Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. november 19 (238. szám) - Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Jakab István): - DR. GARAI ISTVÁN LEVENTE, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
3641 félévében 542, 2012 első háromnegyed évében már 912 orvos kért jóhírnévigazolást. Na most, ha a matematikus államtitkár itt volna - aki persze abszolút nem ért az egészségügyhöz , akkor gyorsa n kiszámolná, hogy ezt az 542t kettővel el kell osztani, és utána hárommal be kell szorozni, akkor ez 813 lenne, és ebből következik, hogy a 912 azt mutatja, hogy a tendencia gyorsult a harmadik negyedévben. Na, akkor menjünk vissza a béremeléshez! Államt itkár úr, itt elég sokat beszélgettünk arról, hogy a jelenlegi béremelés az bérkiegészítés, és augusztusban kaptunk rá ígéretet is, hogy ez az alapbéremelésnek a későbbiekben része lesz, mert ez jelen pillanatban gyakorlatilag 16 ezer orvost, 72 ezer szakd olgozót és 140 egyéb ágazati dolgozót érint, illetve érintett hátrányosan. Ehhez képest, amit itt most - azért veszem a kezembe ezt a papírt állandóan, nehogy valaki félreértse, hogy ezt én találtam ki, mert ebben a részletes indokolásban a következő van: “Az ismertté vált forrásteremtési és költségvetési peremfeltételekre tekintettel a javaslat fenntartja az egészségügyi ágazati előmeneteli rendszert, valamint az ahhoz kapcsolódó munkáltatói támogatási rendszer szabályait. … Ezzel összefüggésben továbbra i s indokolt annak előírása, hogy az ágazati előmeneteli rendszer keretében megállapított illetmény- vagy bérnövelés ne képezzen pótlékalapot az úgynevezett mozgó bérpótlékok vonatkozásában.” Na, ez a mondat teljesen ellentétes azzal, amit augusztusban önökt ől hallottunk, illetve a különböző érdekvédelmi szervezeteknek, szakszervezeteknek önök ígértek, illetve többékevésbé meg is egyeztek. No, hát akkor a különböző gyógyszerpiaci rendelkezések tervezetében is vannak olyan dolgok, amelyekkel én is abszolút sz impatizálok. Mindjárt ugrunk egyet. Tehát itt ugye arról van szó, ha tudomására jut, hogy valami rossz gyógyszer, akkor azt ki kell takarítani, tehát ez így jó, ezt törvényesen biztosítani kell. Itt a 61. §nál van szó arról, hogy “minőségi hibát, valamint a feltételezhetően hamisított gyógyszerre vonatkozó információt” és így tovább; teljesen egyetértek vele, mert interneten meg ittottamott meg mindenféle egyéb nem internetes hirdetésekben és máshol próbálnak olyan gyógyszereket terjeszteni, amelyeket a franckarikába kell elzavarni. Ugyanakkor az kétségtelen, hogy a következő paragrafusban az van: “Ha egy a gyógyszerészeti államigazgatási szerv által már forgalomba hozatalra engedélyezett gyógyszer három egymást követő éven keresztül nincs ténylegesen for galomban a hazai gyógyszerpiacon, a gyógyszerészeti államigazgatási szerv döntése alapján a gyógyszer forgalombahozatali engedélye hatályát veszti.” Tehát ez gyakorlatilag - részben a vaklicittel, meg ez az egész, ami itt le van írva - annyit jelent, hogy külföldre távoznak a gyógyszergyártók jelentős mértékben, és egyébként már a hazai forgalom objektív számadatokkal bizonyíthatóan is csökkent, a mintegy 2005ös adatokra. Na most, a gyógyszergyártók elmenetele ebből a szempontból jogilag is azért érdekes d olog, mert ha uniós országba elmennek, és ott ugye jogszabály szerint forgalomba hozhatják a gyógyszereket, akkor azért többékevésbé érdekes dolog, ha ezeket Magyarországról kitiltjuk. Na most, arról nem beszélve, ha a gyógyszergyártók mennek, akkor példá ul a klinikai vizsgálatok kipróbálása háttérbe szorulhat, ami évente akár még több mint tízmilliárd forintot is jelenthet a különböző klinikáknak és egészségügyi intézményeknek Magyarországon, tehát ennek visszafogása úgyszintén káros lehet, és egyébként a z idén már mintegy ötszáz munkahely szűnt meg. Azt mondja, hogy indikáción túli rendelés, a 23. oldalon található - még van nyolc percem. Na most, itt le van írva a 66. §ban, azt írja, hogy akkor lehet alkalmazni, ha: “az adott indikációban forgalomba hoz atalra engedélyezett gyógyszerhez a beteg hozzájutása olyan aránytalanul nagy mértékben akadályozott, ami a gyógyszeres kezelés megkezdésének késlekedése miatt visszafordíthatatlan egészségkárosodáshoz vezethet, vagy az indikáción túli gyógyszerrendelés ke retében rendelt gyógyszer előnykockázat aránya kedvezőbb, mint az adott javallatban forgalomba hozatalra engedélyezett gyógyszeré, az adott gyógyszer indikáción túli alkalmazásával.” Na most, ezzel ezer százalékig egyetértek. Ugyanezt, ami itt le van írva - azzal kezdtem , egy kicsit furcsára teszi, mert itt azt mutatja, hogy bizonyos konkrét szituációkban a hagyományos gyógyszeres terápia mellett vagy annak ellenére azért más is hasznos lehet.