Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. szeptember 11 (217. szám) - Egyes önkormányzati tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - SZILÁGYI PÉTER (LMP):
322 átívelően és politikai ideológiától vagy pártállástól teljesen függetlenül mondom ezt. Mindenkire egyformán vonatkozik, amit mondok. Érdemes lenne megfontolni annak lehetőségét, hogy személyi sérülést okozó gondatlan bűncselekmények esetén, ha büntetőjogi felelősséget jogerősen megállapítanak, akkor is váljon méltatlanná a politikai tisztségére a képviselő, hiszen azért az mégiscsak el ég furcsa, hogy politikusok adott esetben veszik maguknak a bátorságot ahhoz - megint mondom, ez mindenkire egyformán vonatkozik, pártállástól függetlenül , hogy úgy gondolják, ők a törvények fölött állnak, és alkoholos befolyásoltság alatt ülnek autóba, veszélyeztetve ezzel nemcsak saját magukat, mert az még csak a magánügyük, hanem mások életét, testi épségét és egészségét. Ha valakit ilyen bűncselekményen kapnak, amennyiben másoknak személyi sérülést okoz, és ebben az adott képviselő felelősségét megáll apítják, lehet, hogy bár megússza pénzbüntetéssel - ami elég gyakori, főleg ha bizonyos politikai nyomás is nehezedik a bíróságra vagy az ügyészségre , akkor igenis számoljon azzal, hogy méltatlanná vált, és ezzel a mandátumát elvesztette. Köszönöm szépen . (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen. A következő előre bejelentett felszólaló Szilágyi Péter képviselő úr, LMP. SZILÁGYI PÉTER (LMP) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Úgy gondolom, hogy valamennyi Magy arországon közhatalmat gyakorló képviselő számára egyértelmű, hogy ez egy olyan jó szándékú javaslat, amelynek a céljával maximálisan egyet tudunk érteni. Valóban szükség van arra, hogy a képviselők feddhetetlenségébe vetett nem létező bizalmat valamilyen szinten megpróbáljuk orvosolni, ezt a bizalmat valamilyen szinten megpróbáljuk helyreállítani. Az expozéban is és egyéb hozzászólásokban is elhangzott, hogy ez a törvényjavaslat egyfajta eszközként is szolgál arra is, hogy az önkormányzatok transzparenciáj át is növelje. Megmondom őszintén, én a transzparencia, az átláthatóság növelése érdekében nem ezt a törvényjavaslatot tartom a legfontosabbnak, úgy gondolom, hogy az Ötv. vitájában kellett volna megfontolni azokat a javaslatokat, amiket többek között az L MP is beterjesztett az önkormányzatok működésének minél átláthatóbbá és minél inkább részvételivé alakítása kapcsán. Ez sajnálatos módon nem történt meg. Úgy gondolom, mindenképpen szükséges elmondani, némiképpen problémásnak tartjuk, hogy egy büntetőjogi szankciórendszert nem egy egységes törvényjavaslatban kívánnak orvosolni, illetve módosítani. Célszerűbb lenne ezeket a különböző szankciórendszereket egy keretben, a Btk.ban módosítani. Ez most sajnos nem történt meg. Ugyanakkor belátom ennek a szükséges ségét, azt, hogy önök minél hamarabb szeretnék elérni, hogy az új Btk. vonatkozó cikkeinek a hatálybalépéséig is ez a probléma orvoslásra kerüljön. Önök közül valamennyien hangsúlyozták, hogy mennyire fontos a népképviseleti szervekben dolgozó képviselők f eddhetetlensége. (19.20) Itt azonban egy nagyon komoly problémát találtunk. Maga a törvényjavaslat az önkormányzati képviselőkre és a kisebbségi önkormányzati képviselőkre vonatkozik. Esetükben azt mondja, hogy jogerős szabadságvesztésre ítélését követő ha rmadik napon megszűnik a mandátumuk. Ez önmagában rendben is van. Azonban van egy másik népképviseleti szerv, amelynek a képviselőire enyhébb szabályok vonatkoznak. Ez a népképviseleti szerv a Magyar Országgyűlés. Felolvasom önöknek, hogy az országgyűlési törvény hogyan nyilatkozik erről a kérdésről: “megszűnik annak a képviselőnek a megbízatása, aki jogerős ítélet alapján szabadságvesztés büntetését tölti.” Tehát itt arról van szó, hogy míg ebben az esetben, az önkormányzati képviselők esetében felfüggeszt ett szabadságvesztés esetén is, egyébként teljesen jogosan, a mandátumvesztés beáll, egy országgyűlési képviselő csak abban az esetben fog mandátumvesztéssel számolni, akkor kell ezzel szembenéznie, amikor bevonul a börtönbe. Úgy gondolom, hogy ez mindenké ppen orvosolandó