Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. november 13 (237. szám) - A Felvidékről kitelepítettek emléknapjáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (Jakab István): - DR. SZILI KATALIN (független):
3425 Összességében tehát annyit szeretnék elmondani, hogy a magam részéről a tartózkodó álláspontomat fenn fogom tartani, és a Jobbikfrakció számára is ezt fogom javasolni, még egyszer mondom, nem azért, mert ne tartanánk fontosnak, hogy nemzeti tragédiákról, a külhoni magyarságot vagy egyes nemzetrészeinket ért tragédiákról megemlékezzünk. De ez a javaslat ebben a formában egy részletet ragad ki, még az t sem jól szabályozza, és ebben a formában, ilyen módon nem tartjuk alkalmasnak arra, hogy azt a célt, amit eredetileg szolgál, nevezetesen azt, hogy a ’45 után a felvidéki magyarságot ért jogfosztásokról és a szenvedések áldozatairól megemlékezzen, ez a j avaslat ebben a formában nem tudja betölteni. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Jobbik padsoraiból.) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Az írásban előre bejelentett felszólalások végére értünk. Most a normál időkeretben felszólalásra jelentkezett képviselők számára adom meg a felszólalási lehetőséget. Felszólalásra következik Szili Katalin képviselő asszony, független. DR. SZILI KATALIN (független) : Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, képviselőtá rsaim, hogy a nemzeti összetartozás bizottsága tagjaként, alelnökeként is néhány gondolattal magam is hozzájáruljak képviselő úr országgyűlési határozattervezetének a vitájához. Azt gondolom, hogy mindannyian egyetérthetünk ezen padsorok között abban, hogy emlékezni és emlékeztetni felelősség, ugyanakkor nekünk kötelességünk is. Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy az előttem szóló képviselőtársam is jelezte, számos példa van már arra, ami a XX. század történeteiben, rémtörténeteiben, emberi sorsok megnyomorítá sában valóban számunkra azt az erkölcsi kötelezettséget írja elő, hogy mi a megtiport méltóságot próbáljuk meg visszaadni, s tegyük meg azokat a gesztusokat, amelyek néhány évtized távlatában is ezeket elősegítik. Tisztelt Képviselőtársaim! Elnök Úr! Azt m indannyian tudjuk, hogy kollektív bűnösség elve alapján megbélyegzett tömegekről van szó. 65 évvel ezelőtt áprilisban indultak el azok az első vagonok, amelyek a magyarságot szülőföldjükről elűzték, a Felvidékről, tisztelt képviselőtársaim, ahogy képviselő úr a határozatában utal rá, a Benešdekrétumok következtében, hiszen az első lépcső éppen 1945ben a Benešdekrétumok elfogadása volt, amelynek sajnos a retirálására a mai napig nem került sor. Így én úgy gondolom, hogy azoknak az embereknek a meghurcolás a, akik ezen dekrétumok miatt a szülőföldjükről elűzettek, mindenképpen a szimbolikus térben is meg kell tennünk azokat a gesztusokat, amik nemcsak - ahogy képviselő úr fogalmaz - a tárgyilagos feldolgozást, történetek bemutatását jelentik, hanem valóban e gy emléknappal a szimbolikus térben teszünk értük és teszünk gesztust. Tisztelt Képviselőtársaim! Föltenném a kérdést, hogy elegendőe ez. Hozzáteszem, szükséges, ahogy önök is fogalmaztak, nem elégséges feltétele annak, hogy valóban feledtessünk mindent, ami a XX. század történetében nem éppen az arany lapokra, hanem inkább a szégyenfoltok közé tartozik. Éppen ezért abban a vitában, ami itt elhangzott, és amire államtitkár úr utalt, ez a kárpótlás kérdése, el kell hogy mondjam, képviselőtársaim, a 22 év al att több alkalommal volt arra kísérlet, levelezés, erőfeszítés, hogy a kárpótlás történjen meg. Tisztelt Képviselőtársaim! 65 év telt el. Én azt hiszem, hogy önmagában az, ami a namuri 17 ezer kárpótlási igényt jelenti, láttatja azt is, hogy ezen a terület en óriási hátralékkal állunk szemben, és azért egy zárójeles megjegyzésként hozzáteszem, hogy nyilvánvalóan magunk is annyit követelhetünk, amit egyébként mi magunk megteszünk ezen a területen, főleg - ahogy éppen előterjesztő képviselő úr utalt rá , hogy a csorbatói egyezmény is tartalmazza ezt a kötelezettséget. Vannak olyan civilek, egyházi személyek, akik, meg kell hogy mondjam, időnként számomra is pironkodásra adnak okot, akik ugyan nem magyarként, de mégis szívügyüknek érzik azt, hogy ezen a
