Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. november 29 (244. szám) - Az egyes szakképzési és felnőttképzési tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Balczó Zoltán): - DR. CZOMBA SÁNDOR nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója:
4386 Tisztelt Ház! A szakképzési törvény 2012. január 1jei hatálybalépése óta eltelt idő alatt a jogalkalmazók, így elsősorban a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, a Magya r Agrárkamara, a szakképzésért felelős minisztériumok, a szakképző iskolák vezetői és fenntartói, valamint a szülők, tanulók a törvény több szakaszával kapcsolatban jelezték javaslataikat, pontosító észrevételeiket. Mindezen okok miatt a módosítások nagyob b része pontosító, javító jellegű, egyértelműbbé teszi a jogértelmezést és egységessé a jogalkalmazást. Nincs tehát szó koncepcionális változásokról, ellenkezőleg, jelen törvényjavaslatot éppen az tette szükségessé, hogy az eredeti törvényalkotói szándék m aradéktalanul érvényesülhessen a szakképzés átalakításának folyamatában. A különböző pontosítások érintik többek között a szakmai és vizsgakövetelmények szabályait, a szakmai gyakorlaton keletkezett mulasztás pótlására nyitva álló időszak meghatározását és a szintvizsga szabályozásának egyes kérdéseit is. Több változás irányul a tanulószerződéssel kapcsolatos feladatokra, az együttműködési megállapodásra, a tanuló pénzbeli juttatása kifizetésének megkönnyítésére, a megyei fejlesztési és képzési bizottságok feladataira és a szakképzési megállapodásra is. Új fogalomként definiálja a törvényjavaslat az értelmező rendelkezések között a kizárólag gyakorlati képzési célt szolgáló tanműhelyt, amely a tanulószerződések megkötése miatt szükséges. A bankszámlával nem rendelkező tanulók esetén a tanulói juttatás banki átutalása vagy befizetése teljesíthető lesz a szülő vagy gyám bankszámlájára történő fizetéssel is. Egyértelmű alkalmazást lehetővé tevő változás például, hogy a szakmai vizsgabizottság képzésben részt vet t oktató tagjának nem kell a vizsgabizottsági névjegyzékben szerepelni ahhoz, hogy a bizottsági munkában részt vehessen. A módosítás következtében a gazdasági kamara nemcsak magát a tanulószerződést jegyzi ellen a megkötéskor, hanem annak módosítását is a módosítást követően. Egyértelművé válik, hogy az együttműködési megállapodás keretében szervezett nyári gyakorlat után járó tanulói juttatást kinek kell kifizetni a tanuló részére, illetve a javaslat a tanulószerződést szabályozó rendelkezéseket a 2012. jú lius 1jén hatályba lépett új munka törvénykönyve fogalomhasználatához is igazítja. A módosítás az iskolákat és a tanulókat egyaránt érintő további fontos kérdésben teremti meg az összhangot a szakképzési és a köznevelési szabályozás között. Ilyen új szabá ly, hogy a szakképzésben részt vevők a nappali munkarendben megkezdett szakképzéseket be tudják fejezni más munkarendre való áttérés nélkül is. Ezzel a szakképző intézmények szervezési feladatai is egyszerűbbek lesznek, a tanulók számára is tervezhetőbbé v álnak a középfokú szakmai tanulmányaik. Ez az új lehetőség a nappali oktatás maximális életkorára vonatkozó szabályok mellett csökkenti a végzettség nélkül lemorzsolódók számát, sőt ez a kiegészítő szabály hozzájárul az iskolai rendszerű képzések hatékonys ágához is. Kiegészül és letisztultabbá válik a kormány úgynevezett szakmaszerkezeti döntésére vonatkozó eljárási rend is, amely különösen fontos, hiszen egy évről évre megszülető, sok szereplő által előkészített, jelentőségteljes döntésről van szó. Tisztel t Országgyűlés! Az iskolai rendszerű képzésben való részvétel ingyenességét meghatározó, azaz az első, állam által elismert szakma ingyenességéhez kapcsolódó rendelkezések is kiegészülnek és pontosabbak lesznek a jelen törvényjavaslatban, amelyet a közigaz gatási egyeztetés során az alapvető jogok biztosa is üdvözölt. Ez a kiegészítés megteremti a szakképzés tekintetében az egyébként eddig is létező szabályozást, és az ingyenesség szempontjából jelentős garanciákat teremt a halmozottan hátrányos helyzetű tan ulóknak és a sajátos nevelési igényű tanulóknak, ezáltal számukra e jelentős szerzett jog továbbra is biztosítva lesz. A kiegészülő rendelkezések az érintett tanulói csoportok munkaerőpiaci esélyeinek növelése érdekében is szükségesek. Jelen törvényjavasl at szabályozza az állami fenntartásba vétel szakképzésspecifikus kérdéseit is, szükségessé vált ugyanis, hogy a szakképzési törvénynek a szakképző iskolák fenntartására vonatkozó egyes szabályai is igazodjanak az iskolák állami fenntartásba és működtetésb e vételére vonatkozó rendelkezésekhez. (16.50)