Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. szeptember 11 (217. szám) - Egyes közjogi méltóságok halála esetén járó hozzátartozói nyugellátásokkal összefüggő törvényi rendelkezések módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - LÁZÁR JÁNOS (Fidesz):
311 Mi a hiba lényege? Magyarországon jó néhány olyan honfitársunk van sajnos vidéken, már aki jár vidéken, mi, akik ott élünk, találkozunk olyan honfitársakkal, akik mondjuk, termelőszövetkezeti nyugdíjasok, de alanyi jogú nyugdíjuk nincs, szociális járadékot kapnak és özvegyi nyugdíjat. Az én választókörzetemben több ilyen özvegy is van. Az ő esetükben elkövetett a nyugdíjbiztosító egy súlyos hibát, elkövetett egyébként a jogalkotó is egy súlyos hibát, s ennek következtében 2857 magyar állampolgár, aki szociális járadé kos és özvegyi nyugdíjas, kapott egy értesítést a nyugdíjbiztosítótól augusztus második felében, hogy változás áll be, hiszen a kormánynak az a célja, hogy a különböző jogcímen adott juttatások rendszere szűnjön meg, de világossá tettük, hogy az özvegyi ny ugdíjakhoz nem nyúlunk. A kettőezernyolcszázötvenegynéhány ember, majdnem 3 ezer ember esetében Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter minden embernek, minden nyugdíjasnak személyre szóló bocsánatkérő levelet küld a kormányzati hiba miatt, és senkit nyu gdíjhátrány nem fog érni. Egyetlenegy olyan állampolgár sem lesz, akinek ebből az okból kifolyólag vagy bármilyen más okból kifolyólag csökkenne a nyugdíja. Arra kérem Schiffer képviselőtársamat, ne beszéljen tízezrekről, ne tájékoztassa félre az országot, és kérjen most bocsánatot, legyen szíves, hogy félrebeszélt. (Taps a kormánypárti sorokból.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, államtitkár úr. Kettő percre megadom a szót Schiffer András képviselő úrnak. DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP) : Köszönöm szépen. Hogy ez az úgynevezett hiba miért következhetett be, a szeptember 1jétől hatályos szövege a nyugdíjtörvény 102/F. §ának a következőképpen szól. A rokkantsági vagy rehabilitációs ellátásban részesülő személy özvegyi nyugdíját, ha 2011. december 31én özvegyi nyug díj mellett átmeneti járadékban vagy rendszeres szociális járadékban részesült, vagy az özvegyi nyugdíj folyósítására tekintettel az átmeneti járadékát, rendszeres szociális járadékát szüneteltették, 2012. szeptember 1jétől kell 30 százalékos mértékűre mó dosítani. Erről szól a szeptember 1jétől hatályos normaszöveg, erre alapozva intézkedett úgy a nyugdíjbiztosítási igazgatóság, ahogy az előbb államtitkár úr jelezte. (Szilágyi Péter tapsol.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen. Kettő percre Lázár Jáno s államtitkár úr. LÁZÁR JÁNOS (Fidesz) : Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon szomorú, hogyha egy emberről kiderül, hogy rosszindulatú, és Schiffer képviselőtársam kifejezetten rosszindulatúan jár most el, amely egy ügyvéd részéről elég furcsa kontextusba helyezi a dolgokat, de ez az ő dolga. Pontosan tudnia kell Schiffer képviselőtársamnak, hogy szeptember 1jével kapcsolatban a kormány beterjesztett egy törvénymódosítást, itt van bent a Ház asztalán, hogy ezt a hibát korrigálja. A nyugdíjbizt osítónál belső vizsgálat került elrendelésre, a minisztérium összes köztisztviselőjét illetően, akik az ügyben eljártak, szintén belső vizsgálat került elrendelésre, és ami ennél fontosabb, a miniszterelnök úr világos utasítást adott, a kormányzati hiba el lenére minden nyugdíj legyen kifizetve, akit pedig véletlenül anyagi kár érne utalási hiba miatt, azok kapjanak kártalanítást és kompenzációt. Tudja, képviselő úr, van olyan, hogy az ember kormányoz, és követ el hibákat. Az a lényeg, hogy képes legyen beis merni a hibáit - javaslom önnek ezt az erényt , képes legyen kijavítani a hibáit, és nem szégyen az, ha egy ember bocsánatot kér a választóktól azért, mert hibázott, és ugyanakkor anyagilag pedig rendbe teszi a dolgot. Ez történik, ezt csinálja a kormány a miniszterelnök világos utasítása alapján. Önnek nincs oka arra, hogy a most előterjesztett törvényeket ne támogassa, mert világos, hogy az ön hivatkozási alapja tévedés, és ami a legszomorúbb, képviselő úr, hogy kifejezetten rosszindulatú. (Taps a kormán ypárti sorokból.)