Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. november 19 (238. szám) - Zagyva György Gyula (Jobbik) - a miniszterelnökhöz - “Miért diszkriminálnak a magyar hatóságok?” címmel - ELNÖK (dr. Latorcai János): - DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: - ELNÖK (dr. Latorcai János): - ZAGYVA GYÖRGY GYULA (Jobbik): - ELNÖK (dr. Latorcai János):
3512 félreállították - körülbelül 60 főről van szó , és egyesével elkezdték őket igazoltatni, és kikérdezni, hogy milyen szervezet tagjai, és miért érkeztek Lengyelországba. A félreállítottak között volta m én is, tehát személyesen tudtam meggyőződni az elképesztő esetről. A mintegy háromórás intézkedés végén a rendőrök egyik vezetője elmondta, hogy a listát, ami alapján dolgoztak, a magyar hatóságok küldték nekik, és azért voltak ilyen szigorúak velünk sze mben, mert azt az információt kapták, hogy személyünkben terroristagyanús elemek érkeznek az országba. (Felzúdulás, közbeszólások a Fidesz soraiban.) Kérdésem a következő: hogyan fordulhat elő, hogy a magyar hatóságok kiadják magyar állampolgárok adatait m ás országnak, és felhívják a figyelmüket érkezésükre, valótlan információkat közölve róluk? Indítanake vizsgálatot, hogy ki rendelhetett el egy ilyen intézkedést, hogy a jövőben hasonló esetek ne forduljanak elő? Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, képviselő úr. A válaszra megadom a szót Kontrát Károly államtitkár úrnak. Parancsoljon! DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Ú r! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Tájékoztatom önt arról, hogy az ön által kérdezett esettel kapcsolatban magyar hatóságok magyar állampolgárok személyes adatait külföldi hatóságok részére nem adták át. Kérem válaszom elfogadását. (Felzúdulá s, közbeszólások, derültség a Jobbik soraiban. - Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kérdezem Zagyva György Gyula képviselő urat, elfogadjae az államtitkári választ. ZAGYVA GYÖRGY GYULA (Jobbik) : Kösz önöm, államtitkár úr, hogy ezt válaszolta, mert így mindenki, aki ott volt, meg tud bizonyosodni róla, hogy önök mennyire mondanak igazat. Mert annyi az egészben a probléma, hogy azon a papíron, ami a lengyel hatóságok kezében volt, magyarul szerepeltek az adatok, magyarul volt a fejléc, magyar szövegű papír volt, bele tudtunk nézni, tehát teljesen egyértelmű, hogy a magyar hatóságok küldték. Gondolom, nem a lengyel hatóságok fordították le magyarra. Teljesen egyértelmű, sőt a lengyel rendőrség ott jelen lé vő tisztje sem hazudott valószínűleg. Illetve 2006ban már egy hasonló esetet Versaillesban, Franciaországban átéltem, amikor trianoni megemlékezést szerveztünk Versaillesba, és ott is kiderült, hogy a magyar hatóságok több száz magyar állampolgár adatai t - buszlistát, s a többi - kiadták a francia hatóságoknak, amit azok szintén a tudtunkra adtak. Akkor, 2006ban a legsötétebb gyurcsányi éra volt - nem hiszem, hogy önöknek Gyurcsány Ferencéktől kellene a példát venni. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.) (15.10) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Tisztelt Országgyűlés! A képviselő úr nem fogadta el az államtitkári választ. Kérdezem önöket, elfogadjáke azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az államtitkári választ 216 igen s zavazattal, 34 nem ellenében, 14 tartózkodás mellett elfogadta.