Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. november 29 (244. szám) - Egyes agrár tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Jakab István): - MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik):
4361 Sok jelzést kapunk, meg kell mondanom, ahol Obreczán képviselőtársam él és választókerületében dolgozik, én onnét, pont az ország túlsó végéből, Zala megyéből kapom ugyanazokat a jelzéseket, tehát itt nem elszigetelt esetekről van szó, hanem egy általános jelenségről. Ez az általános jelenség a 2012ben kifizetendő tagdíj mértékéről szól, illetve annak túlzott mértékéről szól. Hogyan történik a döntés arról, hog y mennyit kell befizetni egy vízi társulásnál? Nagyon egyszerű a dolog. Összehívják a közgyűlést, hogyha első összehívásra nem határozatképes, egy óra múlva újra összehívják, és akár hármannégyen ülnek ott, akkor is el tudják dönteni, hogy milyen mértékű legyen az összeg, amit be kell fizetni a többség számára. Ezt semmiképpen nem tartjuk korrekt dolognak, ezért egyetértünk azzal, hogy tegyük ezt az ármeghatározást, ennek a hozzájárulásnak a meghatározását közgyűlési hatáskörbe, és minősített többséggel, t ehát kétharmados szavazati aránnyal kelljen kialakítani az árat. A Nemzeti Földalapról szóló törvény is módosul négy paragrafusban. Itt a honvédelmi célra történő földterületeknek mezőgazdasági termőterületbe vonásáról is szó van. Az NFA hatáskörébe helyez né át a honvédelmi területeket, ami fölött jelenleg a honvédelmi miniszter rendelkezik. Ezt ilyen állami Ies területeknek szokták általában nevezni. Az NFAnál aztán meghirdetésre kerülne ennek esetlegesen haszonbérleti vagy bérleti szerződése, bérleti le hetősége, és a Nemzeti Földalap feladatkörébe kerülne a mentesítés feladata is. Megmondom őszintén, ez számomra is egy nagyon kétértékű dolog, a logikáját teljes mértékben el tudom fogadni, ezekkel a földterületekkel is valaminek történnie kell, ezeket is művelni kell, ugyanakkor a mentesítés feladata, tekintettel arra, hogy a honvédségnek, a honvédelemnek erre nincs elkülönített pénzeszköze, nincs pénze rá, ezért valakire mindenképpen a későbbiekben majd át kell hárítani. (14.50) Én azt gondolom, hogy a so r végén majd a leendő haszonbérlő jöhet, aki ha vállalja, ezzel a feltétellel kell a bérletet vállalnia, hogy a mentesítést elvégzi annak megfelelő módon, ahogy azt a törvények előírják. Az úgynevezett hungarikumtörvénynek is van egy egyszakaszos módosítás a, amely lényegében a Hungarikum Bizottságba delegálható tagok számát megemeli eggyel. A magyar kulturális örökség külföldön található emlékeinek és értékeinek feltárásában és megőrzésében feladatot kapott a miniszterelnök általános helyettese, és indokolt nak tartottuk, hogy a Hungarikum Bizottságba a nemzetpolitikáért felelős miniszter is delegálhasson egy tagot. Ez egy ehhez kapcsolódó módosítás. Rövid, távirati stílusban ennyit szerettem volna elmondani. A Kereszténydemokrata Néppárt nevében támogatjuk a törvénytervezet elfogadását, és reméljük, hogy januárban hatályba is léphet. Tisztelt Elnök Úr! Megköszönöm megtisztelő figyelmüket, elnök úrnak, képviselőtársaimnak is. Köszönöm a szót. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm, kép viselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásra következik Magyar Zoltán képviselő úr, Jobbikképviselőcsoport. Megadom a szót. MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Elöljáróban azt el kell mondanom, hogy a Jobb ik frakciója támogatni tudja majd ezt a törvényjavaslatot, még akkor is, ha ilyen gyalázatos módon történt a benyújtása. Sajnos, már nem az első eset, hogy ezzel kell kezdenem, ugyanis az, hogy péntek este felkerül a honlapra, és egy olyan törvény - ahogy már elhangzott , ami tizenöt törvényt módosít, és közel száz paragrafusa van, és erről nekem hétfőn délelőtt meg kell mondanom, hogy mi a Jobbik álláspontja, ez nem egy normális dolog. Nyilván igyekeztem eleget tenni ennek a feladatnak, de világos lehet e z mindenki számára, hogy ezt nem lehetett száz százalékban ellátni, és nem lehet elvárni ezt egyetlenegy képviselőtől sem. Hogy mégis miért tudjuk támogatni, annak több indoka van. Nem akarom megismételni a kormánypárti képviselők felszólalásait, mi is a l egtöbb módosítással egyet tudunk érteni, akár a