Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. november 27 (242. szám) - Egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Ujhelyi István):
4066 Tehát ezen a módon nem látjuk biztosítottnak Magyarország energiabiztonságát, energiaellátását a jövőre nézve, különösen úgy, és itt megint szóba kell hogy hozzam azt is, amit itt a parlamentben is egyedül a Jobbik vetett fel, hogy olyan lehetőségekről még felvetésszinten sem lehet tárgyalni például a megújuló energiák terén, mint a vízenergiahasznosítás, hiszen tulajdonképpen talán a Jobbikon kívül az össze s politikai párt ezt teljes egészében ellenzi. Az ebben rejlő lehetőségek így továbbra is kihasználatlanul maradnak. De most nyilván ez a javaslat nem vízenergiáról szól. Az emissziókereskedelmi rendszerrel kapcsolatban ez lenne tehát a Jobbik állásfoglalá sa. Ezek alapján nem tudjuk támogatni ezt a törvényt. Vannak azonban egyéb törvénymódosítások, főleg a bányászati törvény módosításával kapcsolatosan olyan pontjai a javaslatcsomagnak, amit egyébként támogatni tudnánk, így majd még a módosítóinkkal, illetv e a részletes vita során fog majd eldőlni, hogy mi lesz a végső álláspontja a Jobbikfrakciónak ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban. Őszintén szólva, én legjobb esetben is egy tartózkodást tudok elképzelni jelen pillanatban, ez még azonban változhat. A mi a bányászati törvény módosítását illeti, ezt a részét, az itt kifejtetteket támogatni tudjuk. Itt is felmerülnek olyan kérdések szintén, amik kapcsolódhatnak az emissziókereskedelmi rendszerhez. Élénkíteni akarjuk a hazai bányászati szektort, és szeretn énk többek között például a makói gázmezőben rejlő lehetőségeket is kihasználni. Legendák keringenek Magyarországon közszájon azzal kapcsolatban, hogy micsoda gázkészletek rejlenek Makónál a föld alatt. Tudjuk, hogy jelenleg egy amerikai bejegyzésű cég vég zi ott a kutató feltárásokat, és mivel nem hagyományos gázkészletről van szó, ezért rendkívül költséges és időigényes a technológia. Jelenleg még nem értek el ezzel az úgynevezett kőzetrepesztéses technológiával átütő eredményeket, de tudjuk, hogy előbbut óbb majd bekövetkezhet ez az áttörés, és abból a gázkészletből bizony a magyar nemzetnek kell részesednie, hiszen a mi lábaink alatt fekszik az a földgázkincs, és valamilyen szinten célszerű lenne - a MOL már kivonult ebből a projektből, ha jól tudom , ho gyha a magyar állam is megjelenne érdekeltként, akár tulajdonosként itt a makói gázmező kiaknázása kapcsán. Van még itt néhány javaslat, majd esetleg egy későbbi felszólalásban vagy kétperces reagálások formájában kifejtenénk az ezzel kapcsolatos álláspont unkat, illetve még Volner János képviselőtársam is egy rendes felszólalás keretében kiegészíti az általam elmondottakat. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik padsoraiból.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Köszöntöm a tisztelt Országgyűlés munkájá t. Átvettem az ülés vezetését Balczó alelnök úrtól. A Házat vezető elnöknek joga van arra, hogy köszöntsön karzaton ülő vendégeket, díszpáholyban ülő vendégeket. A Házat vezető elnöknek joga van arra, hogy megemlékezzen jeles napokról. Engedjenek meg 10 má sodpercet, hogy a Házat vezető elnöknek joga legyen arra, hogy tiltakozzon, tiltakozzon, mert tegnap túllépett egy határt egy parlamenti képviselő. Egy képviselőtársunk túllépett egy olyan határt, amelyről azt gondoltam ez idáig, hogy a Magyar Országgyűlés termében ilyen nem fordulhat elő, nem fordulhat elő, hogy bármelyikünk származását nemzetbiztonsági kockázatokra vagy bármi másra hivatkozva, vagy csak egyszerűen a származást listázva szájára vegye egy képviselő a többi országgyűlési képviselőtársának fe lmenőit, utódait, származását. (11.10) Tudtommal nem vagyok zsidó származású, de ha a Jobbik azt esetleg felkutatja, hogy vannak ilyen gyökereim, büszke leszek rá. Tudtommal nem vagyok cigány származású, de hogyha felkutatja esetleg a Jobbik, hogy vannak i lyen felmenőim, akkor büszke leszek rá. Tudtommal nem vagyok palesztin származású sem, török származású sem, német származású sem, nem tudom, hogy milyen gyökereim vannak, magyarnak születtem, és éppen ezért mindazokra tekintettel és mindazokkal