Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. november 13 (237. szám) - A magyarországi németek elhurcolásának emléknapjáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (Jakab István): - MICHL JÓZSEF (KDNP):
3458 hozzászólási idő leteltét.) együtt élnek, és ezek bizony olyan tapasztalatok, amelyeknek mindannyiunk számára mementóként ott kell maradniuk. Köszönöm. ELNÖK (Jakab István) : Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk az írásban előre bejelentett felszólalásokat. Felszólalásra követ kezik Michl József képviselő úr, KDNP. Öné a szó. MICHL JÓZSEF (KDNP) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt javasolom, a Varjuféle provokációval ne foglalkozzunk, tárgyaljunk a napirendünk pontjáról. Dr. Szalay Pé ter, Hargitai János és Vágó Sebestyén képviselőtársaim nagyon sok mindent érintettek már a javaslatunkkal kapcsolatban. Én még néhány adattal vagy néhány mondattal hadd egészítsem ki, nem szeretnék ismétlésekbe bocsátkozni. 615 településről 185 ezer ember. Az én választókerületemben Agostyánról 39 embernek kellett elhagynia az otthonát, azok után, hogy előtte néhány hónappal a szovjet hadsereg katonái szinte minden nőt meggyaláztak. Környéről 465 embert telepítettek ki, 1947. augusztus 27én 101 családot te ttek marhavagonba. Folytathatnám a sort Alsógallával, Felsőgallával és így tovább, soksok KomáromEsztergom megyei településsel. Tata városa 25 esztendeje testvérvárosi kapcsolatot ápol a Stuttgart mellett lévő Gerlingennel, amely település nagy befogadój a volt a kitelepített német honfitársainknak. (2.00) Budaörsről 8359 főt űztek el, hurcoltak el, zsámbékiak 2966an, dunabogdányiak 795en kellett hogy elhagyják otthonukat. Ők voltak azok, akik letelepedtek Gerlingenben és környékén. Gerlingen polgármeste re, amikor most, az idei esztendőben az LDUnak, a Németországba kitelepített magyarok szervezetének a 60 éves évfordulóját ünnepelték, akkor erre az erre az alkalomra készített kiadvány bevezetőjében azt mondja ezekről az emberekről: “Kemény és nehéz idők voltak, amikor az első kitelepítettek a második világháború után a falunkba érkeztek. El kellett hagyniuk szülőföldjüket. Egy új létet kellett felépíteni egy új hazában. De ez nekik nagyon gyorsan sikerült. Szorgalommal, összetartással, életörömmel és ven dégszeretettel kiérdemelték a gerlingeniek elismerését. Az élettapasztalatuk és az öntudatuk vitte előre a közösség fejlődését. Gerlingen 1958as várossá avatása és a polgárok erős közösségének fejlődése elképzelhetetlen lett volna nélkülük. Mindenki büszk e lehet erre a fejlődésre.” Tisztelt Képviselőtársaim! Ezeknek az eseményeknek talán a másik legnagyobb tanulsága és igazi nagy vesztesége nemcsak az az esemény, ami akkor, 1945től kezdődően bekövetkezett, hanem az a veszteség, amit ma nem tudunk megélni. Ez a körülbelül 200 ezer derék, tisztességes, szorgalmas sváb ember nem tudta a családját itt Magyarországon fölnevelni, nem tudta családjával segíteni az itteni közösséget. Azt, hogy például a gerlingeniek hogyan vélekednek arról a közösségről, amelyik s ok minden mellett például templomot épített ott, Gerlingenben, az ottaniaknak, ha mindezt az életet itt Magyarországon élhették volna, és itt teljesedhetett volna ki a munkásságuk, a közösségépítő erejük, a szorgalmuk, mennyi mindent adhatott volna ennek a hazának. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Szeretném végezetül megköszönni az előterjesztésben képviselőtársaim együttműködését és segítségét, és szeretném külön is megköszönni Gajdos Frank Katalin igazgató asszonynak, a budaörsi Heimat Múze um igazgatójának a segítségét. Meg kell mondjam, hogy a január 19ei dátum tőle származik, ő volt az, aki azt javasolta, hogy ne november 20ra tegyük ezt az alkalmat. Akkor, amikor ez a határozati javaslat megszületett, de igazán nehéz lenne bizonyítékot találni, hogy azon a napon meg is kezdődött, és valóban, az előttem szólók által a történelmi esemény pontos felrajzolásából is az világlik ki, hogy talán ez a dátum, január 19., amikor ténylegesen Budaörsről az első vagon kigördült, ez lehet az a nap, ame lyiken méltó módon tudunk megemlékezni erről a szomorú eseményről.
