Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. november 29 (244. szám) - A Magyar Művészeti Akadémia kultúrstratégiai szerepének megerősítése érdekében szükséges törvénymódosításokról, valamint egyéb kulturális tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Balczó Zoltán): - DR. KUPPER ANDRÁS (Fidesz):
4374 nekik a lehetőséget az önkormányzásra, saját ügyeik kézbevételére. De a köztestületi státus nemcsak feladatot, hanem súlyos kötelezettségeket is ró rájuk. A Művészeti Akadémiáról szóló törvény többek között az alábbi feladatokat határozza meg a köztestület számára: “Elősegíti a magyar és az egyetemes kultúra értékeinek é rvényesülését, megóvását, új értékes alkotások megszületését, figyelemmel kíséri a művészeti élet kérdéseit és meghatározó szellemi folyamatait, majd álláspontját, javaslatait a nyilvánosság elé tárja, hozzájárul a magyar művészeti hagyomány gondozásához é s közkinccsé tételéhez, segíti a művészetoktatást és a művészképzést, működési és programtámogatás nyújtásával támogatja a különböző művészeti ágak országos civil szervezeteit.” Mindebből leginkább a művészeti hagyomány gondozásának és közkinccsé tételének feladatát szeretném kiemelni. Amennyiben ezt a feladatot komolyan vesszük, akkor éppen ez az, ami miatt - mint azt a jelen törvényjavaslat címe is állítja - meg kell erősíteni a Művészeti Akadémia kultúrstratégiai szerepét. S nem azért, hogy elefántcsontt ornyot építsünk a művészetnek, hanem azért, hogy művészeti életünk legkiválóbbjai hozzájárulhassanak gazdag művészeti, kulturális hagyományunk közkinccsé tételéhez, hogy meglegyenek az eszközeik ahhoz, hogy az általuk képviselt szféra értékei valóban eljus sanak a szélesebb közönséghez. (15.50) Ezt egy olyan akadémia tudja megtenni, amelynek tagsága minél reprezentatívabb módon fedi le a hazai művészeti életet. Ez motiválta a jogalkotót, amikor az akadémikusok számát a törvénymódosítás révén az eredetileg me ghatározott 200ról 250re kívánja emelni. Számos kritika érte a Művészeti Akadémiát állítólagos politikai elkötelezettsége miatt. Mindeközben én úgy látom, úgy gondolom, hogy egy közösség minél nagyobb, annál jobban hasonlít a reprezentált közösség egészé hez. Most is látok a tagok között ilyet is, olyat is, hamisnak érzem tehát azt a vádat, hogy a 200 fősre tervezett tagság politikailag homogén volna, de abban bízom, hogy ha megnöveljük a létszámot 25 százalékkal, akkor minden szempontból hívebben tudjuk l eképezni a nemzeti és kulturális örökségünk iránt elkötelezett művésztársadalmat. Bízom benne, hogy az akadémikusok számának emelése még több kiváló, a nemzeti közösségért tenni akaró művész számára nyújt lehetőséget pártszimpátiától függetlenül. Értelmezé sem szerint a Művészeti Akadémiának többek között az is feladata, hogy felszínre hozza a művészetben rejlő közösségformáló erőt. Ez természetesen nem valamiféle ideológia közvetítését jelenti. Nekünk, magyaroknak negyven év tapasztalat jutott abból, milyen is az, ha a művészet az ideológia szolgálóleányává válik. A sors iróniája, hogy ebben az időszakban is éppen a művészet tette lehetővé, hogy közösségünk ügyeivel foglalkozzunk, hogy ha burkoltan is, de a valóban fontos dolgokról beszéljünk. Egy demokráciá ban a művészetnek nem feladata, hogy efféle második nyilvánosságként működjön, annak szolgálólánya legyen, de az igenis feladata, hogy továbbra is a valóban fontos dolgokról beszéljen. Ha pedig tudni akarjuk, hogy melyek ezek a dolgok, akkor a legkiválóbb művészekhez kell fordulnunk. Meg kell keresnünk a személyes életútjukban és művészi teljesítményükben is hiteles, már bizonyított művészeket. Számukra kell megadni a lehetőséget, hogy a művészetben rejlő értékeket közkinccsé, közösségünk kincsévé tegyék. Ha már idéztem a Magyar Művészeti Akadémiáról szóló törvényből, hadd idézzek még egyet a köztestület deklarált céljai közül. Az akadémia gondoskodik a magyar művészeti élet alkotóinak személyes megbecsüléséről. Ha a művészet fontos közösségi szerepet tölt be, akkor indokolt, hogy a közösség megbecsülje legkiválóbb művészeit. Ez az akadémia másik alapító eszménye, és ezt kívánja még hangsúlyosabbá tenni a jogalkotó, amikor a jelen módosító törvényben lehetőséget teremt a művészi életjáradék bevezetésére. Ha valaki az életét szentelte annak, hogy gazdagítsa egy nemzet szellemi életét és jó hírét vigye a nagyvilágban, feltétlenül méltó a közösség megbecsülésére anyagi értelemben is. Akár úgy is fogalmazhatunk, a művészek megbecsülése valójában a közösség önbecs ülése.
