Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. november 26 (241. szám) - Az ülés napirendjének elfogadása - Döntés “A fogyasztó mindenek előtt - a közműszolgáltatások helyzete” című politikai vita időkeretben történő tárgyalásáról - Tóth Csaba (MSZP) - a nemzeti fejlesztési miniszterhez - “Dohánypályázat, ami van is, meg nincs is” címmel - ELNÖK (Lezsák Sándor):
3886 Az Országgyűlés a javaslatot 238 igen szavazattal, 70 nem ellenében, 10 tartózkodás mellett elfogadta. A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az egyes törvényeknek az Országgyűléssel, valamint az önkormányzatokkal összefüggő módosításáról szóló T/9243. sorszámú törvényjavaslat általános vitájára a lezárásig a csütörtöki ülésnapon utolsó napirendi pontként kerüljön sor. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a javaslatot 241 igen szavazattal, 81 ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta. Az ülés napirendjének elfogadása ELNÖK (Lezsák Sándor) : Tisztelt Országgyűlés! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi ajánlásról dö ntünk . Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadjae napirendi ajánlásomat az előbbiekben elfogadott módosítással. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm szépen. Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirendet elfog adta. Döntés “A fogyasztó mindenek előtt - a közműszolgáltatások helyzete” című politikai vita időkeretben történő tárgyalásáról ELNÖK (Lezsák Sándor) : Most az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló országgyűlé si határozat 53. § (1) bekezdése értelmében időkeretben történő tárgyalásról határozunk. Azt kezdeményezem, hogy “A fogyasztó mindenek előtt - a közműszolgáltatások helyzete” című, V/9093. sorszámú politikai vitát az Országgyűlés 4 óra 20 perces időkeretbe n tárgyalja meg . A napirendi ajánlás tartalmazza az időkeret felosztását. Tisztelt Országgyűlés! Az 53. § (1) bekezdése értelmében a határozathozatal előtt bármely képviselőcsoport egy tagja, illetve az elsőként jelentkező független képviselő 3 perces idők eretben felszólalhat. Megkérdezem, hogy kíváne élni valaki ezzel a lehetőséggel. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok. Tisztelt Országgyűlés! Most a határozathozatal következik. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, egyetérte azzal, hogy “A fogyasztó mindenek előtt - a közműszolgáltatások helyzete” című, V/9093. sorszámú előterjesztést 4 óra 20 perces időkeretben tárgyalja. Kérem, gombnyomással szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 242 igen szavazattal, 78 nem ellenében, tartózkodás nélkül az előterjesztés 4 óra 20 perces időkeretben történő tárgyalását elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Most, 14 óra 23 perckor áttérünk az interpellációk , azonnali kérdések és kérdések tárgyalására. Tóth Csaba (MSZP) - a nemz eti fejlesztési miniszterhez - “Dohánypályázat, ami van is, meg nincs is” címmel ELNÖK (Lezsák Sándor) :