Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. november 13 (237. szám) - A magyarországi németek elhurcolásának emléknapjáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (Jakab István): - DR. HARGITAI JÁNOS (KDNP), a napirendi pont előadója:
3449 Potsdamban, a nagyhatalmak a magyar kérdésről, Magyarország ilyen típusú kérdésével foglalkoztak. A magyar kormány egyfajta ösztönzője is volt annak, hogy Potsdamban a potsdami megállapodás 13. cikkébe Magyarországot i s belevegyék. Nyilvánvalóan nem összefüggéstelenül az előző napirendi pontban tárgyaltaktól. Le kéne már végre vetnünk azt az illúziót, amit itt az előbb hallottunk, hogy egyébként mi bűnösek vagyunk, mert ezt meg azt megtámadtuk - mert ez volt az első gon dolatsor , és egyébként más nagyhatalmak áldozatai voltunk. Ezeknek a parlamenti vitáknak akkor van értelme, ha végre megnézzük azt, szembenézünk a saját múltunkkal, hogy mi mit hibáztunk el, mi hogyan vétettünk egyegy hazai kisebbséggel szemben. Mi is k épesek leszünk - meggyőződésem szerint - úgy szembenézni a saját történelmi múltunkkal, mint ahogy, és ebben itt igazat adok önnek, Varju képviselő úr, mint ahogy Németország példásan szembenézett a maga fasiszta múltjával. Az előző napirendi pontra visszatérve, joggal utaltunk arra, hogy vannak Európában olyan nemzetek, amelyek erre még kísérletet sem tettek. Mi sem tartozunk azok közé, mi, magyarok sem tartozunk azok közé, akik mondjuk, Németország szintjén néztünk volna szembe a m últunkkal, de épp ideje, hogy elinduljunk ezen az úton, és ezek a viták többékevésbé, azt gondolom, erre jók. Ez a miniszterelnöki rendelet, amire már utaltam, a következőket is tartalmazza: lajstromba veszik a hazai németeket, erre a Központi Statisztika i Hivatal adatai, a ’41es népszámlálások kellő muníciót adtak; zárolják a hazai németek ingó és ingatlan vagyonát; lakhelyelhagyási tilalmat rendelnek el, és aki ezt megszegi - mondja szintén ez a rendelet , azt internálással fenyegetik. Azt csak melléke sen teszem hozzá, hogy néhány hónappal ez előtt, mondjuk, a választójogukat már elvették. Azoknak a magyarországi németeknek, akik Németországnak a szovjet megszállási övezetébe kerültek, egy meghatározó része Németországból körülbelül egy év után visszasz ökik. Baranya falvaiban - többek között Mágocs, ahonnan Varju képviselő úr is származik - vagy Mohács térségében számtalan olyan család van, akik egy év után Németországból visszaszökve újra elfoglalják, ha úgy tetszik, egykori szülőhazájukat. Nyilvánvalóa n a vagyonelkobzást, ami érte őket, már csak a demokratikus parlament kárpótlási folyamata enyhíti valamelyest. Mi az, amit azok tesznek, akik mondjuk, nem jönnek haza Magyarországra? - és nyilvánvalóan ezek vannak többségben. Egy olyan dokumentumot szeret nék itt a magyar Parlament falai között megemlíteni, ami nem kellően ismert, sőt azt mondhatom, hogy semmilyen módon nem ismert. 1950. augusztus 5én már Stuttgartban összejöttek azoknak a németeknek a képviselői - most nemcsak a Magyarországról elűzöttekr ől beszélek, hanem Európa bármely pontjáról elűzött németek képviselői , és egy chartát fogalmaztak meg Charta der deutschen Heimatvertriebenen címmel, azaz charta azon németekről, akik a hazájukból elűzöttek. Ebben a chartában ’50ben azt fogalmazzák meg , hogy semmifajta gyűlölet nincs bennük, nem kívánnak semmiféle elégtételt, egyszerűen azt kérik és azt követelik, hogy a szülőföldjükön - Németországban - a lakhatás jogát kapják meg. Ez a charta a háború utáni megbékélésnek és a nemzetek békés együttműkö désének egy olyan dokumentuma, amiről itt a Ház falai között is érdemes beszélni, mert mondom, ezt a chartát a magyar közvélemény, sőt esetleg a témával foglalkozók jó része sem ismeri. Azt gondolom, hogy akkor, amikor az Országgyűlés ezt a határozati java slatot elfogadja - és azt is remélem, hogy a parlament azt nagy többséggel fogja elfogadni , akkor az eddigi főhajtásnál azért továbbmegy. (1.20) Én fontosnak tartom az ilyenfajta emléknapokat, mert ezek az emléknapok - Mile képviselő úr korábbi megszólal ására is utalok - ki fogják fejteni a maguk hatását. Azok a közösségek, amely közösségek ezt a traumát megélték, a többségi magyar nemzethez tartozók és az adott német kisebbségi közösséghez tartozók, a felvidékiek, akik ebben a közösségben ott élnek, élni fognak nyilvánvalóan ezekkel a lehetőségekkel, amit ez az emléknap felkínál. És meggyőződésem, hogy az ilyenfajta emléknapok, az ilyenfajta, az autonómiákban történő gondolkodás ezekről a traumatikus
