy olyan megoldást ta láljunk, ami a MosoniDunához kapcsolódóan megoldja azt a kényes kérdést és problémát, ami már az elmúlt 1520 évben fennállt. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Orszá ggyűlés! Felszólalásra következik Kepli Lajos képviselő úr, Jobbikképviselőcsoport. Öné a szó. KEPLI LAJOS (Jobbik) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Értem én, hogy a Fidesz és az MSZP, illetve az LMPvel - gyakorlatilag a Jobbikon kí vül az összes többi párttal - karöltve az elmúlt egy hétben cirkuszt csinált a parlamentből, és különösen igaz ez a tegnapi napra, de azt még csak nem is sejtettem, hogy a bohócszámot mára hagyták. S még mielőtt vasárnapra ellenem is tüntetést szerveznének , igyekszem leszögezni, hogy nem személyeskedés, nem az államtitkár úr személye ellen szól, hanem a kérdést államtitkári, illetve nem is államtitkári, kormányzati szinten kezelő politika, illetve a kérdés elmaszatolására irányuló próbálkozás az, ami ezt mo ndatja velem. Tehát semmiképpen nem az államtitkár úr irányába történő személyeskedés akar lenni, hiszen mi nagyon sok kérdésben egyetértünk, és tudtunk már együtt dolgozni együtt is. Az más kérdés, hogy ebben a kérdésben, azt gondolom, szögesen ellentétes véleményünk van. Azt gondolom először is, hogy ez nem helyi probléma. Nem vagyok szigetközi képviselő, nem ott élek, de ez nem csak és nem kizárólag szigetközi probléma. Magyarország vízmegtartó képessége az egész ország problémája, és hiba volna csak a S zigetközre leszűkíteni. Értem én, hogy most erről a népi kezdeményezésről vitázunk, de ez egyben alkalmat adhat nekünk arra, hogy túl a szűken vett problémán, a Szigetköz vízellátásán, beszéljünk az egész ország problémájáról, beszéljünk a homokhátság elsi vatagosodásáról, beszéljünk a Duna és a Tisza kritikus helyzetéről, és beszéljünk még sok minden másról - de akkor kezdjük azzal, ami a konkrét témája ennek a napirendi pontnak! Az államtitkár úr feltett egy kérdést, hogy ki szeretné, ha a folyók helyén ki száradt meder lenne, ha csak patakok csörgedeznének folyók helyett ott. Én akkor visszadobnám a labdát, hogy kinek volt az érdeke az, hogy ’92 és ’95 között ne épüljön meg a fenékküszöb ott, a jelenlegi helyén, ahol a kihelyezett ülésen nagyon jól láttuk. (Dr. Illés Zoltán: A magyar államnak. Magyarországnak.) Kinek volt érdeke? Majd az államtitkár úr reagálhat rá felszólalásban.